Nincs mentség az erőszakra – jelentette ki Luca Niculescu miniszterelnök a besztercei késelés kapcsán. Jelezte egyúttal: a miniszterekkel együtt „a lehető leggyorsabban” kidolgoznak egy „konkrét cselekvési tervet”, amelybe több intézményt is bevonnak.
+2 hasonló
A szabadság nevében mottóval emlékeznek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójáról az erdélyi, a partiumi és a bánsági településeken. Összesen 158 rendezvényt tartanak 73 helyszínen.
+2 hasonló
Több tanuló iskolai tanácsadó segítségét kérte szerdán a besztercei Ștefan cel Mare Általános Iskolában, amikor két nappal a 13 éves diáktársuk által elkövetett késelés után visszatértek a tantermekbe.
+2 hasonló
Jogerősen szabadságvesztésre ítélt kedden a bukaresti ítélőtábla nyolc rendőrt, amiért a koronavírus-járvány idején jogellenesen fogva tartottak és bántalmaztak két fiatalembert.
+2 hasonló
Az Erasmus+ program ismét valamennyi magyarországi egyetem számára elérhető, a hallgatók újra élhetnek a program adta lehetőségekkel, és már idén ősszel benyújthatják pályázatukat.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
+1 hasonló
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
+1 hasonló
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
+1 hasonló
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
+1 hasonló
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
+3 hasonló
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
+2 hasonló
Nincs mit szépíteni: az amerikai választópolgárok alaposan beintettek Donald Trump elnöknek a második mandátuma első majd' két évében mutatott, acélosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető teljesítményért.
Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
+2 hasonló
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján megkezdik a kommunista diktatúra ügynökaktáinak nyilvánosságra hozatalát Magyarországon. Magyar Péter miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában jelentette be.
+2 hasonló
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.