Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
+4 hasonló
Mínusz 5,2 Celsius-fokot mértek Zabarban, így a szezon eddigi leghidegebb hajnalával kezdődött a november. A HungaroMet időjárási előrejelzése szerint mindenszentek napján délelőtt még többfelé kisüthet a nap, délutántól azonban dél felől vastag felhőzet érkezik, és egyre több helyen várható eső. A délnyugati országrészben tartósabb csapadék is előfordulhat, ezért a temetőbe indulóknak érdemes esernyőt vinniük. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 16 fok között alakul, az élénk, helyenként…
Október végétől uniós forrásokból tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely korszerűsítése kezdődik meg, jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A program keretében Polgárdiban és Fülén új felvételi épületek épülnek, több helyen pedig a meglévő állomásokat újítják fel. A legösszetettebb munka Balatonfüreden zajlik, ahol három akadálymentes magasperon és három felvonó készül. A tíz helyszínen összesen nyolc magasperon épül, és 131 parkolóhelyet alakítanak ki vagy…
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok - közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
+5 hasonló
Ha Iránt újabb támadás éri, a válaszcsapásnak nem lesznek "földrajzi korlátai" - jelentette ki szombaton Modzstaba Hamenei, Irán legfőbb vezetője az iráni sajtó beszámolói szerint.
+5 hasonló
Megszakította szenegáli útját és visszafordult repülőgépével Karol Nawrocki lengyel elnök pénteken, miután a rendőrség behatolt az Alkotmánybíróság épületébe, a testület elnökét pedig felfüggesztették hivatalából. Az intézmény körül régóta tartó politikai konfliktus ezzel újabb, rendkívül feszült szakaszába lépett.
+4 hasonló
Az Alphabet után az Amazon és az Intel gyorsjelentése is eladási hullámot váltott ki, tovább erősítve az AI-beruházások megtérülésével kapcsolatos aggodalmakat. A tech szektort ért eladási hullám nyomán estek az ázsiai tőzsdék, Európában is rossz a hangulat, és amerikai piacok is nyomás alatt vannak. A kriptopiacon is újabb izgalmak vannak, soha nem látott hackertámadás érte a világ legnagyobb kriptotőzsdéjét, melynek hatására jelentős mínuszba került a fontosabb kriptoeszközök árfolyama.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írása olvasható.
A kormány az autópálya-koncesszió megszüntetésén dolgozik, amelynek eredményeként 2027. április 1-jétől a százszázalékos állami tulajdonban lévő Magyar Közút venné vissza a hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetését az MKIF-től – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy Facebook-videóban.
A magyar gazdaság az idei harmadik negyedévben éves alapon 1,5, negyedéves összevetésben pedig mindössze 0,1 százalékkal bővült a Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint, ami elmarad az elemzők várakozásától. A hivatal szerint a negyedéves adat decemberben felfelé módosulhat, mert a második negyedév növekedési ütemét várhatóan lefelé javítják. A növekedés fő hajtóereje már az ipar volt, elsősorban a járműgyártásnak és az elektronikai termékek gyártásának köszönhetően, a súlyos nyári…
Az elemzők által vártnál is visszafogottabb volt a magyar gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben, a GDP mindössze 0,1 százalékkal bővült – derül ki a KSH pénteken közzétett adataiból. Éves alapon 1,5 százalékos volt a növekedés, ami szintén elmaradt a várakozásoktól. A részletek egyelőre nem ismertek, de az szinte biztos, hogy nagyrészt a mezőgazdaság húzta vissza a gazdaság teljesítményét.
+4 hasonló
Minden idők legnagyobb kriptovaluta-lopását hajtották végre a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance ellen, ahonnan hackerek 6,3 milliárd dollárnyi digitális eszközt tulajdonítottak el. Amerikai blokkláncelemző cégek szerint a támadás mögött észak-koreai elkövetők állnak, a tőzsde azonban ígéretet tett arra, hogy a felhasználók minden kárát megtéríti. A rekordméretű biztonsági incidens hírére a vezető kriptovaluták és az iparági részvények árfolyama is esésnek indult.
