Az ukrán elnök szeretné a háborút "legalább diplomáciai szakaszba" juttatni.
Nem mondott le miniszteri posztjáról Kapitány István, aki szerint a kormány egyelőre nem tervezi a rezsicsökkentés szociális alapú átalakítását. A gazdasági és energetikai miniszter több mint 4000 milliárd forintnyi fejlesztési forrást ígért jövőre, elsősorban a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására. Az energiapolitikában a megújuló források, az áramtárolás és a nukleáris kapacitások fejlesztését nevezte meghatározó feladatnak.
+4 hasonló
Varsóban a lengyel nép fellázadt a Brüsszelből támogatott, Tusk vezette baloldali önkény ellen – írta Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap a Facebook-oldalán, így reagálva a lengyel alkotmánybírósági válságra.
A nyugdíjminimum és a sávos emelések mintegy 455 ezer nyugdíjast érintenek.
+3 hasonló
"Sikerült megint megtalálnotok a legfontosabb részletet…egyébként nem hinném. Január 1. még messze van" – kommentelte Magyar Péter a Telex Facebook-oldalán a cikk alá, amelyben arról írtak, hogy a 2027-es költségvetési tervezetben továbbra is szerepel a volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásokra fordítható, fejenként 73 millió forintos kerete.
+7 hasonló
Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter bizalmasát, aki pénzfutárként működött közre korrupciós pénzek átvételében és szállításában - közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) az MTI-vel közleményben pénteken.
+11 hasonló
A Költségvetési Tanács véleményezte a 2027-es központi költségvetési törvényjavaslat tervezetét, és egyhangú döntéssel nem emelt alapvető kifogást ellene - közölte a Költségvetési Tanács (KT) csütörtökön az MTI-vel.
+5 hasonló
Bejegyzésében és a hozzá csatolt videóban ismertette Magyar Péter miniszterelnök a motoros rollerekre vonatkozó KRESZ-módosítás kormányzati javaslatát szerdán.
Orbán Viktor lánya hivatalosan is elhagyta apja Cinege úti lakcímét, és a svábhegyi Dreher-villába jelentkezett át, ahol férje, Tiborcz István már tavaly óta be van jelentve. A milliárdos értékű ingatlan a Tiborcz érdekeltségébe tartozó BDPST-csoport tulajdonában áll, miközben a házaspár tényleges tartózkodási helyéről továbbra is ellentmondásos információk jelennek meg. Orbán Ráhel időközben férje egyik vállalkozásának vezetéséből is távozott, sajtóértesülések szerint pedig családjával…
- mondja a volt miniszterelnök esetleges jelöléséről Szent-Iványi István, aki nem zárja ki, hogy ez az egész Donald Trump trollkodása.
+7 hasonló
Ha a kormány engedélyt adna rá.
+3 hasonló
Fákylás felvonulás, Békemenet helyett zászlómenet, Fidesz a Bem téren, Magyar Péter a Kossuth téren, Gripenek az égen, szobordöntés a Városháza udvarán – mindez Mátyus László képein.
+3 hasonló
Magyarország ismét elküldte a világnak a remény üzenetét: világossá tette, hogy a demokratikus visszacsúszás visszafordítható, a dezinformációt és a félelemkeltést le lehet győzni, a demokrácia jövője a nép kezében van - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján Budapesten, az Országházban tartott ünnepi megemlékezésen.
+3 hasonló
De ennek vége – mondta a miniszterelnök ünnepi beszédében a Kossuth téren. Magyar Péter arra is kitért, hogy "aki egy agresszort menteget, az semmit sem ért 1956 üzenetéből, legyen az Budapesten vagy egy párizsi teraszon" – utalva ezzel az október 23-át Párizsban töltő Orbán Viktorra. Magyar szerint 1956 hősei azt is örökül hagyták a magyar vezetőknek, hogy a hatalmuk nem lehet fontosabb az országuk szabadságánál, bárhol is keresnek támogatást.
+3 hasonló
Két egészen különböző történet irányította ismét a figyelmet Donald Trumpra és családjára: az amerikai elnök az Atlanti-óceán átnevezését kérte a Google vezetőjétől, miközben vejéről, Jared Kushnerről súlyos pénzügyi állításokat közölt a Vanity Fair. A Google vezérigazgatója nemet mondott Trump szokatlan kezdeményezésére, Kushner esetében pedig állítólagos titkos arab bankszámlák és haduraknak, zsoldosoknak juttatott pénzek kerültek szóba. Míg az első ügy inkább az elnök politikai…
+3 hasonló
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján az Új köztemető 301-es parcellájánál kezdte az ünnepi megemlékezéseket Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő Nagy Imre és mártírtársai sírjánál hajtott fejet, hangsúlyozva, hogy a magyar szabadságharc történelmi jelentősége messze túlnőtt az ország határain. Arra kérte az embereket, hogy minél többen kapcsolódjanak be az országszerte és a határokon túl megrendezett évfordulós ünnepségekbe.
+3 hasonló
Az Egyesült Államokból az Egyesült Királyságba költözött Orbán Ráhel férjével, Tiborcz Istvánnal – írja Panyi Szabolcs a VSquare portál hírlevelében.
+3 hasonló
Magyar Péter miniszterelnök arra szólította fel a magyarokat, hogy együtt emlékezzenek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójáról. A kormányfő október 23-án délután fél négyre hirdetett közös ünneplést a budapesti Kossuth térre, ahová családokat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt vár. A megemlékezések már október 22-én megkezdődnek fáklyás felvonulással, koszorúzással és a forradalom lángjának meggyújtásával.
+3 hasonló
Hosszú a lista.
+3 hasonló
Pedig nagy csodálója Orbánnak - vallotta be.
+3 hasonló