„A jobboldali kulturális tér vitalitása, a kultúrharc sikere, a társadalomformáló jelentőséggel bíró metapolitikai hadszíntéren való felsorakozás nem egyedül a sajtó, nem kizárólag a mozgalmak és nem is csak a szellemi körök feladata, hanem ezek és még ezeknél is több összességének” – emelte ki Incze Béla.
A törvény szerint a büdzsét az NVVH elnöke, vagyis Unger Anna állítja össze, a kormány pedig változtatás nélkül köteles benyújtani az Országgyűlésnek, így a tételeket nem a Tisza-kabinet határozza meg – írta a Portfólió.
A színházak esetében béremelési keret a központi költségvetésben nem látszik. Ha mégis béremelkedést tapasztalsz, akkor tudd, ez azt jelenti, hogy minimálbérért dolgozol – panaszolták közleményükben.
Barcsa-Turner Gábor maga is aktív részvevője volt a húsz évvel ezelőtti eseményeknek.
A műsor végén egy új kezdeményezést is indítottunk, amelyben várjuk nézőink fotóit egy-egy kátyúval, amely az érintett polgármester keresztnevét kaphatja.
Hová megy Orbán Viktor?
Kármán András pénzügyminiszter szerint Magyarország akár 2032-ben bevezetheti az eurót, ha a költségvetési hiány 2030-ra 3 százalék alá csökken.
Toroczkai László szerint Lengyelországban azonban jobb a helyzet, mint Magyarországon, ott ugyanis van egy, a kormánytól független köztársasági elnök.
A magyar küldöttség tovább mélyítette kapcsolatát az európai szövetségi hálózatának tagjaival, és találkozott a lengyel nemzeti hőssel, a rendezvény díszvendégével, a Dél-Afrikában 28 évig raboskodó Janusz Walus-sal is.
A végrehajtók is rendszeresen trükköznek a tájékoztatás, a szabályos értesítések elmulasztásával.
Addig a részleges sorozás marad érvényben.
Súlyos dolgozói levél szivárgott ki a vérellátótól, visszaszólt a minisztérium.
Tovább könnyítenék az idegen érdekeket képviselő lobbisták dolgát.
November 2-án egy élő adással tér vissza a népszerű YouTube-csatorna.
A Jelen Podcast legújabb adásában Szász Péter katolikus hitvédő, a Depositum főszerkesztője volt a vendégünk, akivel a római katolikus egyházra leselkedő külső és belső veszélyekről beszélgettünk.
Pakusza Zoltán, a párt alelnöke a ceredi késeléssel kapcsolatban adott ki közleményt.
A szavazatok túlnyomó részének összeszámlálása alapján Benjámin Netanjahu szövetsége nem szerez önálló parlamenti többséget Izraelben.
Nincs olyan, hogy „jó” vagy „rossz” szabadságharc. Van a haza, és a hősök, akik érte harcoltak vagy meghaltak.
Egy éjszaka alatt kétszer törtek be a boltba.
Az Ébresztő, Józsefváros! – A Nyolcadik Csoportja civil kezdeményezést indított azért, hogy a VIII. kerület dohányboltjaiban ne lehessen üvegpipát vásárolni.