Az ítélet előtt Boldog azt mondta a Telexnek, nem követett el semmilyen bűncselekményt, és ha mégis elítélnék, fellebbezni fog a döntés ellen.
Magyarországon továbbra is jelen marad az üzletlánc.
A belügyminiszter szerint a biztonsági szolgálatok már korábban figyelemmel kísérték a támadót, akit az eddigi információk alapján az Iszlám Állam terrorszervezethez kötnek.
A 12 éves kislányt nyolc lövés érte.
+4 hasonló
Bár sokáig szoros volt a mérkőzés, a végére 4:1-re sikerült legyőzni a portugál Torreense csapatát.
+4 hasonló
Bár több államban még számolják a szavazatokat, a demokraták országszerte felülmúlják a várakozásokat a 2026-os félidős választásokon.
+3 hasonló
November 2-án, hétfőn hajnalban 4 óra 30 perckor lesz a legszebben megfigyelhető a Regulus, Jupiter, Mars és Hold rendhagyó alakzata.
A balesethez a forgalomirányító központból érkező téves utasítások vezethettek.
Prágában Andrej Babiš cseh miniszterelnökkel találkozik.
+3 hasonló
A választásra jogosultak közel 73 százaléka járult az urnákhoz.
A következő országos választások felé így egyik politikai tábor sem indulhat egyértelmű győzelmi lendülettel.
+3 hasonló
Raši az Országgyűlés elnöke, Forsthoffer Ágnes meghívására utazik a magyar fővárosba.
+3 hasonló
Ami az Ágyúsoknak nem sikerült idegenben, azt megtette az Aston Villa, a Real Betis és a Real Madrid hazai pályán.
+3 hasonló
Edzői értékelések a DAC 3:2-es győzelmével végződő mérkőzés után.
A rendőrség szerint az eset nem jelent fenyegetést Szlovákia számára.
+2 hasonló
Élőben közvetítjük a DAC FC Košice elleni mérkőzését a Niké-liga 14. fordulójából 18:00-tól.
Fico most éppen azon kérődzik, hogy valakik meghamisíthatták a 2003-as uniós népszavazást. De kicsodák? Bizonyíték? Ugyan már! Csak a szokásos felelőtlen handabandázás.
Fico szerint meghamisíthatták a 2003-as népszavazást.
Fico kijelentése így újabb frontot nyithat a szlovák politikában: ezúttal már nemcsak az ország jelenlegi európai irányultsága, hanem a több mint két évtizeddel ezelőtti uniós csatlakozás legitimitása is a vita tárgyává vált.
A franchise a tervek szerint újabb folytatással és spinoff filmmel is bővül majd.
+2 hasonló