A miniszterelnök az alkotmányozásról is beszélt.
+2 hasonló
A Fidesz sajtófőnöke szerint a miniszterelnök az 1956-os forradalom 70. évfordulóján is összevissza fog beszélni, az ellenzéki párt viszont méltó megemlékezésre készül a Bem téren.
+2 hasonló
A szavazatok szerint a lakosság visszafogná a bevándorlást.
+2 hasonló
Strasbourgban vettünk részt a Patrióták Európáért EP-frakció első alelnökének sajtótájékoztatóján.
+2 hasonló
Október 20-tól kezdve a szurkolók is megvásárolhatják ezeket a mezeket.
+2 hasonló
A színművész már Budapest ostromában is harcolt a védők oldalán 1944-ben, most díjat kapott.
+2 hasonló
A dörzsölt Benjamin Netanjahu akár vesztes helyzetből is felülkerekedhet.
A biztonsági személyzetnek is közbe kellett avatkoznia, hogy szétválasszák a játékosokat a Fenerbahce elleni rangadón.
A munkahelyi semmirekellőség eddig szégyen volt, Radnai Márknál már TikTok-tartalom.
+2 hasonló
Mélyen beletúr a kormány sok ezer közszolga zsebébe is.
Több kínai szponzora azonnal szerződést bontott vele, a kínai állami televízió pedig felfüggesztette a La Liga közvetítéseit.
+2 hasonló
November elsején jár le a gyermekvállalás teljesítésére adott haladék azoknál a pároknál, akik az elsők között vették fel a babaváró kölcsönt.
+2 hasonló
A cég rövid időn belül másodszor kap ekkora bírságot.
Először a gimnáziumba akarták bevinni az LMBTQ-könyvet, végül csak a gyülekezeti teremig jutottak.
+1 hasonló
Lezárult a program, jön a Wekerle Plusz, több százmilliárddal kisebb kerettel.
+1 hasonló
Betelt a pohár a volt miniszterelnöknél.
+1 hasonló
A Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének szakemberei bukkantak a páratlan leletegyüttesre.
+1 hasonló
Oh, Prime Minister Orban! – csillant fel a szeme az Egyesült Államok külügyminiszterének, amikor a naptárjára nézett. Rég találkoztunk – gondolta –, jólesik majd egy kis beszélgetés.
+1 hasonló
Vajon mikor kap irodalmi Nobel-díjat a Pogány Induló?