A Meta Platforms akár 95 milliárd dollárnyi tőkét vonna be mesterségesintelligencia-infrastruktúrájának finanszírozására – jelentette be a vállalat hétfőn.
A kormány bemutatta a középtávú költségvetési tervét a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), a stratégia részleteit pedig szerdán a szélesebb nyilvánossággal is megosztják – közölte Kármán András pénzügyminiszter a Facebook-bejegyzésében.
Új védelmi megállapodást kötött Nagy-Britannia és Lengyelország, az Egyesült Államok pedig Patriot-rakéták karbantartó központját építi meg Ukrajna szomszédságában. A finn és a norvég vezető Ukrajnával egyeztetve tárgyalt Putyinnal a tűzszünet lehetőségéről, Moszkva pedig jelezte, hogy kész fogadni Zelenszkijt. A Herszon megyei Oleski térségében egyelőre kitart a humanitárius tűzszünet, miközben az orosz légicsapások több ukrán városban halálos áldozatokat követeltek, Konotopban pedig már négy…
+2 hasonló
A Roszatom folytatja az aktív munkát a Paks II. projekten annak ellenére, hogy a cég nem ismeri teljes mértékben a magyar kormány álláspontját - jelentette ki kedden Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai vállalat igazgatója.
Súlyos vereség fenyegetésére hívta fel saját pártja figyelmét Ted Cruz texasi republikánus szenátor a november 3-i félidős választások előtt - írja a Hill. Az amerikai politikus szerint a demokraták kiemelkedő részvételi hajlandósága miatt a republikánusok akár nyolc szenátusi helyet is elveszíthetnek, sőt Texasban minden állami szintű megmérettetésen alulmaradhatnak, ha a szavazóik nem mennek el voksolni.
Két újabb ebolagyanús esetet vizsgálnak az egészségügyi hatóságok Nigéria északkeleti részén - közölte szombaton az ország járványügyi központja a Reuters tudósítása szerint. Mindez alig egy héttel azt követően, hogy több mint egy évtized után újból kimutatták a halálos vírust a nyugat-afrikai országban.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton Atlantában tartott sajtótájékoztatót, amelyen beszélt az Irán elleni esetleges katonai fellépésről, valamint arról, hogy milyen feltételek mellett vehet részt az ukrán elnök a decemberi G20-csúcson - írja a Reuters.
Október közepén érdemben is elkezdődött a hazai fűtési időszak, miután az ősz első felében sokéves rekord alacsonyan alakult a magyarországi földgázfelhasználás, a tavalyi hasonló időszaktól is közel negyedével elmaradva. A felhasználás mértékére az időjárás mellett a legutóbb 2022-ben látott szinteken járó gázárak, a gazdasági aktivitás és az elektrifikáció is erőteljesen hat. A hazai föld alatti gáztárolók töltöttsége a 78%-ot közelíti, meghaladva az uniós átlagot és az egy évvel ezelőtti…
Magyarország gazdasági felzárkózása 2026-ra megtorpant, mivel a foglalkoztatásbővülésre, az exportkapacitásokra, az állami ösztönzőkre és az alacsonyabb hozzáadott értékű beruházásokra épülő növekedési modell elérte a határait. Becsei András, Bógyi Attila, Incze Zsombor és Kovács Levente „Hogyan törhető át az üvegplafon? A Magyar Bankszövetség gazdasági fordulatot támogató javaslatai” című szakpolitikai tanulmánya szerint a további felzárkózás kulcsa a termelékenység, az innováció, a…
Friss időjárás előrejelzést tett közzé a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Több mint 500 milliárd forinttal, 12 százalékot meghaladó mértékben növekedhetnek az önkormányzati rendszerbevételei 2027-ben a 2026-os módosított költségvetéshez képest – derül ki a kormány péntek éjjel kiadott tervezetéből. A települések több állami támogatáshoz jutnak, csökken a szolidaritási hozzájárulás, és a beruházásokra is jelentősen több pénz jutna. A forrásbővülés azonban nem jelenti automatikusan a városházák pénzügyi önállóságának erősödését, mert a többlet jelentős része…
Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
Az euró bevezetése – a kormány szándékai szerint – elérhető közelségbe került. Jószerint mindenki tisztában van a bevezetéstől várható előnyökkel és hátrányokkal, valamint azzal is, hogy a bevezetéshez milyen feltételeket kell teljesíteni. A bevezetés alapkövetelményei várhatóan 2030-ra megteremthetők, s ha akkor Magyarország belép az Európai árfolyam-mechanizmusba (ERM II), akkor 2032-ben már az euró lehet a törvényes fizetőeszköz. Sok újdonsággal az euró bevezetése a hétköznapi gyakorlatban…
Magyarországon nemrég egészen más értelemben – a meteorológia terén folyt heves vita arról, szabad-e „lőni a felhőket”. A jelen cikkben azonban egy teljesen másik felhőről van szó. Arról, amelyet hajlamosak vagyunk valami megfoghatatlan, digitális közegként elképzelni, holott nagyon is földi dolgokból áll: betonból, acélból, optikai kábelekből, transzformátorokból, hűtőrendszerekből és szerverek tízezreiből.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a 24.hu-nak adott interjújában a parkolás után további kerületi bevételek fővárosi átcsoportosítását vetette fel. Példaként az idegenforgalmi adót említette, amelynek 2011-es átalakítását – és ezzel a Főváros beszedési jogának korlátozását – Rogán Antalnak tulajdonította. Az idegenforgalmi adó fővárosi szintű beszedését korábban Vitézy Dávid is felvetette a Fővárosi Közgyűlésben, így nem lenne meglepő, ha a Tisza-kormány támogatná a főpolgármestert e…
Október végén nemcsak a töklámpások kerülnek elő, hanem a tőzsdei szörnyek is: a bizonytalan piacok, az inflációs rémek és a kamatemelési árnyak. De mi történik akkor, ha a félelem helyett inkább lehetőséget látunk a sötétben? Soron következő online előadásunkon most megmutatjuk, mely részvények lehetnek a piac ijesztően jó befektetései a közeljövőben.
A Tisza-kormány számára kiemelkedően fontos a nyugdíjasok, különösen a legszegényebb nyugdíjasok helyzetének javítása és stabilizálása. Érdemes megvizsgálni a 2027-re szóló költségvetési törvény közzétett tervezetének tükrében, hogy milyen módon és mennyiben valósul meg ez a kormányzati szándék.
A Magyar Péter vezette kormány nem általános adócsökkentést tervez, hanem a közterhek teljes átrendezésébe kezdett bele – ez már világosan látszik a péntek éjszaka benyújtott 2027-es költségvetési törvényjavaslatból. Az államháztartás közhatalmi bevételei 7,7 százalékkal, 34 360 milliárd forintra nőnének, ami gyorsabb a gazdaság várt bővülésénél. Az alacsonyabb keresetűek adójóváírása miatt az szja-bevétel alig emelkedne, a társasági adóból viszont 42 százalékkal több folyna be, az új…
Közeleg az év legfontosabb klímavédelmi eseménye; az ENSZ aktuális éves klímaváltozási konferenciája, melyet november 9. és 20. között rendeznek meg a törökországi Antalyában. A globális gazdasági problémák, a geopolitikai konfliktusok és a világrend átalakulása, illetve a mesterséges intelligencia jelentette fenyegetések árnyékában tartandó esemény fő célja, hogy a klímavédelmi ígéreteket és vállalásokat gyakorlati, számonkérhető intézkedésekké és valós beruházásokká alakítsa. Erre azzal…
Washington jóváhagyta 500 Patriot-elfogórakéta eladását Ukrajnának, a szállítások azonban Zelenszkij szerint csak évek múlva kezdődhetnek meg, ezért Kijev a szövetségesek meglévő készleteiből kér azonnali segítséget a tél előtt. Közben az ukrajnai háború körüli nézeteltérések a G20 külügyminiszteri találkozójára is rányomták bélyegüket, ahol közös zárónyilatkozat és csoportkép sem készül. Az ukrán energetikai infrastruktúrát érő támadások eközben súlyos áramellátási zavarokat okoznak.