A Ferencváros Lenny Joseph duplájával múlta felül a házigazda olasz együttest.
Kritika.
+1 hasonló
Dócs Dávid szerint a probléma súlya ezt indokolttá teszi.
+1 hasonló
Mert a nyitottaktak.hu oldalon nem közölt róla semmit a mostani kormányzat sem.
+1 hasonló
Szerinte, ha lett volna valódi rendszerváltás, ez már 1990-ben megtörtént volna.
+1 hasonló
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye.
A rendezvényt tervek szerint jövőre fogják megtartani.
+1 hasonló
A Nemzeti Jogvédő szolgálat közleménye.
A szerencsétlenségben kilenc ember veszítette életét.
+3 hasonló
Az Alkotmánybíróság közleménye szerint az új elnök pályázatában legfontosabb feladatai között jelölte meg az alkotmánybíráskodás iránti bizalom helyreállítását, a testület belső kohéziójának erősítését, valamint az európai testvérintézményekkel való kapcsolatok újjáépítését.
+2 hasonló
Hegedűs Zsolt és Strompova Viktória ezúttal is szűkszavúak voltak, Bogdán Csaba, az Európai Parlament tiszás képviselője azonban készséggel állt rendelkezésünkre.
Ellpólus: Az aktivista annyira közel áll Nagy Ervinhez, hogy még a képviselői megbízólevél átadására is ő kísérte el.
A szerzők egy „kamupárt” elnökének vádjait tényként kezelik, az ellenzéki Mi Hazánkat a Fidesz szövetségeseként mutatják be, a választási eredményeket pedig még a hivatalos adatokból sem sikerült pontosan átmásolniuk.
A szerzők egy „kamupárt” elnökének vádjait tényként kezelik, az ellenzéki Mi Hazánkat a Fidesz szövetségeseként mutatják be, a választási eredményeket pedig még a hivatalos adatokból sem sikerült pontosan átmásolniuk.
Továbbra is bizonytalanságban tartják a Kézmű–Erfo–Főkefe dolgozóit, Lantos János sajtótájékoztatót tartott.
Továbbra is bizonytalanságban tartják a KÉZMŰ–ERFO–FŐKEFE dolgozóit, Lantos János sajtótájékoztatót tartott.
A Bloomberg jelentése szerint Marco Rubio fontolgatta, hogy távozik a kormányból, de még nem hozott döntést. Az ügynökség azt állította, hogy a külügyminiszter megbeszélte távozását a Fehér Ház vezetőivel, akik azonban arra kérték, hogy maradjon.
Erdélyi Ákos, a Mi Hazánk kaposvári önkormányzati képviselője nyílt levélben fordult Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztésért felelős miniszterhez a kaposvári Bajcsy-Zsilinszky utcai nővérszálló állapota miatt.
Az elmúlt időszakban sokat foglalkoztam a jobboldali világnézet különböző vetületeivel. Most egy olyan kérdést hozok ide, amely első ránézésre talán marginálisnak tűnhet, ám valójában a jobboldali gondolkodás egyik legmélyebb fundamentuma.