Távoznak a régi kormány prefektusai és alprefektusai, helyükre új megbízottakat neveztek ki.
Összesen 8,3 milliárd lejjel egészül ki az egészségügy finanszírozása a pénteken elfogadott költségvetés-kiigazítás nyomán.
Két felnőtt és két kisgyermek sérült meg pénteken egy közlekedési balesetben az Bányabükk (Vâlcele)–Apahida terelőúton, Kolozs megyében.
Újabb magyar nyelvű felkészítő könyvvel könnyítené meg az érettségi előtt álló diákok dolgát két kézdivásárhelyi történelemtanár.
A 2027. március 1-jei határidőig önkéntes alapon egyesülhetnek az 1500 lélekszám alatti települések, ezt követően azonban a kormány kötelező érvényűvé teszi az összevonásokat.
Hosszú hónapokig tartó veszteglés után pár hete munkások dolgoznak a kézdivásárhelyi ún. DAC-tónál kialakítandó szabadidőparkban.
A kormány és a jogi szakbizottság negatív véleményezése után a szenátus leszavazta a héten azt a törvénytervezetet, amely a Büntetőtörvénykönyv módosításával külön bűncselekményként határozná meg a sporteredmények befolyásolását, és akár négy év szabadságvesztéssel büntetné a bundázást.
Három gyalogost szállítottak kórházba Craiován, miután egy autó elütötte őket a járdán. A járművet egy nő vezette, aki elveszítette az uralmát a kormány felett.
A román korrupcióellenes ügyészség módszereit nem kizárólag az erdélyi magyar politikusokat érintő ügyek miatt bírálták.
A Bihar FC labdarúgócsapata áll az élen a Román Kupa C csoportjában.
A legfrissebb jelentések szerint 64 embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
Az elmúlt hetekben Franciaországban és Nyugat-Európa más országaiban kirobbant zavargások korántsem tekinthetők rendvédelmi szempontból váratlan, úgynevezett „fekete hattyú” eseményeknek.
A jogvédő szolgálat újabb két esetben tett feljelentést az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
A szakembereknek a rendőrségi bejelentéstől számított legfeljebb 90 percen belül kell a helyszínre érkezniük.
Hol húzódik a határ egy ártalmatlannak tűnő szokás és a függőség között, és hogyan segíthetnek a véleményvezérek azzal, hogy nyíltan vállalják saját függőségeiket?
Romániai és külföldi állatvédő egyesületek és civil szervezetek több tucat képviselője tüntet pénteken Bukarestben.
A fiatalember ittas volt, és miután a nagymamája nem volt hajlandó pénzt adni neki, erőszakos lépésre szánta el magát
Visszatér Afrikába a Dakar-rali, a jövő évi seregszemle Portugáliából rajtol január 9-én és Marokkóban zajlik január 23-ig.
Az orosz igazságügyi minisztérium szeptemberben a Novaja Gazetát külföldi ügynöknek nyilvánította, amit azzal indokolt, hogy „hiteltelen információkat terjesztett”.
Több mint 52 000 jogosult pedagógus és egyetemi oktató nem kapta meg a 2025–2026-os tanévre, illetve egyetemi évre járó pedagógusi karrierprémiumot, annak ellenére, hogy a rendszerben érvényesítették a jogosultságukat.