Hónapokig tartó viaskodás után megjelent az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szervezeti és működési szabályzata. A dokumentum hiánya azért keltett feltűnést, mert a tárca nyáron erre hivatkozva nem válaszolt Hadházy Ákos közérdekű adatigénylésére a vezetők feladatköreiről. Az új szabályzat szerint Gajdos László miniszter munkáját négy államtitkár segíti, akik között megoszlanak a környezetvédelmi, a vízügyi és klímapolitikai, valamint a természetvédelmi feladatok. Külön helyettes…
A csütörtökön aláírt magyar–amerikai együttműködési megállapodás egyik pillére a Trump Peace Pipelines Framework (TPPF), amely az amerikai energiadominancia felé vezető út egyik állomása – de nem feltétlenül úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Trump „békevezetékeket” (peace pipelines) kínál Kelet-Közép- és Délkelet-Európának, hogy a régió országai, köztük Magyarország, alternatívát találjanak az orosz energiaforrásokra. Trump azonban nem puszta jóindulatból segítene: a kezdeményezés mögött komoly…
A részvények helyett jelenleg a technológiai óriásvállalatok kötvényeiben rejlik a jobb befektetési lehetőség – véli a Bank of America vezető befektetési stratégája. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó infrastruktúra kiépítése miatt hatalmas adósságállomány halmozódik a szektorban, a befektetői aggodalmak pedig jelentősen felhajtották a kötvényhozamokat, miközben az érintett vállalatok részvényei komoly veszteségeket szenvedtek el a tőzsdén - írja a CNBC.
Három munkagép égett ki az éjszaka a Rheinmetall védelmi ipari vállalat egyik építkezésén, a németországi Kassel-Calden repülőtér közelében. A rendőrség az elsődleges vizsgálatok alapján szándékos gyújtogatásra gyanakszik, és a lehetséges politikai indíték miatt az állambiztonsági osztály vette át a nyomozást - közölte a Spiegel.
Megemelte egész éves profitvárakozását az AbbVie, miután a harmadik negyedéves eredményei meghaladták az elemzői várakozásokat A gyógyszeripari vállalat sikereit elsősorban az újabb immunológiai készítmények, valamint a neurológiai portfólió erős értékesítése hajtotta, amelyek ellensúlyozni tudták az egykori csúcstermék, a Humira forgalmának visszaesését. A vállalat részvényei kismértékben emelkednek a nyitást követően az amerikai tőzsdén.
Amikor nem éppen a „hamarosan érkező háború” narratívája uralja az Irán és az Egyesült Államok (valamint Izrael) közötti feszültséget, akkor visszatérően előkerül a JCPOA (Joint Comprehensive Plan of Action – Átfogó Közös Cselekvési Terv), mint megoldási lehetőség. A térség modern történelmét ismerők számára nagyon ismerős lehet az angol mozaikszó, nem is véletlenül, a 2015-ben megkötött megállapodás kecsegtető megoldási lehetőséget kínált a legsúlyosabb feszültségre a Közel-Keleten, bár ennek…
Oroszország már öt alkalommal tagadta meg, hogy részletes tájékoztatást nyújtson az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a gyanú szerint pestisben elhunyt Darja Sipilova halálának körülményeiről. A kutatónő egy olyan irkutszki intézetben fertőződött meg, amely évek óta súlyos biztonsági hiányosságokkal küzd, miközben szorosan együttműködik az orosz védelmi minisztériummal - számolt be a WSJ.
A magántőkebefektetések világába főként a nagyobb befektetőknek van bejárásuk: ők azok, akik ígéretes vállalkozásokba fektetnek, majd a cégek növekedéséből próbálnak pénzt keresni. Az O3 Partners most ezt a piacot szeretné szélesebb befektetői kör számára elérhetővé tenni: a társaság nyilvános részvénykibocsátásra készül, amelynek során akár 15 millió eurót is bevonhat. A Portfolio Business podcast új adásában Oszkó Péterrel, az O3 Partners elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk a társaság…
Belarusz területéről továbbra is rendszeresen sugároznak irányítójeleket az Ukrajnát támadó orosz drónok számára. Az ott telepített jeltovábbítók elsősorban a nagyobb szabású légitámadások idején lépnek működésbe, segítve a pilóta nélküli eszközök navigációját a határ mentén - idézi az ukrán határőrség szóvivőjét az UNN.
