A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:Második éve sínylődik a másodosztályban a Videoton futballcsapata, a gárda gyengén szerepel, a pénz fogy, a tulajdonos, azaz a város minél előbb szabadulna a klubtól, úgyhogy a helyzet nem vidám, ez világosan látszik. Szombat délután, az Ajka elleni bajnoki apropóján ellátogattunk Fehérvárra. Nyilván itt az ősz, az eső is esett és lehűlt az idő, de a visszafogott érdeklődésnek az is az oka, hogy a nyári bizakodást felváltotta az aggodalom, az apátia. A…
Pinezits Máté: Iszonyúan szégyellem magam, hogy öt perc alatt elintéztük a mérkőzést.
Pinezits Máté: Iszonyúan szégyellem magam, hogy öt perc alatt elintéztük a mérkőzést
A kanizsaiak három győzelemmel és nyolc vereséggel a 14. helyen állnak a 16 csapatos tabellán.
A Newcastle United szintén idegenben gyűjtötte be a három pontot, míg a Hull City és a Brentford nem bírt egymással.
Kikapott a Videoton; az MTK döntetlent játszott a Honvéd vendégeként.
„Nem a felnőttcsapatért van az utánpótlás, hanem az utánpótlásért van a felnőttegyüttes.”
A Vasas támadója az MTK elleni bajnokin szenvedett elülső keresztszalag-szakadást.
+1 hasonló
A férfi kéziválogatott szövetségi kapitányának nagyon sok fejtörést és álmatlan éjszakát okozott az első keret összeállítása.
+1 hasonló
SZÁMOK TÜKRÉBEN. A Bayern München csatára belföldön kupákat is nyert, de nem csak a góljai miatt volt az elmúlt idény legjobb támadója.
Az idősebb Williams nővér negatív sorozata tavaly július óta tart.
A Napoli mesterét a Roma elleni rangadón állították ki.
A fővárosi csapat az első élvonalbeli búcsúzó az idényben.
A fehérváriak minden harmadban betaláltak egyszer, s ez elég volt az olaszok elleni sikerhez.
A B-fináléban a lengyeleket kizárták, a magyarok pedig a harmadik helyen zártak a japánok és a kazahok mögött
A válogatott kerethirdetés előtt egészségügyi szempontból is összegezzük légiósiank helyzetét. Redzic és Szűcs Tamás miatt is aggódhatunk.
„Az ő hibája, nem tudja, hogyan kell lőni” – nevettette meg az eltalált fiút a francia csatár.
„Korszakos esemény az olasz autósport számára, amely a távolinak tűnő 1953-as év óta nem ünnepelhetett ilyen sikert.”
Marozsán Fábián két helyet javítva a 61., Piros Zsombor hármat lépett előre és a 101., míg Fucsovics Márton egyet rontva a 144.
Az Újpest vezetőedzője csapata mentális erejét, fizikai állapotát és a szurkolók szerepét emelte ki.