Minősített adatok kiszivárogtatása miatt menesztette a Pentagon vezető katonai tervezőjét Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter. Brett Sylvia altábornagy beismerte, hogy egy éven keresztül titkos információkat adott át Ukrajnáról és Iránról két különböző sajtóorgánum újságírójának - tudta meg az Axios a vizsgálat dokumentumait szemlézve.
+1 hasonló
Vegyes teljesítményt nyújtottak Európa vezető gazdaságai a harmadik negyedévben, miközben a kötvénypiaci eladási hullámot követő magasabb finanszírozási költségekkel és az erős inflációval küzdöttek. Míg Németország és Spanyolország növekedni tudott, a francia gazdaság váratlanul zsugorodott, az olasz pedig stagnált, így a 21 tagú euróövezet bruttó hazai terméke (GDP) összességében várhatóan 0,2 százalékkal bővült - számolt be a Bloomberg. A német gazdaság növekedése a harmadik negyedévben 1…
Az európai Év Autója díj zsűrije kiválasztotta azt a hét, kivétel nélkül tisztán elektromos hajtású modellt, amelyek közül kikerül a 2027-es győztes. Bár a 38 szereplős eredeti listán jelentős volt a kínai autók aránya, a döntőbe végül csak európai és dél-koreai márkák újdonságai jutottak be, köztük a Debrecenben gyártott BMW iX3-mal. A végső eredményhirdetésre január 8-án kerül sor - közölte a Telex.
+1 hasonló
Az amerikai védelmi minisztérium tisztviselői az elmúlt hetekben arra kértek több NATO-tagállamot, hogy fogják vissza az Oroszország jelentette fenyegetéssel kapcsolatos retorikájukat, mivel a Pentagon szerint ezzel aláássák a kontinens biztonságát - jelentette a Reuters.
+1 hasonló
Több mint három és fél évnyi pereskedés után a bíróság elutasította a kínai CATL debreceni akkumulátorgyára ellen benyújtott keresetet. A döntéssel egy jelentős jogi akadály hárult el a beruházás elől, mindössze néhány héttel a próbaüzem megkezdése után.
+1 hasonló
A japán kormány decembertől fokozatosan visszavágja a bőkezű üzemanyagár-támogatásokat, amelyek eddig megvédték a fogyasztókat az amerikai–iráni háború okozta drágulástól - írja a Bloomberg. Az intézkedés nyomán az autósoknak magasabb költségekkel kell számolniuk a kutakon, miközben a vezetés az áram- és gázszámlák tervezett kedvezményeinek előrehozatalával igyekszik enyhíteni a háztartások terheit.

Felháborította a közszolgálati dolgozók egy részét, hogy a kormány jövőre kivezeti az évi egymillió forintos lakhatási támogatást a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint. "Jelzik, hogy mekkora nagy segítség volt az, hogy ezt az egymillió forintot megkaphatták és hogy ez mekkora gondot fog jelenteni" – nyilatkozta Boros Ilona, az érdekképviselet vezetője az RTL-nek.
A demokraták ismét eséllyel pályázhatnak a többség megszerzésére az amerikai szenátusban, miután a CNN hírtévé csütörtökön ismertetett felmérései szerint a hagyományosan republikánus államokban is versenyben vannak a mandátumokért a november 3-án esedékes félidős választásokon.
Már hallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai adás első részében az izraeli választások eredményét értékeltük. Milyen koalíciós forgatókönyvek jöhetnek szóba, és ezek hogyan alakíthatják Izrael helyzetét a nemzetközi politikában? Vendégünk volt Csicsmann László, a Corvinus Egyetem professzora, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója. Adásunk második részében arról volt szó, mit szűrhetünk le a Google és a Microsoft jelentéséből, és mire érdemes figyelni az Amazon és az Apple…
A magyar és a cseh kormány történetének első közös ülésén átfogó közlekedésfejlesztési egyezményt kötött a két ország. A megállapodás fókuszában a visegrádi államokat összekötő nagy sebességű vasúthálózat kiépítése, az európai nemzetközi járatok bővítése, valamint a zöld- és önvezető közúti technológiák összehangolása áll - számolt be Vitézy Dávid beruházási és közlekedési miniszter egy Facebook-bejegyzésben.
+2 hasonló
Elutasították a Monte dei Paschi di Siena (MPS) részvényesei a csütörtöki közgyűlésen azt a védekezési tervet, amellyel Luigi Lovaglio vezérigazgató Olaszország legnagyobb bankja, az Intesa Sanpaolo 33 milliárd eurós felvásárlási ajánlatát próbálta kivédeni. A döntéssel szabad utat kap a világ legrégebbi pénzintézetének bekebelezése, a részvényesek pedig további 800 millió euró készpénzhez jutnak, miközben végleg meghiúsul Lovaglio azon törekvése, hogy akvizíciók révén építsen fel egy önálló,…

A Portfolio-nál idén is díjazzuk a magyar vagyonkezelési, alapkezelői és privátbanki piac kiemelkedő szereplőit a november 11-ei Portfolio Professional Investment Day rendezvény keretein belül. De nem csak a zsűri döntésén fog múlni: szavazz Te is ezen a linken, segíts nekünk dönteni, melyik ma a legjobb befektetési alap, alapkezelő, privát- és prémium bank Magyarországon!
Csütörtöktől 2,5 százalékra csökkentette az MBH Bank az Otthon Start lakáshitel kamatát. Ezzel a lépéssel a hitelintézet a piac legkedvezőbb ajánlatát nyújtja az államilag támogatott konstrukció kivezetése előtti utolsó hetekben elindult banki versenyben - számolt be a Bankmonitor.
+1 hasonló
A mai napon nem változnak a kutak árai - írja a holtankoljak.
Emelkedéssel indult a kereskedés a budapesti tőzsdén, a blue chipek közül az OTP, a Richter és a Mol drágul, egyedül a Magyar Telekom árfolyama csökken.
Jelentősen visszaesett a Masterplast harmadik negyedéves árbevétele, ami a nyári hőség, a gyenge európai építőipari kereslet és a bázisidőszakot erősítő HEM-értékesítés elmaradása számlájára írható. Különösen a hazai piacon volt nagy csökkenés, több mint 40 százalékkal zuhant a magyarországi bevétel az egy évvel korábbi szintről. A magasabb árrésnek és a csökkenő költségeknek köszönhetően az EBITDA ennek ellenére nőtt, a társaság pedig a tavalyi veszteség után nyereséget ért el a harmadik…

Szeptemberben jelentős javulást mutatott a magyar külkereskedelem, sőt az export történelmi csúcsot ért el – derül ki a KSH csütörtök reggeli beszámolójából. Ezzel párhuzamosan az augusztusi adatokat is felfelé módosították, így a korábbinál lényegesen kedvezőbben néznek ki a harmadik negyedéves számok a magyar gazdaság szempontjából.