Portfolio

portfolio.hu ↗
0 komment

Újabb logisztikai óriás terjeszkedik Magyarországon: hatalmas bázist nyitnak a repülőtér mellett

Az NX Cargo-Partner Hungary mintegy 14 ezer négyzetméteres területen új logisztikai bázist alakít ki a HelloParks Maglód MG4 jelű raktárcsarnokában. A nemzetközi logisztikai szolgáltató várhatóan 2026 novemberében költözik be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közvetlen közelében fekvő logisztikai park legújabb, 45 ezer négyzetméteres épületébe.
0 komment

Bejelentette a miniszter: nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember veszi át az állami ügynökség vezetését

Hild Imrét nevezték ki a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) új megbízott vezérigazgatójának. A szakember elsődleges feladata a szervezet folytonos működésének és szakmai programjainak fenntartása a végleges vezető kiválasztásáig, amelyet nyílt pályázati eljárás előz majd meg – jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a Facebook-bejegyzésében.
0 komment

Közel 50 százalékos keresleti ugrás a magyar piacon: kapkodtak a bérlők a csarnokokért

Jelentősen élénkült a bérlői kereslet és bővült a hazai ipari-logisztikai állomány is 2026 harmadik negyedévében. Az országos modern raktárépületek össz-alapterülete megközelíti a 6,6 millió négyzetmétert, mégis csökkent az üresedési ráta - úgy fest, hogy nyár végi-ősz eleji időszakban erőre kapott az ipari ingatlanpiac Magyarországon a Budapesti Ingatlantanácsadók Egyeztető Fórumának friss adatai alapján.
0 komment

Lecsapolják a mocsarat: a kormány felbontotta a tízmilliárdos szerződéseket

Véget érhet az állami kommunikációs megbízások egyszereplős korszaka, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) ugyanis a valódi piaci versenyre épülő, többszereplős keretmegállapodásokra tér át. Pósfai Gábor belügyminiszter szerint az első két tervezetről tartott nyilvános piaci konzultáción közel 400 érdemi kérdés és javaslat érkezett a piaci szereplőktől, a szakmai szervezetektől és a hatóságoktól. Az NKOH a következő napokban értékeli az észrevételeket, majd a közbeszerzések elindítása előtt…
0 komment

Szőnyeg szélére állítaná Ursula von der Leyent az Európai Ügyészség vezetője

Laura Codruța Kövesi, az Európai Ügyészség (EPPO) pénteken távozó vezetője szerint az uniós intézményt lassan megölik, mert végzi a munkáját. A Politicónak adott interjújában a krónikus forráshiányt, a jogi keretek felülvizsgálatának késlekedését és a bonyolult bürokráciát nevezte meg fő problémaként. Úgy látja, hogy egyes politikusok a törvény felett állónak hiszik magukat. A lap értesülése szerint Ursula von der Leyen a Pfizergate-ügyben mindeddig nem tett személyesen vallomást, a Bizottság…
0 komment

Nem tud örülni a piac a legnagyobb svájci bank gyorsjelentésének

A UBS a harmadik negyedévben 2,69 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, ami nagyjából megfelelt a várakozásoknak. A legnagyobb svájci bank felgyorsította részvényvisszavásárlási programját, ugyanakkor a svájci tőkekövetelmények körüli bizonytalanság továbbra is árnyékot vet a pénzintézet kilátásaira - írja a Reuters. A bank részvényárfolyama jelenleg több mint 2%-os csökkenést mutat.
0 komment

Idén is megrendezik a Modern Gyárak Éjszakáját - Rekordszámú üzem vehet részt a programban

Már közel 120 hazai gyár jelentkezett a november 13-án idén immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Modern Gyárak Éjszakája programsorozatra – mondta Fábián Ágnes, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős államtitkára az idei programsorozatot beharangozó sajtótájékoztatón. Mivel a rendezvényt több mint két hét múlva tartják, így további gyárak jelentkezése várható még, így akár megdőlhet a tavalyi rekord, amikor 128 hazai gyár és üzem vett részt a programban…
0 komment

Nem a hozamcsökkenés lesz a kormány csodafegyvere – Mi lesz a hatalmasra hízott tartalékokkal?

A GDP fél százalékát spórolná meg a kormány a kamatkiadásokon 2030-ig, ami a korábban becsültnél visszafogottabb érték – derül ki a kormány szerdán nyilvánosságra hozott középtávú gazdaságpolitikai és makrogazdasági kiadványából. A dokumentumból az is kiderül, hogy a kormány hatalmasra hízott likvid tartalékainak leépítése biztosíthatja 2027-ben az adósságráta csökkenését.
0 komment

Üzleti hangulatjelentés: így látják most a helyzetüket a hazai vállalatok

A keddi Checklistben (13.03-tól) Bodor Tibort, a K&H Bank vállalati divíziójának vezetőjét kérdezzük a hazai vállalati szektor aktuális állapotáról.
 Megvizsgáljuk a hazai nagyvállalatok és kkv-k üzleti hangulatát, valamint az alacsony beruházási aktivitás hatását a hitelkeresletre és a vállalati hitelezésre. De szó lesz arról is, milyen szerepet kaphat a bankszektor az uniós források közvetítésében, és milyen hatással lehetne a bankokra egy mielőbbi euróbevezetés. Adásunk első felében…
0 komment

Olyan gyorsan megérkezett a Wekerle Plusz, hogy elmarad az év végére várt roham a lakáspiacon

A sokak által várt 2027-es indulás helyett már október 28-án elindult a Wekerle Plusz vásárlási és építési hitel, melyben a korábban bejelentett 41 helyett végül 45 évre emelkedett a felső korhatár, az Otthon Start pedig csak november 15-éig lesz igényelhető az október 31-éig aláírt adásvételi szerződésekre. A zenga.hu megvizsgálta, milyen hatással lehet a piacra a vártnál korábbi indulás, és milyen változásokat hozott eddig az új program híre az ingatlanérdeklődések számában.

Bejelentkezés vagy regisztráció