Hiába játszott szerepet a Galatasaray vezető góljában a magyar válogatott alapembere, Törökországban bírálták.
A magyar kapus hibája felgyorsította a Villarreal összeomlását a PSG ellen, ajéndékról és füttyről is írnak a spanyolok.
A kedvezőtlen adatokat mintha előszeretettel vennék ki a számításból a Tisza-kormány miniszterei.
Egy interjúban a kőolajellátás átalakításáról is beszélt a külügyminiszter.
+2 hasonló
A volt miniszterelnök által nyilvánosságra hozott adatok teljesen alaptalanná teszik az ügynökvádakat.
+4 hasonló
Legutóbb múlt pénteken drágult a gázolaj.
A Duna Televízió új, Ügynökakták, a hallgatás ára című műsorának lesz a házigazdája.
A volt országgyűlési képviselő szerint még nagyobb baj lenne, ha a gazdasági miniszter igazat mondott volna.
Emil Nielsen fizetését jelentősen befolyásolhatja az adózási törvénymódosítás.
Szelektív lehet a miniszterelnök memóriája.
Milorad Dodik hangsúlyozta, hogy a daytoni békemegállapodás eredeti értelmezésének híve.
A legutóbbi két Európa-liga meccsen is védő kapus NB II-ben szenvedett sérülést, és többhetes kihagyás várhat rá.
A történész szerint az újraindult újság a múltját és az újságírói módszereit tekintve is a diktatúra hagyományait követi.
December elsejéig jelentkezhetnek a pályázók a nemzeti hírügynökség vezetői posztjára.
+5 hasonló
Egész Európára kiterjedő, öt évre szóló büntetés lett Mussolini éltetéséből, még többen is bajba kerülhetnek.
A Tisza Párt csak a politikai haszonnal kecsegtető ügyekben szeret vizsgálódni.
Kellő tisztelettel ezek után csak arra kérném a most a kultúra haláláról visongókat, hogy nézzenek bele egy parlamenti közvetítésbe.
Csiby Gergely közösségi térré nyitná az Új Színházat, befogadná a független társulatokat, Szabó P. Szilveszter pedig a Madách hagyományait vinné tovább.
Az arab pártok támogatása kincset ér, de a koalícióban nem vehetnek részt.
Ideális olajárral tervez a kormány, de álmodozásnak tűnik.