Az elmúlt három évtizedben példátlan diplomáciai egyeztetéssorozatnak nevezte washingtoni látogatását Orbán Anita külügyminiszter, aki szerint az amerikai vezetés kiemelt partnerként tekint Magyarországra. A magyar diplomácia vezetője Marco Rubióval az energiabiztonságról és a bűnüldözési együttműködés megerősítéséről írt alá megállapodásokat. A tárgyalások eredményeként Magyarország a jövőben nagyobb mennyiségű amerikai földgázhoz és kőolajhoz juthat, versenyképesebb feltételekkel.
+1 hasonló
A Dubajból érkező magángépből kiszállva fotózta le Mészáros Lőrincet és feleségét, Várkonyi Andreát Ferihegyen a 444.
Csaknem 3,2 milliárd forintot fordított nyolc év alatt támogatásokra, szponzorációra és reklámokra az állami tulajdonú HungaroControl – derítette ki a Magyar Hang. A légiforgalmi irányításért felelős vállalat több százmillió forinttal támogatta a Ferencváros különböző szakosztályait, de jelentős összegek jutottak a kormánypártokhoz kötődő civil szervezeteknek is. A kommunikációs kiadások eközben folyamatosan növekedtek, és a hirdetések egy része kormányközeli médiumokhoz került.
Az önkormányzati autonómia megerősítését és a települések kiszámítható finanszírozását sürgeti a Fidesz pénteken elfogadott határozati javaslata. Az ellenzéki párt megakadályozná a 2029-ig szóló önkormányzati mandátumok idő előtti megszüntetését, és elutasítja a polgármesterek újraválaszthatóságának korlátozását. A dokumentum a helyi önrendelkezés védelmét hangsúlyozza, miközben az önkormányzati rendszer átalakítását csak az érintettekkel folytatott egyeztetések után tartaná elfogadhatónak.
40 évvel ezelőtt még fodrászként kereste a kenyerét, majd a skót pop-rock csillagának, a Texas formációnak lett arca és hangja. Texas-hétvége következik a Zebrádióban. Hallgasd te is a Klubrádió zenei csatornáját!
Alig fél évvel a kormányváltás után jelentős személycserék történnek két minisztérium vezetésében: négy helyettes államtitkár és egy államtitkár távozik posztjáról. A péntek este megjelent Magyar Közlöny szerint egyes vezetők lemondtak, másokat miniszteri, illetve miniszterelnöki kezdeményezésre mentettek fel, miközben három új vezető kinevezéséről is döntöttek. Több érintett mindössze néhány hónappal ezelőtt kezdte meg munkáját a Tisza-kormányban.
Új jogszabállyal szerezhet nagyobb ellenőrzést az állam azokban a magántőkealapokban, amelyekbe korábban százmilliárdokat fektetett, miközben a befektetési döntésekre alig volt befolyása. A változás Tiborcz István és Mészáros Lőrinc üzleti érdekeltségeit, köztük luxusszállodákat, ingatlanfejlesztéseket és ipari vállalkozásokat is érinthet. A Transparency International szerint az új szabályozás lehetőséget teremthet a korábbi befektetések felülvizsgálatára és a további közpénzkifizetések…
Az amerikai hadsereg ismét iráni célpontokat támadott, ezúttal egy kisebb légvédelmi rendszert semmisített meg a Hormuzi-szoros térségében. Donald Trump szerint a katonai akció mindössze néhány percig tartott, miközben Washington továbbra is tárgyalásokat folytat Teheránnal a háború lezárásáról. Az újabb csapásokra néhány nappal azután került sor, hogy a republikánusok súlyos választási vereséget szenvedtek, részben éppen az elhúzódó iráni konfliktus következményei miatt.
Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró azt mondta: bizonyos terhelő iratok vannak "minden valószínűség szerint" Moszkvában Orbán Viktorról, de őt anyagilag érdekeltté is tették ebben a kapcsolatban, és végül is ő arra jutott, hogy a hatalmának a megszilárdítására és a megtartására az orosz pénzek és az orosz szövetség a legkézenfekvőbb számára. Arról is beszélt: sokszor felbukkannak az Orbán-iratok az elmúlt évtizedekben, egymástól teljesen független forrásokból, és "arra is van magyarázat, hogy…
Orvos-Tóth Noémi pszichológus is az adás vendége lesz, aki egy szakértői testület tagjaként az ügynökakták nyilvánosságra kerülésével összefüggő lelki és társadalmi traumák feldolgozásában nyújt segítséget.
