Uniós forrásokból indítja újra a kormány a budapesti Diákváros-projektet, amely több ezer új kollégiumi férőhelyet és megfizethető lakást hozhat létre a Ráckevei-Duna partján. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dan Jørgensen energiaügyi és lakhatási uniós biztossal járta be a területet, majd a megfizethető lakhatás bővítéséről és az ehhez szükséges uniós pénzekről tárgyaltak. A beruházás egy országos program első állomása lehet, a cél ugyanis az, hogy az állam végre aktív…
A kormány csütörtökön kihirdette azt a rendeletet, amely részletesen szabályozza a társasházi tisztségviselők, vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök nyilvántartásba vételét, valamint a társasházi beszámolók benyújtását. A szabályozással a kormány átláthatóbbá kívánja tenni, ki jogosult egy társasház képviseletére, és hatékonyabbá akarja tenni a jegyzők törvényességi felügyeletét.
Az új, 2027-re ígért energetikai felújítási program a korábbi ciklusokhoz képest jóval nagyobb mozgásteret nyithat a társasházaknak. A támogatási összeg azonban csak akkor válik valódi beruházássá, ha a lakóközösség már a pályázat megjelenése előtt tisztázza a műszaki célt, a finanszírozást és a közös döntés módját. Az Otthon Melege Program és a 0 százalékos MFB-hitel története pontosan erre figyelmeztet. A téma terítéken lesz majd a Portfolio Future of Construction konferenciáján is,…
Az új lakások megfizethetősége, az irodapiac visszafogott fejlesztési aktivitása és a műemléki épületek szállodai hasznosítása elsőre egymástól távoli témáknak tűnhetnek, mégis ugyanannak az ingatlanpiaci környezetnek a különböző oldalait mutatják. A közös pont a DVM, amely tervezőként, kivitelezőként és fejlesztői szemléletű szereplőként is rálát ezekre a folyamatokra. Massányi Tibort, a cég ügyvezető partnerét többek között arról kérdeztük, hogyan látja a piac jelenlegi állapotát, milyen…
Országszerte minden településtípuson lassult a lakásárak éves növekedési üteme a harmadik negyedévben a Magyar Nemzeti Bank negyedévente publikált lakásárindexe szerint. Bár az előző negyedévhez képest országos átlagban nominálisan és a reálárakat tekintve is minimális drágulás történt, a friss jegybanki adatok szerint az éves árdinamika érezhetően mérséklődött. Több korábbi értéket is módosított az MNB, a tavalyi negyedik negyedéves árnövekedést a korábbi 23,5%-ról 24,4%-ra emelte a jegybank.…
A magyar építőipar 2026 őszén kettős képet mutat. Az év első fele jelentős növekedést hozott, a nyári hónapokban érezhetően lelassult a piac, szeptemberre pedig stagnálásba váltott. Az Újház Zrt. friss adatai és elemzése alapján a forgalmat erősen torzítják az előrehozott vásárlások és az állami támogatási programok, a szektor jövőbeli fellendülése pedig nagyban függ a 2027-re bejelentett ösztönzők tényleges hatásaitól. A Daibau felmérése alapján pedig jelenleg is élénk a lakossági érdeklődés a…
A klímaváltozás alapjaiban formálja át az alpesi turizmus, a téli szabadidős sportokhoz kötődő ingatlanpiac és a borászat jövőjét, ahogyan az a Knight Frank most megjelent, 2026-os alpesi jelentéséből kiderül. Miközben a természetes hómennyiség egyre kiszámíthatatlanabb, a síturizmus rekordszámokat produkál, a borvidékek pedig egyre magasabb területekre kényszerülnek - közölte a Knight Frank.
Jelentős növekedési lehetőséget lát a kelet-közép-európai felújítási piacon a következő években a VELUX Cégcsoport, ugyanakkor a fogyasztói bizonytalanság és a visszafogott beruházási kedv rövid távon továbbra is kihívást jelenthet – mondta a Portfolio-nak Anders Dam Vestergaard, a cégcsoport ügyvezető alelnöke. Szerinte a régióban az épületállomány állapota, a lakhatási körülmények javításának igénye, valamint az okosotthon-technológiák és a digitalizáció terjedése egyaránt új lehetőségeket…
Lassan egy hónap telt el az idei müncheni Expo Real óta, és a magyar ingatlanpiac számára tisztul a kép: az erősödő nemzetközi érdeklődés közepette a befektetői döntések még nem követték le automatikusan a pozitívabb hangulatot. A potenciális vevők, fejlesztők és intézményi szereplők kivárnak, részben a még mindig fennálló piactorzító intézkedések miatt, részben mert várják, valóban hiteles pályára áll a költségvetés, kiszámítható lesz-e a a szabályozási környezet, részben pedig azért, mert…
Elindul a Wekerle+ lakáshitel, visszatér a lakástakarékok állami támogatása, jövőre pedig új felújítási programok érkeznek. Milyen keresletet teremthetnek az intézkedések, és felkészült-e az építőipar a változásra? A legfontosabb döntéshozókkal és piaci szereplőkkel keressük a válaszokat a Portfolio november 12-i Future of Construction 2026 konferenciáján.Támogatott tartalom
Másfél év alatt, a fürdő zavartalan működése mellett újítják fel és bővítik a büki gyógyfürdő gyógymedenceterét. A nagyszabású beruházás során a hetvenes évekből származó, elavult vasbetonszerkezetet modern építészeti megoldásokkal és egy új, prémium minőségű rozsdamentesacél medencével váltják fel - számolt be a Magyar Építők.
