Klubrádió

klubradio.hu ↗
0 komment

Gyermekotthonnak adományozta 16 milliós végkielégítését Gulyás Gergely

Közel 16 millió forintos végkielégítését teljes egészében egy kárpátaljai gyermekotthonnak utalta át Gulyás Gergely, az Orbán-kormány korábbi Miniszterelnökséget vezető minisztere. A politikus ezzel teljesítette korábbi ígéretét, amelyet a távozó kormánytagok juttatásai körül kialakult vita idején tett. Eközben továbbra is rendezetlen Havasi Bertalan volt kormányzati sajtófőnök végkielégítési ügye, amelyből akár közigazgatási per is lehet.
+4 hasonló
0 komment

Egy demokratikus társadalomnak joga van megismernie a múltját – idézi Tarr Zoltánt a Guardian

Az ügynökakták évtizedeken át lényegében rejtve voltak a nyilvánosság elől: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára pincéjében őrizték az iratokat. Magyar Péter, idén áprilisban aratott győzelméhez vezető kampánya során megígérte, hogy nyilvánosságra hozzák az állambiztonsági dossziékat - idézi fel a brit lap. Nemzetközi lapszemle.
0 komment

A szavazatok 53 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista Szerbiában

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) frissen közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
0 komment

Milliárdos támogatások miatt csapott össze a pénzügyminiszter és Orbán Viktor titkársága

Éles vita bontakozott ki a Szerencsejáték Zrt. korábbi pénzosztási gyakorlata miatt Kármán András pénzügyminiszter és Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága között. Kármán szerint az állami vállalat az elmúlt években a Fideszhez kötődő üzleti körök kifizetőhelyeként működött, Orbánék viszont visszautasították a vádakat, és szabályszerűnek nevezték a cég gazdálkodását. A vita azután robbant ki, hogy a pénzügyminiszter bejelentette Sólyom Zoltán kinevezését a társaság élére, egyúttal…
+4 hasonló
0 komment

Két levél, válasz nélkül: Orbán Viktor vár a törvény szerint neki járó titkárságára

Kétszer is hivatalos levélben fordult az új kormányhoz Orbán Viktor, hogy biztosítsák számára a törvényben előírt kétfős titkárságot, de állítása szerint egyik megkeresésére sem érkezett válasz. Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke szerint a volt miniszterelnök munkáját ezért továbbra is a párt Lendvay utcai központjából segítik. A jogszabály alapján Orbánt a hivatali idejével arányos ideig titkárság és állami gépkocsihasználat is megilleti, az ügyben azonban egyelőre nem ismert a…
0 komment

Éhes bengáli tigrisek és politikai árkok – Kövér szavai miatt tiltakozik a házelnök

Élesen bírálta Kövér László korábbi házelnököt Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés jelenlegi elnöke, aki szerint elődje október 23-i kijelentései az emberi méltóság határait is átlépték. Kövér egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy a Fidesz és a Tisza támogatói között szinte semmi közös nincs, a közös ünneplés kapcsán pedig "éhes bengáli tigriseket" emlegetett. Forsthoffer szerint az ilyen megnyilvánulások tovább mélyítik a társadalmi megosztottságot, miközben a magyarokat sokkal több…
+7 hasonló
0 komment

Szerb választások: Magyar Péter telefonon gratulált, a Vajdasági Magyar Szövetség bentmaradt a parlamentben

Örömmel hallottam, mekkora erőt adott a mi áprilisi győzelmünk – írta a magyar kormányfő közösségi oldalán. Közben, a magyar választásokhoz hasonlóan, Szerbiában is évtizedek óta parlamenti képviselettel rendelkező pártok estek ki, ehhez képest sikerként értékelte a VMSZ elnöke, hogy három mandátumot meg tudtak szerezni.
+4 hasonló
0 komment

Tizedannyi pénzből utazik a külügyminiszter – a Fidesz a beruházásokat kéri számon

Éles politikai vita bontakozott ki a külügyminisztérium gazdálkodásáról, miután Orbán Anita nyilvánosságra hozta elődje és saját hivatali utazásainak költségeit. Az adatok szerint Szijjártó Péter idején egy külföldi út átlagosan több mint 25,9 millió forintba került, míg az új tárcavezető alatt ugyanez kevesebb mint 2,7 millió forintot emésztett fel. A Fidesz szerint azonban a külügyminiszter teljesítményét nem a megtakarításokon, hanem az országba érkező beruházásokon és a létrejövő…
+4 hasonló
0 komment

Karácsony Gergely: Hetven év után eljött a nemzeti megbékélés ideje

Az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulója alkalmat teremthet arra, hogy a magyar társadalom túllépjen a múlt megosztottságán – hangsúlyozta Karácsony Gergely főpolgármester. Szerinte az elmúlt évtizedek kerek évfordulóit politikai konfliktusok árnyékolták be, most azonban a szabadság és az összetartozás örömét kellene előtérbe állítani. Budapest hídjain október 23-tól a forradalom jelképei, a lyukas nemzeti zászlók emlékeztetnek 1956 örökségére.
+4 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció