Klubrádió

klubradio.hu ↗
0 komment

Súlyos vonatkatasztrófa Spanyolországban: emberi mulasztás okozhatta a tragédiát

Legalább 64 ember életét vesztette a szerda reggel történt spanyolországi vasúti szerencsétlenségben, amikor két nagysebességű vonat összeütközött Toledo tartományban, Urda közelében. A két szerelvényen összesen 544-en utaztak, több vasúti kocsi kisiklott, néhány pedig a töltésről is lezuhant. A hatóságok emberi mulasztás lehetőségét is vizsgálják, miközben a mentőalakulatok további áldozatok után kutatnak.
+5 hasonló
0 komment

A híd marad, a pazarlás megy: milliárdos nagytakarítás a mohácsi beruházásnál

Nem állítja le a kormány a mohácsi Duna-híd építését, ugyanakkor jelentősen csökkenti a beruházás költségeit. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a kapcsolódó útfejlesztések felülvizsgálatával 75 milliárd forintot takarítanak meg, a kivitelező pedig 59 milliárd forintnyi, teljesítéssel nem fedezett előleg visszafizetését vállalta. A tárcavezető szerint a beruházás jól példázza az előző kormány elhibázott fejlesztéspolitikáját, de a híd megépítését mindenképpen…
+5 hasonló
0 komment

Mesterséges intelligencia figyeli majd a vasúti területekre behatolókat

Az év végétől intelligens drónokkal erősíti meg üzemi területeinek ellenőrzését a MÁV, hogy visszaszorítsa a lopásokat és megelőzze az életveszélyes baleseteket. A magyar fejlesztésű mesterséges intelligenciával működő eszközök felismerik a gyanús mozgásokat, és azonnal riasztják a vasúttársaság biztonsági szolgálatát.
+4 hasonló
0 komment

Hibás ügynöklista, tömeges panaszok: távozását ajánlja fel a történeti levéltár vezetője

Felajánlja lemondását az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, miután az újonnan megnyitott ügynökadatbázisban 164 embert tévesen a hálózati személyek közé soroltak. Cseh Gergő Bendegúz szerint a súlyos hibát az állambiztonsági nyilvántartások informatikai feldolgozása okozta, a téves adatokat azóta kijavították. Közben példátlan érdeklődés kíséri az akták nyilvánosságra hozatalát: egyetlen nap alatt több kérelem érkezett a levéltárhoz, mint amennyit korábban egy…
+4 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció