Magyar Péter kormánya első önálló költségvetésével igyekszik egyszerre teljesíteni választási ígéreteit és megőrizni a gazdasági stabilitást. Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint a Tisza tudatosan kerülte a túlzott költekezést, ugyanakkor ezzel támadási felületet is kínált a Fidesznek. A legnagyobb politikai kockázatot az jelentheti, ha a választók gyorsabb és látványosabb változásokat várnak, mint amennyit az ország pénzügyi helyzete lehetővé tesz.
Átfogó vízmegtartási programot indít a kormány, amelynek célja, hogy a csapadék és a folyók vizének minél nagyobb részét Magyarország területén tartsák. Gajdos László miniszter bejelentette, hogy elkészült az ország hosszú távú vízgazdálkodását meghatározó, hatszáz oldalas szakmai koncepció. A következő években 221 milliárd forintot fordítanak vízügyi és környezetvédelmi fejlesztésekre, miközben a szakemberek szerint már hét Balaton vízmennyiségének megfelelő víz hiányzik a talajból.
"Nyilván nem örülök ennek, hogy most az én nevem is előtérbe került. Ugyanakkor meg azt hiszem, hogy nem lehetett már tovább halogatni 35-36 év után, a rendszerváltás után, hogy ezt a hálózati kérdést ne hozzák elő. Ez egy nagyon összetett kérdés van, mindenkinek más a története. De arra mindenképpen jó ez a mostani nyilvánosságra hozatal, hogy talán egy kicsit jobban megérti a mai fiatalabb nemzedék is, hogy milyen világban éltünk. Egy megfélemlített diktatúrában, ahol mindenféle módon…
Meghiúsult a magyar magánegészségügyi piac egyik legjelentősebb felvásárlása, miután Wáberer György befektetőtársasága visszalépett a TritonLife Magánkórházak Zrt. megvásárlásától. A felek már májusban aláírták a teljes tulajdonrész átvételéről szóló szerződést, szeptember végén azonban a vevő közölte, hogy mégsem teljesíti azt. A Gazdasági Versenyhivatal megszüntette az eljárást, de a visszalépés valódi okai továbbra sem ismertek.
Ukrajnával kapcsolatban Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő nem számít arra, hogy a kongresszusi változások következtében tömegesen érkeznek majd amerikai fegyverek. A törvényhozás ugyan megpróbálhatja támogatni Ukrajnát és korlátozni Trump Oroszország iránti engedékenységét, de a végrehajtó hatalom késleltetheti a jóváhagyott támogatások felhasználását. A szakértő szerint ezért inkább fokozatos változás, nem pedig radikális fordulat várható az amerikai Ukrajna-politikában.
"A hazafias indokanak egyszerűen statisztikai okai voltak, egyáltalán nem önként vállalkoztak az esetek nagy többségében az emberek, hiszen normális, éplelkű, családjukat féltő emberek alkották akkor is a társadalom hatalmas többségét. Valahogy belekényszerítették őket is, és egy belső statisztika volt, hogy nem néz ki jól, hogy mindenkit be kell kényszeríteni, hogy együttműködjön a szocialista rendszer egyik fontos pallójával és kardjával, hanem elvi alapon" - így magyarázta Rainer M. János…
„Nem szükséges és nem is ajánlatos mindent az első pillanatban elfogadni, ami első lehetséges értelmezés szerint adódik” – mondta Rainer M. János történész a Reggeli gyorsban, egy nappal azután, hogy nyilvánossá váltak az egykori állambiztonsági szervezet fennmaradt nyilvántartási adatai. A minősített iratok felülvizsgálatát segítő tanácsadó bizottság elnöke szerint nagyjából olyan társadalmi reakciókra számított, amilyeneket az adatbázis megnyitása után tapasztaltak. Arra figyelmeztetett, hogy…
A 2027-es költségvetés gazdasági céljait megvalósíthatónak tartja Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, de súlyos fenntartásai vannak a Tisza-kormány által alkalmazott eszközökkel kapcsolatban. A különadók növelése és a rezsicsökkentés változatlan fenntartása szerinte az előző kormány gazdaságpolitikájának továbbélését jelzi. A közgazdász abban bízik, hogy mindez csupán átmeneti kényszer, és nem az új kabinet tudatos gazdaságpolitikai választása.
