A Fino Kaposvár Debrecenben nyert, a MÁV Előre a Miskolcot verte 3:0-ra.
A Vasas Akadémia játékosa, Czirkos Anna Panka 20 ponttal lett a mezőny legjobbja.
A Fehérvár Salzburgban kapott csúnya verést, a Ferencváros viszont a Feldkirch vendégeként nyert a hosszabbításban 5–4-re.
Az újonc egri egyetemisták hetedik mérkőzésüket is elveszítették.
Az FTC vezetőedzője a Paks elleni győztes meccs után értékelt.
A Strasbourg nagy versét mért hazai pályán az Auxerre-re.
A rendes játékidőben egyszer talált be mindkét csapat, aztán Julius Valtonen 16 másodperc alatt eldöntötte az extra pont sorsát.
Két helyettese Arszen Dzsulfalakjan valamint Daniel Igali lett.
Az FTC korábban már több kulcsembert is elvitt Paksról.
Már az újonc Veszprém sem pont nélküli az idei bajnokságban.
A spanyol kiválóság 28. ATP-tornáját nyerte, a tavaly berobbant monacói mindössze a második trófeáját szerezte.
A svéd Andreas Almgren első maratoniját futotta, rögtön meg is nyerte.
A berliniek közel 70 percig előnyben voltak a Köln ellen, amely debütánsának köszönhetően szerzett pontot.
Babó Levente: Sokkal oldottabb, felszabadultabb játékot vártam a csapattól.
Gert Remmel csapata mindhárom pontot begyűjtötte a Pancho Arénában.
Takács-Kiss Virág dupla-duplát ért el a spanyol élvonalban, Juhász Dorka pedig 16 pontot dobott a török bajnokság vasárnapi játéknapján.
Az Egyesült Államok és Oroszország is kilenc érmet nyert tíz súlycsoportban Kazahsztánban.
Már az első félidőben eldőlt az összecsapás, a borsodiak ideiglenesen osztályozós helyre léptek a tabellán.
A tavaly nyáron kinevezett Mario Kovacevic 515 napig irányította a csapatot.
Lökésben 139-ről 142 kilogrammra javította az eddigi legjobb eredményt.