"Aki meg tudta tenni, aki végig tudta nézni az elmúlt 16 évben, hogy embereket lejáratnak pusztán csak azért, mert szembe mernek szállni Orbán Viktor rendszerével, és ezen most felháborodik és hisztizik, annak valóban rinocéroszbőre van" – mondta Fülöp Botond ügyvéd Klubrádió Megbeszéljük című műsorában a Lezsák-ügy kapcsán. Szerinte a Fidesz és a KDNP politikai botrányt próbál kreálni abból a sajnálatos, de véletlen hibából, amelynek következtében Lezsák Sándor neve tévesen az állambiztonsági…
Az állambiztonsági szolgálatok iratainak nyilvánosságra hozásával párhuzamosan azonban történt még valami, amire az elmúlt harminchat évben alig volt példa: a magyar kormány felnőttként kezelte a társadalmat.
A Café Péntek e heti vendégei Nicholas Thomas, Németh Gábor, Alain Fleischer, Cserba Júlia és Báron György lesznek. Hallgassák meg 20 órától!
A Magyar Nemzeti Bank alapvető feladata a pénzügyi stabilitás és a monetáris politika biztosítása, nem pedig a vállalkozás és a spekuláció – mondta Bod Péter Ákos. A volt jegybankelnök szerint a 2013-ban elindított folyamat, amelynek során jelentős, mintegy 266,5 milliárd forintnyi közpénz került jegybanki alapítványokhoz, majd különböző vállalkozásokhoz, eleve ellentétes volt a jegybank rendeltetésével. Úgy véli, mindenkit meg kell vizsgálni, akinek ehhez a folyamathoz köze lehetett.
"Nagyon nehéz megmondani, hogy a nyilvánosságra került állambiztonsági dokumentumok tartalma mennyire traumatizálja a társadalmat, de ha beszélünk ezekről a kérdésekről még akkor is, hogyha nagyon fájdalmas, az biztos, hogy csökkenti annak az esélyét, hogy ezek eltitkolt, szőnyegalá sepert történetek legyenek. Azt érzem az elmúlt két napban, hogy nemcsak az ügynöki tevékenységek kerülnek elő, hanem nagyon sok embernek a frusztrációja is, akár az elmúlt 36 évvel, akár a kommunista-szocialista…
Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábbi honvédelmi miniszter személyesen fordult egy norvég hadiipari vállalat vezetőjéhez, kifogásolva egyik magyarországi vezetőjének ellenzéki politikai szerepvállalását. Kürtös László, a Honvédelmi Minisztérium jelenlegi parlamenti államtitkára szerint a miniszter az állami megrendelésekre hivatkozva gyakorolhatott nyomást munkáltatójára. A politikus tíz nappal később távozott a cégtől, most pedig kezdeményezte az ügy független kivizsgálását.
Súlyos férőhelyhiányra utalnak az idősotthonok legfrissebb várólistaadatai: országszerte több mint 63 ezer jelentkezést tartanak nyilván, 22 százalékkal többet, mint az év elején. Egyes intézményekben már ezernél is többen várnak elhelyezésre, miközben több megyében akár három-négy évig is eltarthat a bekerülés. Az IdősotthonMérleg most intézményenként kereshető adatbázist tett közzé, amely megmutatja, hol mekkora az ellátásra várók száma.
Fordulat körvonalazódik az Európai Unió autóipari szabályozásában: az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága enyhítené a 2035-re előírt szén-dioxid-kibocsátási követelményeket. A módosítás lehetővé teheti, hogy a teljesen elektromos modellek mellett bizonyos belső égésű motorral működő autók is piacon maradjanak. A változtatást az európai autógyártók versenyképességi gondjai, a kínai konkurencia erősödése és a vásárlói kereslet vártnál lassabb átalakulása indokolhatja.
Világszerte egyre nagyobb politikai erővé válik a korrupcióval szembeni elégedetlenség, különösen azokban az országokban, ahol a lakosság romló életkörülményekkel szembesül – állapítja meg a The Atlantic elemzése. Az amerikai lap szerint a magyarországi kormányváltás is azt mutatja, hogy a választók egy idő után nem fogadják el a politikai elit gazdagodását, ha saját helyzetük nem javul. Hasonló folyamatok figyelhetők meg az Egyesült Államokban is, ahol a korrupció kérdése a választási…
Új szakaszába lépett a kommunista állambiztonsági múlt feltárása azzal, hogy nyilvánossá vált a korábbi beszervezettek adatait tartalmazó levéltári adatbázis. A történészek azonban óvatosságra intenek: egy név vagy nyilvántartási karton önmagában még nem bizonyítja, hogy az érintett ténylegesen együttműködött a titkosszolgálattal. A mostani közzététel csupán az első lépés, a további dokumentumok február végén kerülhetnek nyilvánosságra, a múlt teljes feldolgozása pedig akár évtizedekig is…