Klubrádió

klubradio.hu ↗
0 komment

Ungváry: Már nem az az érdekes ki jelentett, hanem, hogy mit jelentettek

"Teljesen jelentéktelen, hogy ki jelentett most már, vagy ki nem jelentett. Itt az lenne az érdekes, hogy mit jelentettek" – mondta Ungváry Rudolf író a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában az ügynökakták nyilvánosságra hozott adatbázisáról. Szerinte a csaknem 60 ezer nevet tartalmazó lista közzététele fontos és elismerésre méltó lépés, de az igazán értékes történeti anyagot nem az egykori beszervezettek névsora, hanem az általuk készített jelentések jelentenék. Ezekből ugyanis a korabeli…
0 komment

Változó felhőzet – Szénási Sándor jegyzete

Van az a kép, amin az éppen Párizsba szökött Orbán ül a hotel előtti asztalnál, ahol aztán elkezdenek felszaporodni az idén megbukó fél- és egész diktátorok, vagy „csak” diktatúrára vágyók. A fotót Bojár Iván András tette közzé a Facebookon. A cringe arcok között akad, aki több kategóriát is átfed, és van, akivel kapcsolatban a bukás félig igaz, félig nem, viszont nekünk nagyon jóleső így is.
0 komment

Rainer M.: Nincs helye elsietett ítélkezésnek a nyilvánosságra hozott akták alapján

Rainer M. János azt várja, hogy elindítja a megismerés és megértés folyamatát az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Klubrádiónak a történész, aki a Tarr Zoltán kulturális miniszter által felállított szakértői testület tagja hangsúlyozta: a nyilvántartásokban való szereplés nem lehet alapja semmiféle, de főleg nem elsietett erkölcsi ítélkezésnek.
0 komment

Radnai: Magyarországon nem volt hagyománya annak, hogy az emberek becsatlakoznak a döntéshozatalba

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet feladata ezért egy olyan rendszer kialakítása lesz, amelyben az állampolgárok digitális platformon jelezhetik problémáikat, majd helyi fórumokon és személyes beszélgetéseken is megoszthatják tapasztalataikat. Az összegyűjtött véleményeket rendszerezik, szakmai szervezetekkel, civil közösségekkel és kutatóintézetekkel együtt feldolgozzák, majd továbbítják az illetékes döntéshozóknak – mondta Radnai Márk, a Működő és Emberséges Magyarországért felelős…
0 komment

Kiszáradó ország: akár egymillió hektáron válhat gazdaságtalanná a szántóföldi művelés

Súlyos vízhiány fenyegeti Magyarország mezőgazdaságát, és a következő évtizedekben akár egymillió hektárral is csökkenhet a gazdaságosan művelhető szántóföldek területe. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora szerint a talajvízszint drámai süllyedéséért a korábbi folyószabályozások, az elhibázott vízgazdálkodási gyakorlat és a klímaváltozás egyaránt felelősek. A szakember arra figyelmeztet, hogy azonnali szemléletváltás nélkül az ország egyes térségeiben…
0 komment

Vendégmunkások ezrei és állami kedvezmények: újabb részletek a CATL-nek tett kormányzati vállalásokról

Több ezer ázsiai vendégmunkás gyorsított engedélyezését, jelentős állami támogatásokat és bérlakások ezreinek felépítését is kilátásba helyezte az Orbán-kormány a kínai CATL debreceni beruházásához. A 2022-ben kötött szándéknyilatkozat most nyilvánosságra került részletei szerint a vállalat további gyárak létesítéséhez is segítséget kaphatott volna. Tárkányi Zsolt államtitkár szerint a dokumentumokból kiderül, milyen messzire ment volna el a korábbi kormány a kínai akkumulátorgyártó…
0 komment

Vasárnap hajnalban megbénul az elektronikus ügyintézés – az egészségügyi szolgáltatásokat is érinti a leállás

November 8-án, vasárnap hajnalban közel öt órára elérhetetlenné válnak Magyarország legfontosabb állami elektronikus ügyintézési szolgáltatásai a központi azonosítási rendszer karbantartása miatt. A kiesés az Ügyfélkapu mellett az egészségügyi nyilvántartásokat, az elektronikus receptek lekérdezését és a hivatalos dokumentumok benyújtását is érinti. A hatóságok ezért azt javasolják, hogy a sürgős ügyeket és az egészségügyi dokumentumok letöltését az érintettek még szombaton intézzék el.
0 komment

Hatalmas jogkör, kilencéves mandátum: komoly változásokat várnak az új legfőbb ügyésztől

A kedden megválasztott Fejes Péter szerdán veszi át a Legfőbb Ügyészség vezetését, miközben szakmai elképzeléseiről egyelőre keveset tudni. Hack Péter jogtudós szerint az új legfőbb ügyész rendkívüli hatalommal rendelkezik majd, és kilenc évig csak kivételes körülmények között mozdítható el tisztségéből. A szakértők alkalmasnak tartják a feladatra, de átláthatóbb működést, személyi változásokat és az elakadt büntetőügyek felgyorsítását várják tőle.
0 komment

Átrendezik a parlamenti bizottságokat: Bóka János helyére Hidvéghi Balázs érkezhet

Mindkét nagy parlamenti párt személycseréket kezdeményezett több országgyűlési bizottságban, a Fidesznél elsősorban korábbi kormányzati szereplők és új képviselők kapnának feladatokat. A változások egyik legfontosabb eleme, hogy Bóka János volt miniszter helyét Hidvéghi Balázs venné át az Európai Ügyek Bizottságában, miközben a Tiszánál is több poszt gazdát cserélne.
0 komment

Vučiċ bukása Orbánét tükrözi

Orbánt áprilisban Magyar Péter Tisza pártja győzte le, Szerbiában pedig októberben a nem egészen két évvel korábban létrehozott diákmozgalom aratott földcsuszamlásszerű győzelmet a parlamenti választáson – írja a BBC. A Tisza párt és a szerbiai diáklista ugyanakkor erőseb különbözik egymástól, hiszen az előbbi középpontjában saját vezetőjének a személyisége és energiája áll, míg a szerbiai diákok váltig azt állítják, hogy nincs vezetőségük.
0 komment

"Amint a Duna vízhozama emelkedik, a fenékküszöböt is csökkenthetjük"

A Duna medrének beszűkítése felgyorsította a víz áramlását, ami a folyómeder kimosódásához vezetett. Ennek megelőzésére normális esetben először az alsó mederszakasz megerősítését végzik el, erre azonban a szűkös határidő és az erőmű sürgős vízellátási igénye miatt nem volt lehetőség. Szegi Attila, az Országos Vízügyi Főigazgatóság helyettes szóvivője szerint jelenleg már zajlik a meder helyreállítása és természetes kőanyaggal történő megerősítése.
0 komment

A jelek szerint azokat már nem tudják mozgósítani a republikánusok, akikkel Trump két éve nyert

A 2024-ben Trumpra szavazó fekete és latin-amerikai gyökerű szavazókat már nem tudja mozgósítani a republikánus párt, azok pedig, akik két éve a gazdasági helyzettel való elégedetlenségül miatt szavaztak Trumpra, most is elégedetlenek – mutatott rá Mészáros Tamás az Esti gyorsban. A Külügyi Intézet vezető kutatóját az Esti gyorsban, még az első eredmények beérkezése előtt kérdeztük arról, mire számít a félidős választásokon. Arra például mindenképp, hogy szoros eredmények esetén a…

Bejelentkezés vagy regisztráció