A brit Barclays 5000 munkahely megszüntetését jelentette be, ami a teljes munkavállalói létszám mintegy 5 százalékát éinti. A leépítés hátterében a mesterséges intelligencia terjedésével elért hatékonyságnövelés áll - számolt be a CNBC.
Új erőre kaphatnak az utóbbi egy évben háttérbe szorult piaci lakáshitelek a Wekerle Plusz Hitelprogram bevezetésétől, hiszen a hamarosan lezáruló Otthon Start jogosultjainak harmada-fele kiszorulhat a kamattámogatott programból. Készül a Wekerle Plusz Energetikai Felújítási Támogatás és Hitel is, amelynek 3%-os kamata viszont konkurenciát támaszthat a piaci hitelekkel, elsősorban a személyi kölcsönökkel szemben, hiszen ezek jelentős részét eddig felújításra fordították a hitelfelvevők.…
Egyre komolyabb kihívással szembesülnek az amerikai nagybankok, mivel külső fejlesztésű mesterségesintelligencia-ágensek (AI-ügynökök) jelentek meg az ügyfélszámlákon. Ezek tevékenységét az intézmények nem tudják hatékonyan felügyelni, ráadásul az ügynökök egyes esetekben a felhasználó utasításaitól függetlenül is képesek lépéseket tenni - írja az Axios.
A régió bankjai rekordközeli nyereséget termelnek, jövedelmezőségük kiemelkedő az európai mezőnyben, miközben a hitelezési ciklus erős, az eszközminőség stabil, a régiós piac pedig egyre nagyobb súlyt képvisel az európai bankrendszerben - állapította meg a Raiffeisen Research legfrissebb elemzése. Az Erste a Santander Bank Polska felvásárlásával a legnagyobb közép-európai bankká lépett elő, míg a Raiffeisen a Garanti BBVA romániai leányvállalatának és az Addiko Bank AG tranzakcióinak…
Portfolio
Engedélyt kapott a Citi a kínai értékpapír-felügyelettől egy teljes egészében saját tulajdonú értékpapír-társaság létrehozására – közölte a bank. A sanghaji székhelyű Citigroup Securities (China) Company Limited brókeri, értékpapír-jegyzési, kutatási és saját számlás kereskedési szolgáltatásokat nyújthat majd belföldi és nemzetközi ügyfeleknek.
A Revolut megkezdte a fedezetlen személyi hitelek értékesítését az Egyesült Királyságban, így Európa legértékesebb fintech cége belépett a legnagyobb brit bankok által uralt, jövedelmező fogyasztásihitel-piacra. November 10-én erről a témáról is szó lesz a Portfolio Banking Technology konferenciáján. Regisztráció és részletek itt!
A kelet-közép-európai régió bankjai, köztük a magyar pénzintézetek már kiterjedten alkalmazzák a mesterséges intelligenciát (MI), elsősorban az ügyfélkapcsolatok és a termékfejlesztés területén – derül ki a Visa legújabb felméréséből. Bár a technológiát jelenleg leginkább a működési költségek csökkentésére és a hatékonyság növelésére használják, a jövőben a hangsúly a hitelezésre, a csalásmegelőzésre és a közvetlen ügyfélélmény javítására tolódhat át. November 10-én erről a témáról is szó lesz…
Eddig csak az OTP, az MBH és a Gránit Bank vett részt a kamatmentes uniós hitelek közvetítésében kulcsszerepet játszó MFB Pontok működtetésében. Ezt a kört azonban kibővítené a bankok szélesebb körére a Magyar Fejlesztési Bank – derült ki az állami bank közleményéből.
„Abban az évben vehető igénybe, amely évben annak forrása az adott évi központi költségvetésben rendelkezésre áll” – ezzel a kitétellel vezette be a megbukott Orbán-kormány azt a támogatási formát, amelyet idén 186 ezren használhattak ki, döntő többségük 1 millió forint értékben. Az intézkedés tehát eleve bizonytalan alapokon állt, mostanra pedig egyértelművé vált: az új Tisza-kormány szerint nincs meg a folytatáshoz a szükséges költségvetési forrás. A mindössze egy évig élő támogatást minden…