A Szabad Magyarországért Tudásközpontot azért hozzák létre, hogy megőrizze és továbbvigye a Terror Háza Múzeum szellemi örökségét. A HVG úgy tudja Gulyás Gergely, Szájer József és G. Fodor Gábor is részt vesz majd a munkában.
+6 hasonló
Magyar Péter azt állította, hogy Pócs János csalt, úgy jelezte, hogy nem működött a szavazógépe, hogy a szavazásnál bent sem volt a teremben. A fideszes képviselő szerint ő az utolsó pillanatban beért. Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés alelnöke jelezte, megnézik a videófelvételeket.
+6 hasonló
„Az előző kormányról tudni lehetett, hogy ez a célja. Ti viszont NEM ezt ígértétek" - írja a Kultúrbrigád által üzemeltetett Vörös Neon Cabaret Színház.
A szerdán közzétett állambiztonsági nyilvántartásokban Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter elhunyt édesapja, Tarr Kálmán is szerepel. A miniszter ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a 6-os karton felbukkanása önmagában nem jelent tényleges ügynöki munkát, és édesapja hálózati tevékenységének hiányát egy 2002-es hivatalos állami igazolás is megerősíti.
+5 hasonló
Több ismert közéleti szereplő: sportoló, politikus, újságíró, énekes, művész neve is felbukkant a november 4-én megnyitott ügynökadatbázisban. Az elős kutatások alapján Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológust, Martonyi János volt külügyminisztert, Szita Károly Kaposvár fideszes polgármesterét, Dévényi Tibor, "mindenki Tibi bácsiját", Szegvári Katalin újságírót és Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspököt, találtuk.
+5 hasonló
Az új főigazgatókat nyílt pályázaton, szakmai szempontok alapján választják majd ki.
+5 hasonló
A Pedagógusok Szakszervezete szerint elkapkodták az új tankerületi igazgatók kiválasztítását, mert a pedagógusoknak és az iskolák más dolgozóinak nem hagytak elegendő időt a pályázatok véleményezésére. Gosztonyi Gábor, a szakszervezet alelnöke a Reggeli gyorsban azt mondta, a tankerületek vezetőinek a jövőben nem ellenőrző, a dolgozókat stresszben tartó szervezetként, hanem az iskolákat segítő intézményként kellene működniük.
+4 hasonló
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a katonai tűzszerészekre hárult a harcok során szétszóródott, fel nem robbant lőszerek és robbanóanyagok összegyűjtése. A szovjet csapatok november 4-i támadását követően több tízezer veszélyes lövedéket kellett megsemmisíteni Budapesten és környékén, a mentesítés pedig még évtizedekkel később is folytatódott. A forradalom 70. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon a katonai hadinaplók alapján idézték fel a tűzszerészek kevéssé ismert történetét.
+4 hasonló
Hivatalos vizsgálatot kért a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól a Gránit Alapkezelő, miután több általa kezelt magántőkealap tényleges tulajdonosi adataiban eltéréseket talált. A Gordiusz Magántőkealap nyilvántartásából eltűnt Tiborcz István neve, noha a társaság szerint a tulajdonosi viszonyok nem változtak. Az ügy különösen érzékeny időszakban került nyilvánosságra, amikor a kormány a magántőkealapokba került közpénzek útját is vizsgálja.
+4 hasonló
A legtöbb évfolyamon javultak a diákok eredményei az idei országos kompetenciamérésen, az ötödikesek teljesítménye azonban több területen is romlott. Különösen feltűnő a negyedik és ötödik osztályosok szövegértési eredményeinek visszaesése, amelynek okait az Oktatási Hivatal szerint további vizsgálatokkal kell feltárni. A felsőbb évfolyamokon ugyanakkor matematikából, természettudományból, digitális kultúrából és történelemből is jelentős előrelépést mértek.
+4 hasonló
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) frissen közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
Aztán a munkaügyi pert is elvesztette.
+3 hasonló
Több egykori kormánytag, egyházi vezető, ismert színész és olimpiai bajnok neve is felbukkant a november 4-én megnyitott Nyitott Akták adatbázisában, ezeknek egy részét már közöltük. A dokumentumok között van, akit titkos megbízottként tartanak nyilván, másoknál beszervezési kísérlet vagy pusztán nyilvántartási bejegyzés szerepel. A nevek ezért az iratok tartalmat és az érintett tevékenységének pontos minősítését is érdemes vizsgálni.
+3 hasonló
Megemelték a hűtőraktárak hőmérsékletét.
+3 hasonló
Az ötvenes évek végén igent mondott a beszervezésre Korniss Péter, mert rettegett attól, hogy hosszú időre börtönbe zárják.
+3 hasonló
Zákány Péter dandártábornokot nevezték ki a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának élére, noha a választások előtt élesen támadta a honvédség működéséről nyilvánosan beszélő Pálinkás Szilvesztert. A tábornok korábban határozottan visszautasította azokat az állításokat is, amelyek szerint Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár meghatározó szerepet játszott a tervezett csádi katonai misszióban. A kinevezés különös helyzetet teremt, hiszen Pálinkás időközben a Honvédelmi Minisztérium…
+3 hasonló
Az ukrán elnök szeretné a háborút "legalább diplomáciai szakaszba" juttatni.
+3 hasonló
Pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmaznak olyan típusú páncélszekrényeket, mint amiket Seszták Miklós kisvárdai otthonában találtak az októberi házkutatáson - közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
+3 hasonló
Nem mondott le miniszteri posztjáról Kapitány István, aki szerint a kormány egyelőre nem tervezi a rezsicsökkentés szociális alapú átalakítását. A gazdasági és energetikai miniszter több mint 4000 milliárd forintnyi fejlesztési forrást ígért jövőre, elsősorban a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására. Az energiapolitikában a megújuló források, az áramtárolás és a nukleáris kapacitások fejlesztését nevezte meghatározó feladatnak.
+4 hasonló
Varsóban a lengyel nép fellázadt a Brüsszelből támogatott, Tusk vezette baloldali önkény ellen – írta Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap a Facebook-oldalán, így reagálva a lengyel alkotmánybírósági válságra.