Ez a megmérettetés azzal szembesíti a Pásztor Bálint vezette politikai formációt, hogy három év alatt csaknem harmincezer szavazatot és négy parlamenti mandátumot veszített.
Súlyos koponyasérüléssel szállították kórházba az egyéves kisgyermeket, akit hároméves rokona fejen szúrt egy konyhakéssel. A penge a homlokcsontok közé ékelődve az agyszövetig hatolt.
Páciensként valószínűleg mindannyiunknak van már legalább egy negatív tapasztalatunk az állami ellátásból és ennek ellentéte a magánszférából. A megkérdezett szakértők viszont megosztottak a kiváltó okokat illetően.
Elrajtolt a Száraz November, az egy hónapos kihívás, amely során a résztvevők vállalják, hogy 30 napon keresztül egyetlen csepp alkoholt sem fogyasztanak.
Végül Kristóf Rebeka, Oláh Vivien és Fábri Márk mellett tette le a voksát. Így a csapatában két erdélyi lány került be.
Nagy Gizella marosvásárhelyi mentálhigiénés segítővel, gyászcsoport-vezetővel arról beszélgettünk, hogyan válhatnak átjárhatóvá a veszteség áthatolhatatlan falai, és hogyan állhatunk igazán támogatóan a gyászoló mellett.
Megkerült a Szilágy megyéből csütörtökön eltűnt három testvér közül kettő: a 11 éves fiút és 12 éves húgát szombat este, október 31-én 18:25 körül az apjuk társaságában azonosították.
A jövő nem egyetlen jó döntésen, hanem a rugalmas szerkezetváltáson, a tudatos vízgazdálkodáson, a szigorú költségellenőrzésen és a digitális átálláson múlik.
Átadta az idei Pro Urbe-díjakat Marosvásárhely önkormányzata.
Sebészeti beavatkozásra van szükség a sérült ellátásához.
A jelenség hátteréről, a generációs különbségekről, az online tér veszélyeiről és a lehetséges kiutakról Veres Valér szociológussal, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatójával beszélgettünk.
Halálos baleset történt szombaton a 6-os jelzésű országúton, Zsuppa (Jupa) település környékén.
Egy személy meghalt, további hatan pedig megsérültek, amikor helyi idő szerint péntek este lövöldözés történt a kaliforniai állambeli Fairfield egy Halloween-termékeket árúsító üzletében.
Gyanús fogadások miatt indított vizsgálatot az Aranylabda-díjátadót szervező France Football magazin, amely a rendőrséget is értesítette a Polymarket-fiókról megtett és közel 200 ezer dolláros nyereményt hozó tétek nyomán.
A tisztségekért három csapat verseng, élükön Diana Buzoianuval, Radu Miruţával, illetve Lucian Stanciu-Viziteuval.
A mérvadó protestáns teológia feladata, hogy megőrizze az Ige tekintélyét úgy, hogy közben válaszokat nyújtson a modern kor valós kérdéseire is.
Kifizetetlen számlák lehetnek, de ez nem az ügyvivő kormány hibája.
Három személy, köztük egy 11 éves kislány került kórházba füstmérgezéssel egy péntek esti medgyesi lakástűz következtében – tájékoztatott a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Az ír gyökerű ünnep amerikai kerülővel érkezett meg hozzánk, a kereskedelem pedig hamar felismerte, mennyit nyerhet a közös borzongáson.
A kormányzati korrupció a megélhetési költségek után a második legfontosabb kérdés az amerikai választók számára a november 3-i félidős választásokon.