Miközben a kormányváltás óta kiemelt cél a korábban eltékozolt vagyon visszaszerzése, mintha a kekva-egyetemek világában éppen ellentétes folyamat zajlana.
Tapasztalt szakembereket nevezett ki Orbán Anita a minisztérium Távol-Keletért és Oroszországért felelős főosztályaira – tudta meg a Magyar Hang.
A Pénzügyminisztérium fog majd költségvetési felügyelőt delegálni a fővárosba.
Az ellenzéki párt azt bírálja, amilyen módon nyilvánosságra hozták a dokumentumokat.
A romeltakarítás után visszatérünk erre – mondta a távozását firtató kérdésre Cseh Gergő Bendegúz.
Kiterjesztette nyomozását az ORFK, miután Európa-szerte és az Egyesült Államokból is érkeztek riasztó jelzések.
Melléthei-Barna Márton javaslata kísérlet arra, hogy a jövőben többen mondjanak nemet, és többen számoljanak azzal, hogy az aláírásuknak súlya és tétje van.
Van olyan vonal, amely éjjel-nappal hívható.
Akár hetekre, hónapokra leállhat a törvényjavaslatok elfogadása, és mindkét fél a másikra fog mutogatni.
Izgalmas, sokat adó film, egyben az egyik utolsó, melyet kínkeservesen, támogatás híján készítettek el az Orbán-rendszer végnapjaiban.
Minálunk például úgy indult, hogy családnévre rákeres, ez se, az se, amaz se, jé, az nem a Dévényi Tibi bácsi? Hát de – mire a nagyobbik fiam odadörmögte a háttérből: III/III kívánság.
Trump, megszokott fölényeskedését félretéve, előre bejelentette, hogy kész együttműködni a demokratákkal. Egyszersmind közölte, hogy élni fog az elnöki vétő jogával a neki és pártjának nemtetsző kongresszusi döntésekkel szemben.
A szándéknyilatkozatban szerepel az is: összeállítanak egy listát minden olyan területről Debrecen 50 kilométeres körzetében, amelyek alkalmasak lehetnek további gyáregységek létrehozására.
Nevek röpködnek, régi titkok kerülnek elő, és máris megkezdődött az ítélkezés a Nyitottakták.hu nyilvánosságra hozott iratai alapján. Pedig a 6-os kartonok olykor hazudnak, a beszervezés körülményeiről pedig keveset árulnak el. Úgy tűnik, ez sokakat egyáltalán nem zavar.
Hogyan szabadulhatunk meg a politika „mocskosságától”? Miért néztek rá ferde szemmel a kollégái, amikor józanul állt színpadra? Nézze meg Ön is legújabb műsorunkat a Quimby zenészével!
Két hete írtam, hogy „mint sivatagi vándor az oázist, úgy várjuk a magyar egyházi vezetés ígért évfordulós iránymutatását hazánk aktuális társadalmi problémáiról. Mégpedig a szentszéki tanítás fényében”. Örömmel tudatom, megjelent.
Szegvári Katalin kartotékja szerint a külső és a belső elhárításnak is dolgozott. Az érintett csak az előbbit ismeri el, de határozottan állítja: magyarországi kapcsolatairól, barátairól soha nem adott információt.
Van olyan ország, ahol számítógépes programmal állították helyre a széttépett, beszervezésekről szóló dokumentumokat.
Kétkamarás országgyűlést szeretnék vegyes választási rendszerrel! Azért kétkamarást, mert jobb a hatáskör- és munkamegosztás: felsőházban törvényalkotás, alsóban népképviselet. Felsőházban arányos, alsóban többségi képviselettel.
Magyar Hang
Az érintett még 2001-ben adott be hozzá helyesbítési kérelmet azt írva: „nem vállaltam semmiféle tájékoztatást”.