+4 hasonló
Csütörtökön Magyar Péter és a kormány 8 minisztere Prágában tartott közös ülést cseh partnereivel, melynek keretében a cseh állam- és kormányfővel is találkozik. Közben itthon sem áll le az élet, a Tisza-kormány miniszterei ugyanis több kisebb fejlesztési programot, illetve intézkedést is bejelentettek, valamint egy nőt és egy férfit letartóztattak a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében.
+5 hasonló
Újabb fontos bejelentések mozgatják a forint árfolyamát, mivel ma nyilvánosságra hozták az amerikai harmadik negyedéves GDP-adat gyorsbecslését, délután pedig az Európai Központi Bank változatlanul hagyta az irányadó betéti kamatot, de enyhített kommunikációján. Az EKB kamatdöntése előtt pár órával a jegybankelnök távozása is hivatalossá vált: Christine Lagarde, a testület elnöke 2027. február 7-én távozik pozíciójából. Az EKB kommunikációjának enyhülésére reagáltak is a befektetők, az…
Újabb fontos bejelentések mozgatják a forint árfolyamát, mivel ma nyilvánosságra hozták az amerikai harmadik negyedéves GDP-adat gyorsbecslését, délután pedig az Európai Központi Bank változatlanul hagyta az irányadó betéti kamatot, de enyhített kommunikációján. Az EKB kamatdöntése előtt pár órával a jegybankelnök távozása is hivatalossá vált: Christine Lagarde, a testület elnöke 2027. február 7-én távozik pozíciójából. Az EKB kommunikációjának enyhülésére reagáltak is a befektetők, az…
Magyar idő szerint 14.15-kor kiderül, hogy emel-e kamatot az Európai Központi Bank (EKB), majd 14.45-től Christine Lagarde sajtótájékoztatón ismerteti a döntés hátterét és a jegybank értékelését az euróövezeti inflációval, illetve növekedéssel kapcsolatban. Az eseményekről a Portfolio szokás szerint élőben tudósít.
Csütörtökön Magyar Péter és a kormány 8 minisztere Prágában tart közös ülést cseh partnereivel, melynek keretében a cseh állam- és kormányfővel is találkozik. Közben itthon sem áll le az élet, a Tisza-kormány miniszterei ugyanis több kisebb fejlesztési programot, illetve intézkedést is bejelentettek, valamint egy nőt és egy férfit letartóztattak a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében.
+5 hasonló
A technológiai óriások gyorsjelentései borzolják a kedélyeket a tőzsdéken. Az Alphabet részvényei nagyot estek, a Microsoft papírjai viszont emelkedtek a zárás utáni kereskedésben, miközben az amerikai határidős indexek mínuszba fordultak. Ázsiában is romlott a hangulat, a Samsung rekordprofitja sem volt elég a befektetőknek. A Fed tegnap nem változtatott a kamatokon, ma az EKB döntése kerül a figyelem középpontjába, este pedig az Amazon és az Intel számai adhatnak újabb irányt a piacoknak.…
Csütörtökön Magyar Péter és a kormány 8 minisztere Prágában tart közös ülést cseh partnereivel, melynek keretében a cseh állam- és kormányfővel is találkozik. Közben itthon sem áll le az élet, a Tisza-kormány miniszterei ugyanis több kisebb fejlesztési programot, illetve intézkedést is bejelentettek.
Több mint három hónapos kényszerszünet után Oroszország újraindította a gabonaszállítást az Azovi-tengeren. A hajóforgalmat még júliusban állították le a folyamatos ukrán dróntámadások miatt, amelyek súlyos károkat okoztak az orosz árnyékflottában és a fekete-tengeri exportterminálokban, kora őszre pedig válsághelyzetet idéztek elő az orosz mezőgazdaságban - írta a Kyiv Independent.
+4 hasonló