A lengyelek elleni drámai győzelmet vereség követte Olaszországban.
Eppel Márton gólja is kellett a Csíkszereda első sikeréhez, Varga Barnabás és Sallói Dániel is betalált. Kocsis Gergő pontos beadása győztes gólt készített elő, ami bennamardást eredményezett a Jarónak Finnországban.
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) ranglistáján a 29. helyen zárt az idén 18 győzelmet szerző magyar csapat.
A 27 esztendős Bontó Marcell az Andráshida elleni találkozón megszerezte 100. (majd 101. és 102.) bajnoki találatát Koplárovics Béla egykori csapata színeiben.
A nemzetközi kupaporondon és a Kisvárda ellen is háttérbe kellett vonulnia az FTC csapatkapitányának.
Berndt András helyét ideiglenesen Szűcs Lajos veszi át.
Aleksandar Jovicic Albániába igazolt, míg Kacper Radkowski hazatért Lengyelországba.
„Jó és tiszteletteljes párbeszédet folytatunk a Győrrel a jövőt illetően.”
Flick csapata frissességét hiányolta az el Clásico után, Pedri szerint lassúak voltak a labdajáratásaik, nem tudták önmagukat adni.
Babó: A szezon legrosszabb félidejét produkálta a csapat. Bódog: Csak egy cél vezérelt mindenkit – a győzelem.
Kínlódik a bajnok Knicks, az eddig nyeretlen Orlando is elkapta ∗ Jalen Williams súlyos lábsérülést szenvedett.
Kirill Kaprizov ismét remekelt, gólt és gólpasszt jegyzett a Minnesotában.
A Formula–1 mezőnye ezúttal Mexikóvárosba látogat.
KEZDÉS: 21.00. Először nem Franciaországban adják át a futballvilág legfontosabbnak tartott (egyéni) díjait. Egyértelmű esélyes nincs, mégis akad néhány játékos, akik a legfőbb elismerés várományosai.
A Los ANgeles Rams sima győzelmet aratott Las Vegasban, a Detroit drámai végjátékban nyert a csoportrivális Packers ellen.
Megtörte veretlenségét a Dolphins, ismét szoros meccsen nyert a Browns.
ALAPVONAL. Miközben nem tetszik nekem a Manchester City felemelkedésének modellje, nem helyeslem azt sem, amit a megfékezésére kitaláltak. Az álláspontom: ha valaki megvehet egy futballklubot, akkor a saját, legális pénzéből annyit költhessen rá, amennyit akar.
Galatasaray–Fenerbahce rangadó a török élvonalban.
NS-VÉLEMÉNY. Rengeteg vitát vált ki az odaítélése.
Az olasz mögött Leclerc és Verstappen szelte át a célvonalat. Hamilton épphogy lemaradt a dobogóról, Russell nyolcadik lett.