Rendkívüli közgyűlést tartott ma a 4iG, amelyen új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagot szavaztak meg a részvényesek.
Mintegy 1475 milliárd dollárra becsüli az Anthropic részvényeinek összértékét Aswath Damodaran. A vállalatértékelés egyik legismertebb szakértője már ebben a számításban is rendkívül gyors növekedést feltételez, mégis a tőzsdei bevezetés kapcsán emlegetett 1500–2000 milliárd dolláros értékelés alá jut. Ráadásul a részvényesek korlátozott beleszólása miatt további árengedményt is indokoltnak tartana.
Dmitrij Peszkov a Kreml sajtótitkára beszélt az ukrajnai háborúról és Moszkva céljait is megemlítette – közölte a Gazeta.
Tovább folytatódik az ezüst több hete tartó lejtmenete, péntekre pedig már egyéves mélypontra, közel 50 dollár alá gyengült a fém jegyzése. A zuhanás különösen látványos annak fényében, hogy az év elején még láthattunk bőven 100 dollár fölötti árszinteket is.
Új átkelők építésébe kezdtek az ukránok a Dnyeper folyón Kijevben, miután az elmúlt időszakban az orosz hadsereg célzottan támadta a főváros közlekedési infrastruktúráját - írta meg az Ukrajinszka Pravda.
A Portfolio-nál idén is díjazzuk a magyar vagyonkezelési, alapkezelői és privátbanki piac kiemelkedő szereplőit a november 11-ei Portfolio Professional Investment Day rendezvény keretein belül. De nem csak a zsűri döntésén fog múlni: szavazz Te is ezen a linken, segíts nekünk dönteni, melyik ma a legjobb befektetési alap, alapkezelő, privát- és prémium bank Magyarországon!
Továbbra is a piaci kockázatok jelentik a legnagyobb veszélyt a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatókra a feszült geopolitikai helyzet miatt – derül ki az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) legfrissebb, októberi kockázati jelentéséből. Bár a kötvénypiaci volatilitás és a kiberfenyegetések fokozódtak az elmúlt időszakban, az európai nyugdíjpénztári szektor pénzügyi helyzete összességében stabil maradt – írja a European Pensions.
Kibertámadás gyanújával nyomoz a Pentagon, miután augusztusban több egyesült államokbeli katonai támaszponton is rejtélyes módon meghibásodtak az élelmiszereket tároló fagyasztók. Az ügyet ismerő tisztviselők szerint az amerikai hadsereg kibervédelmi egységei a bűnüldöző szervekkel közösen vizsgálják az eseteket, és már a francia hatóságokkal is felvették a kapcsolatot, mivel október elején hasonló szabotázs bénította meg a franciaországi szupermarketek hűtőrendszereit - írta a Reuters.
Donald Trump amerikai elnök a közelgő félidős kongresszusi választások előtt arról beszélt, hogy meglátása szerint hamarosan lezárul az Iránnal vívott háború. Azt ugyanakkor nem részletezte, hogy ez pontosan milyen módon fog megtörténni, mindössze annyit szögezett le, hogy Teherán soha nem juthat atomfegyverhez - jelentette a Times of Israel.
Súlyos vereségre készülnek a republikánusok az amerikai félidős választásokon, mivel több, korábban betonbiztos republikánus fellegvárban is megingott a pozíciójuk. A párt belső köreiben már nem azt találgatják, hogy elveszítik-e a képviselőházi többséget, hanem azt, hogy hány mandátummal maradnak alul - tudósított a Politico.
Októberben látványos pánik helyett inkább kivárás jellemezte a piacokat: a szeptemberi kötvénypiaci riadó után az amerikai hosszú hozamok valamelyest visszacsúsztak, de közben Európában, különösen Franciaországban új feszültséggóc alakult ki. A részvénypiacok indexszinten továbbra sem mutatnak jelentős zuhanást, a felszín alatt viszont erős rotáció zajlik, miközben az AI-beruházási boom finanszírozhatósága és megtérülése egyre több kérdést vet fel. A magyar alapkezelők most összességében nem…