Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke közölte: Megszületett a döntés a hatósági eljárás megindításáról.
+2 hasonló
A színházigazgató a beszélgetésben beszámolt arról, a Nemzeti Színház 350 millió forintos stratégiai támogatáshoz nem jutott hozzá.
+2 hasonló
A jegybank kiemelte, elkötelezett a jogszerű, átlátható és felelős gazdálkodás mellett.
+2 hasonló
Zárt ajtók mögött folytak pénteken az egyeztetések.
+2 hasonló
A Ferencváros milánói vendégjátéka adott alkalmat a Matteo Salvinivel való egyeztetésre.
+2 hasonló
A miniszterelnök a Fideszt támadja a példátlan eset kapcsán.
+2 hasonló
Számos ismert sportolót is megpróbáltak beszervezni.
+2 hasonló
Lenny Joseph, Kristoffer Zachariassen és Osváth Attila is értékelte az 58 éve nem látott bravúrgyőzelmet.
+2 hasonló
Az egykori házelnök a Tisza sokszázezer megtévesztett támogatójáról is beszélt.
+2 hasonló
Még nőhet a számuk.
+2 hasonló
Saját követői is nekiestek a miniszterelnöknek, hiába kért bocsánatot az ügynökbotrány miatt.
+2 hasonló
A Nyitott Aktákkal nyitott aknákat zúdított a Tisza a magyar társadalomra. A felelősséget a kormány viseli, a bocsánatkérés kevés.
+2 hasonló
Egyre súlyosabb kérdéseket vet fel a Magyar Péterék által bemutatott állambiztonsági adatbázis ügye.
+2 hasonló
A teátrum vezérigazgatója kultúrpolitikáról, előadásokról, tervekről, a színház jelenlegi helyzetéről és személyes megéléseiről is beszélt Andor Éva műsorában.
+2 hasonló
A védő szerint az ügyészség túllépte a törvényes kereteket.
+2 hasonló
A Ferencváros Milánóban, tartalékos olasz csapat ellen folytathatja kiváló sorozatát – követné a Honvéd példáját.
+3 hasonló
Magyar Péter alatt Brüsszel jóváhagyásával a liberális autoritarizmus válhat az új magyar exportmodellé – fogalmazott Orbán Balázs.
Az Origo YouTube-csatornáján indul a podcastja.
+2 hasonló
Az énekes tagadja az együttműködést, nem jelentett.
+3 hasonló
Nagyon kevés adat maradt meg, de ezeket most az interneten hozták nyilvánosságra.