Harmadik napja gyengül a forint az euróval szemben, reggel az euró 365,7, a dollár pedig 325 forint körül állt. A befektetők egyre idegesebbek a francia kötvénypiac helyzete miatt, és az olajpiacon is nő a feszültség. Egyes elemzők szerint az ERM-2-be való belépés időpontja körüli bizonytalanság is hozzájárulhat a forint gyengüléséhez. A mai nap az olajárak emelkedése mellett a tőzsdék esése ami mozgatja a nemzetközi hangulatot. Ilyen helyzetben a forintnak sincsen könnyű dolga és ezért gynegül…
+5 hasonló
Személycsere történt a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium vezetésében: november 1-jei hatállyal felmentette tisztségéből Kivés Zoltán helyettes államtitkárt Magyar Péter miniszterelnök, akinek posztját november 2-tól Peresztegi Gergely veszi át.
+5 hasonló
Harmadik napja gyengül a forint az euróval szemben, reggel az euró 365,7, a dollár pedig 325 forint körül állt. A befektetők egyre idegesebbek a francia kötvénypiac helyzete miatt, és az olajpiacon is nő a feszültség. Egyes elemzők szerint az ERM-2-be való belépés időpontja körüli bizonytalanság is hozzájárulhat a forint gyengüléséhez. Délután euróövezeti bizalmi index és amerikai konjunktúraadatok érkeznek, de a piac figyelme továbbra is a kötvénypiacon, az olajárakon és a hazai híreken lesz.
+5 hasonló
Harmadik napja gyengül a forint az euróval szemben, reggel az euró 365,7, a dollár pedig 325 forint körül állt. A befektetők egyre idegesebbek a francia kötvénypiac helyzete miatt, és az olajpiacon is nő a feszültség. Egyes elemzők szerint az ERM-2-be való belépés időpontja körüli bizonytalanság is hozzájárulhat a forint gyengüléséhez. Délután euróövezeti bizalmi index és amerikai konjunktúraadatok érkeznek, de a piac figyelme továbbra is a kötvénypiacon, az olajárakon és a hazai híreken lesz.
+5 hasonló
Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy Kijev hajlandó lenne a jelenlegi frontvonalak mentén befagyasztani a harcokat - bár erre Moszkva részéről kevés hajlandóság mutatkozik -. A szentpétervári, Ukrajna meghívása nélkül rendezett békecsúcs Kijev számára nem igazán hozott eredményt, de Moszkva szerint elképzelhető, hogy november közepén a háromoldalú találkozók is megindulhatnak. A frontvonalakon továbbra is csigalassúságú az orosz előretörés, Ukrajnának viszont egyre nagyobb…
+5 hasonló
Kora délutánra 365,7-ig gyengült szerdán a forint az euróval szemben, a dollár pedig 326 forintra, így a magyar deviza a kedd reggeli 362,4-es szint óta szinte megállás nélkül veszített értékéből. Igaz, délután óta a gyengülés megállt, de fordulat nem következett be, enyhe mínuszban oldalazik a forint. A hazai fizetőeszközre nehezedő nyomást egyszerre fűti a romló nemzetközi hangulat – a francia tízéves hozam 24 éves csúcsra, 5 százalékra ugrott, emelkednek az amerikai hozamok, és újra drágul…
+5 hasonló
Ukrajna számára elfogadható kimenetel, ha a mostani frontvonal mentén véget ér a háború – mondta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Fox News műsorán.
+5 hasonló
Délutánra 365,7-ig gyengült szerdán a forint az euróval szemben, a dollár pedig 326 forintra, így a magyar deviza a kedd reggeli 362,4-es szint óta szinte megállás nélkül veszít értékéből. A dollárral szembeni gyengülés különösen beszédes, hiszen a dollárindex a szerdai nyitás óta lényegében változatlan. A nyomást egyszerre fűti a romló nemzetközi hangulat – a francia tízéves hozam 24 éves csúcsra, 5 százalékra ugrott, emelkednek az amerikai hozamok, és újra drágul az olaj és a gáz – és a…
+5 hasonló
Nemzetközileg is komoly figyelem övezte a ma megtartott Izraeli országgyűlési választásokat. Az urnazárással egy időben meg is jelentek az exit pollok, egyértelmű győztest azonban ezek alapján sem lehet hirdetni. Nézzük, mit mutatnak a mérések.
Megjelent a kormány 298/2026. számú rendelete a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, amely elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását (kizárva a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket), ugyanakkor használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Más kamattámogatott lakáshitellel együtt nem lesz igénybe vehető a program, de teljesen eltűnnek a tb-elvárások, a bankoknak fizetett kamattámogatás pedig…
+5 hasonló
Nem elég, hogy Magyarországon kell a legtöbbet fizetni az Európai Unión belül az év egyik legjobban várt videojátékáért, a Grand Theft Auto VI-ért, a hazai fizetésekhez viszonyítva is nálunk jelenti a legnagyobb kiadást a játék megvásárlása. Egy friss nemzetközi összehasonlítás szerint a magyaroknak arányaiban közel négyszer annyit kell áldozniuk a GTA 6-ra, mint a luxemburgiaknak - írja a GSPlus.
+4 hasonló
Újabb jelentős leépítést jelentett be a német Schaeffler autóipari beszállító: a vállalat öt európai telephelyét bezárja, és összesen 3460 munkahelyet szüntet meg. A döntés hátterében az autóipari kereslet tartós gyengélkedése, a magas németországi költségek és az elektromos autók vártnál lassabb térnyerése áll – írja a Bloomberg.
+4 hasonló
Steve Witkoff amerikai elnöki megbízott hétfőn bejelentette, hogy Abu-Dzabiban november 10-én és 11-én amerikai közvetítéssel tárgyalásokat tartanak Oroszország és Ukrajna között.
+4 hasonló
60 betöltendő tankerületi helyre 55 vezetőt választottak meg, 5 helyre új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ – írja közleményében az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium.
+4 hasonló
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordult a Gránit Alapkezelő, mert szerinte a Gordiusz Magántőkealap hatósági nyilvántartásban szereplő tényleges tulajdonosi adatai eltérnek az általa bejelentettektől. A társaság hétfői közleménye szerint az eltérés az érintett személyek körét és a tulajdonosi jogcímet is érinti, ezért az okok tisztázását és az adatok helyesbítését kérte. Az ügy előzménye, hogy októberben Tiborcz István neve már nem szerepelt a Gordiusz tényleges tulajdonosai között, pedig…
+4 hasonló
Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását…
+4 hasonló
Október 31-éig lehetett adásvételi szerződést kötni az Otthon Start Programban, a hiteligénylések határideje november 15. A program kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci érdeklődéseket, miközben az eladó ingatlanok kínálata hároméves csúcsra ért az ingatlan.com adatai szerint. A piac most a kereslet normalizálódására és az árak stagnálására számít az új Wekerle Plusz program indulásával, a lakásárak reálértéken akár enyhén csökkenhetnek is.
+4 hasonló
Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását…
+4 hasonló
Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
+4 hasonló
Több százezer ember maradt áram nélkül vasárnap Ukrajnában az orosz támadások miatt - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
+5 hasonló