A bűnvadászok ígérik, nem adják fel a harcot.
Majd' egy tucat győztes per a globális multi ellen. A Fogaskerék vendége Radics Gábor.
Ötödik órája hozzájuk se szóltak, kihallgatásuk sem történt még meg, egyszerűen csak ott várakoztatják őket.
A végrehajtók tudatosan több költséget szedtek be a jogszabályokban meghatározott összegnél.
Itt tart ma Budapest.
Beszámolója szerint a mostani beruházás idén már a negyedik jelentősebb fejlesztés a választókörzetben.
Haláltusáját vívja a sport Dunaújvárosban címmel jelent meg néhány napja egy videó a Magyar Jelenen, kedden pedig a futsalosok jelezték, hogy nem tudja folytatni a felnőttcsapat a versenyzést.
Toroczkai: „Egy kuplerájhoz hasonlítottam a kormány működését. A házelnök asszony erre megvonta tőlem a szót.”
Úgy próbálja elérni Budaházy György, Barcsa-Turner Gábor és Walter Pál elítéltetését a Háttér Társaság, hogy a hiányzó jogi ismeretei és törvényi feltételek pótlásaként lobbierejét igyekszik bevetni.
Kimondta a Tisza-kormány: Fogyjon a magyar!
A közgyűlésen elhangzottak után a Tisza országgyűlési képviselője valódi megoldások helyett a Facebookon és egy interjúban mentegetőzött.
Nehéz eldönteni, mi volt előbb, és nem csak a tyúk meg a tojás esetében. Kérdés ugyanis, hogy a parlamenti megnyilvánulásokból fakad a közbeszéd állapota, vagy fordítva: a közbeszéd stílusa szivárgott be a kormánypárti padsorokon át az Országházba?
A Jelen Podcast legújabb adásának vendége Dúró Dóra volt, akivel a gyermekvédelem jelenlegi helyzetét járta körbe a Magyar Jelen főszerkesztője, Horváth Tamás.
Lantos János hívta fel a figyelmet rá közösségi oldalán.
Az 1956-os és 2006-os állami megtorlások jogi és történeti megítélése.
Pityinger László, vagyis Dopeman szerint a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László egy „karrierista” politikus, aki azért hiteltelen, mert a kampányban támadta a Fideszt.
A film szándéka szerint hitelesen meséli el a 2006-os politikai és rendőrterror történéseit, egyben emléket állít az események áldozatainak.
Homoki Agrár Expo és Gazdafórum: kerekasztal-beszélgetés Toroczkai Lászlóval és Tóth Mátéval.
A dunaújvárosi ipar leépülésével párhuzamosan omlott össze a város sportélete is, mely az ezredfordulón játszott meghatározó szerepet idehaza.
Április óta a legtöbb mérés szerint közel a duplájára emelkedett a Toroczkai László vezette párt támogatottsága.