A CFRA Research adatai szerint a Dow Jones index a félidős választásokat követő legnagyobb egynapos emelkedését produkálta 1982 óta.
Neve csak a mágnesszalagokon szerepel, 6-os kartonja nem található és a beszervezéseket listázó B-naplóban sem olvasható a neve.
"Teljesen jelentéktelen, hogy ki jelentett most már, vagy ki nem jelentett. Itt az lenne az érdekes, hogy mit jelentettek" – mondta Ungváry Rudolf író a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában az ügynökakták nyilvánosságra hozott adatbázisáról. Szerinte a csaknem 60 ezer nevet tartalmazó lista közzététele fontos és elismerésre méltó lépés, de az igazán értékes történeti anyagot nem az egykori beszervezettek névsora, hanem az általuk készített jelentések jelentenék. Ezekből ugyanis a korabeli…
Van az a kép, amin az éppen Párizsba szökött Orbán ül a hotel előtti asztalnál, ahol aztán elkezdenek felszaporodni az idén megbukó fél- és egész diktátorok, vagy „csak” diktatúrára vágyók. A fotót Bojár Iván András tette közzé a Facebookon. A cringe arcok között akad, aki több kategóriát is átfed, és van, akivel kapcsolatban a bukás félig igaz, félig nem, viszont nekünk nagyon jóleső így is.
Klubrádió
A Dobszerda e heti vendége P. Szűcs Julianna művészettörténész lesz. Hallgassák meg 20 órától!
Már sehol sem vagyunk biztonságban?
A dokumentumban az áll, hogy 1984. február 10-én szervezték be.
Rainer M. János azt várja, hogy elindítja a megismerés és megértés folyamatát az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Klubrádiónak a történész, aki a Tarr Zoltán kulturális miniszter által felállított szakértői testület tagja hangsúlyozta: a nyilvántartásokban való szereplés nem lehet alapja semmiféle, de főleg nem elsietett erkölcsi ítélkezésnek.
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet feladata ezért egy olyan rendszer kialakítása lesz, amelyben az állampolgárok digitális platformon jelezhetik problémáikat, majd helyi fórumokon és személyes beszélgetéseken is megoszthatják tapasztalataikat. Az összegyűjtött véleményeket rendszerezik, szakmai szervezetekkel, civil közösségekkel és kutatóintézetekkel együtt feldolgozzák, majd továbbítják az illetékes döntéshozóknak – mondta Radnai Márk, a Működő és Emberséges Magyarországért felelős…
Nyilvánosságra hozták a nyitottaktak.hu oldalon a kommunista időszak állambiztonsági iratainak egy részét: a beszervezésekről szóló 6-os kartonok, a B-naplók egy részét és a mágnesszalagok tartalmát.
Súlyos vízhiány fenyegeti Magyarország mezőgazdaságát, és a következő évtizedekben akár egymillió hektárral is csökkenhet a gazdaságosan művelhető szántóföldek területe. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora szerint a talajvízszint drámai süllyedéséért a korábbi folyószabályozások, az elhibázott vízgazdálkodási gyakorlat és a klímaváltozás egyaránt felelősek. A szakember arra figyelmeztet, hogy azonnali szemléletváltás nélkül az ország egyes térségeiben…
Donald Trump visszatérése a Fehér Házba megmutatta, hogy az amerikai demokrácia intézményei jóval sérülékenyebbek, mint azt korábban sokan gondolták – figyelmeztet a Guardian publicistája. Rafael Behr szerint még egy újabb politikai fordulat sem állíthatja helyre gyorsan az Egyesült Államokba vetett nemzetközi bizalmat, miközben Európát is fenyegeti a trumpi nacionalizmus térnyerése. A kontinens demokratikus erőinek ezért nemcsak Washingtontól kell függetlenebbé válniuk, hanem saját…