Szerinte az új tankerületi vezetők kiválasztásakor nem vették figyelembe a pedagógusok véleményét, a minisztérium pedig a tanárok álláspontjával ellentétes döntéseket hozott.
+5 hasonló
Reagált az ellenzéki párt a jövő évi büdzsé tervezetére.
A hivatalos jelöltek már túl vannak a meghallgatásukon is.
+7 hasonló
A Hivatal szerint az elkövetők hárommilliárd forintot meghaladó hasznot mostak tisztára, majd 660 millió forint adó elkerülésével károsították meg az államkasszát.
+5 hasonló
A benzin és a gázolaj között több mint 100 forint is lehet a különbség literenként.
+4 hasonló
60 év felettiek és a meghatározott kockázati csoportokba tartozók számára a védőoltás ingyenes.
+4 hasonló
Egyben 500 ezer forint sérelemdíjat is fizetniük kell.
+4 hasonló
Mindenszentek és halottak napja környékén megtelnek a temetők virágokkal, a sírokon pedig apró lángok őrzik az emlékezés csendjét.
A kormányjavaslat szerint az elektromos rollereket ezentúl két járműkategóriába sorolják. A kis teljesítményűeket csak 14 éven felüliek használhatnák, a nagy teljesítményűek használata jogosítványhoz lesz kötve.
+4 hasonló
Több mint tíz százalékpontnyi szavazót vesztett az április 12-i parlamenti választás óta a volt kormánypárt.
+4 hasonló
A Szombathelyi Tankerületi Központban viszont eredménytelen lett a pályázat.
+3 hasonló
A hírt a miniszterelnök jelentette be.
+3 hasonló
A Szombathely felé tartó autó vezetője látta, hogy a szemből érkező jármű besorol a kanyarodósávba és lassít a kereszteződésnél. A következő pillanatban a másik sofőr gázt adott. A gépkocsi visszasodródott az ütközés erejétől.
+3 hasonló
Ikszelt egymással a két csapat.
+2 hasonló
A kereshető adatbázisban első nekifutásra nem sok szombathelyi nevet találtunk.
+3 hasonló
A biztonságpolitikai szakértő esetében a beszervezés alapja: "elvi-hazafias".
"QUIZ" volt a feődneve.
+2 hasonló
Röviden nyilatkozott megválasztása után az új legfőbb ügyész.
A szombathelyi polgármester szerint viszont az államtitkárnak nem erőssége az értő olvasás.
A volt miniszterelnök szerint megfigyelték őt és a feleségét a kommunizmus ideje alatt.