Három kiemelt intézkedést jelentett be szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a ritka betegséggel élők orvosi ellátásának javítása érdekében.
A jogszabályjavaslat a kiégés meghatározását, korai felismerését és megelőzését szabályozta volna, de több hiányosságot is kifogásoltak a képviselők.
+1 hasonló
Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke szerdán bejelentette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) következő kongresszusán elindul a pártelnöki tisztségért.
+1 hasonló
Jupiter hadművelet zajlik illegális autóbontás és alkatrész-kereskedelem gyanúja miatt.
Mark Carney miniszterelnök azt is kijelentette: amíg tart az ukrajnai háború, az orosz és fehérorosz sportolók nem képviselhetik országaikat Kanadában, ott ahol decemberben U20-as világbajnokságot rendeznek.
+1 hasonló
250 dolgozót bocsát el egy erdélyi nagyvállalat, a RAAL – írja a profit.ro.
Európában az egy főre jutó vásárlóerő átlagértéke 21.153 euróra nő 2026-ban, miközben Románia a 11.283 eurós értékkel az európai ranglista 31. helyéről a 32. helyre csúszott vissza.
Engedély nélkül szállították a diákokat – Két iskolabuszt állítottak le Maros megyében.
A tűz az ágy környékén keletkezett, amelyben egy körülbelül 85 éves személy tartózkodott.
Luca Niculescu miniszterelnök bejelentette, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
+1 hasonló
Kiberbiztonsági szakértő figyelmeztet, hogy a hackerek az otthonainkba, a mi hűtőinkbe is betörhetnek.
Összesen húsz kutyát találtak nem megfelelő körülmények között a Hargita megyei Gyergyóújfalu (Suseni) egyik ingatlanjában, amikor a területi rendőrség állatvédelmi ügyosztálya, az állategészségügyi hatóság és a helyi önkormányzat képviselői ellenőrzést tartottak.
Az ingyenes szűrőprogram arra ad lehetőséget, hogy a háromszéki férfiak a tünetmentes időszakban beszéljenek szakorvossal.
Négy helyszínen tartott házkutatást kedden a Hargita megyei rendőrség egy feltételezett hitelcsalási ügyben.
+1 hasonló
Végzetes vakmerőség okozta egy 53 éves pașcani-i kerékpáros halálát.
A román kormány nem támogatja a törvénytervezetet, amely kötelezővé tenné az iskolai egyenruha viselését.
November 3-án, kedden 19 órától a Kolozsvári Állami Magyar Opera színpadán látható a PUPEK – Minden kelet és nyugat között című táncszínházi előadás.
Kedden, november 3-án 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Két drónt észleltek keddre virradó éjszaka a hadsereg radarjai a román határ közelében, Ukrajna légterében, Izmajil és Chilia települések fölött.
Hétfő este egy erdész értesítette a rendőrséget arról, hogy egy négytagú család nem tért vissza a Temes megyei Ruszkatőn (Poieni) található erdészházhoz.