Elutasította Leonardo Maria Del Vecchio kivásárlási ajánlatát az olasz milliárdos dinasztia befektetési cége, a Delfin négy részvényese. A szemüveggyártó óriás, az EssilorLuxottica főtulajdonosának számító holding örökösei között ezzel tovább mélyül a vagyon jövője körül kialakult vita, miközben a társaságra már egy külső befektető is szemet vetett.
+2 hasonló
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalása reggel 9 órakor kezdődik. Kedden dönt a legfőbbügyész-jelöltről az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról.
+2 hasonló
Kedden reggel mérsékelt eséssel kezdte a napot a forint a vezető devizákkal szemben.
Az elemzői várakozásokat felülmúló negyedéves eredményeket közölt az Apple, amely az iPhone-ok iránti erős keresletnek köszönhetően újabb bevételi rekordot döntött. A befektetők azonban nem fogadták kitörő lelkesedéssel a számokat, a részvények ugyanis közel 3 százalékot estek a zárás utáni kereskedésben.
+2 hasonló
Az elemzői várakozásokat jócskán felülmúló negyedéves számokat közölt a Palantir, amely a mesterséges intelligencia iránti keresletnek köszönhetően közel megduplázta bevételeit. A vállalat ráadásul jelentősen megemelte éves előrejelzését is, a részvények azonban ennek ellenére estek a tőzsdezárás utáni kereskedésben.
+2 hasonló
Elutasította az amerikai legfelsőbb bíróság Donald Trump amerikai elnök és a szövetségi kormány keresetét, akik 20 ezer embert akartak levenni a szavazólapokról Kaliforniában – írta meg az AP.
+2 hasonló
Másfél éve nem látott bevételnövekedésről számolhat be a Magyar Telekom harmadik negyedéves gyorsjelentésében, amit szerdán tesz közzé a hazai távközlési vállalat a befektetői eseménynaptár szerint. Az inflációkövető díjkorrekció visszavezetése adott lendületet a bevételeknek az időszakban, de eredményszinten is javulást várnak az elemzők a konszenzus alapján.
+2 hasonló
Az előzetes várakozásoknál gyengébben teljesített a harmadik negyedévben a magyar gazdaság miután a GDP az előző negyedévhez képest alig nőtt, éves szinten pedig 1,5 százalékkal bővült. Az előzetes adatok alapján a mezőgazdaság talán a vártnál is rosszabb adatokat mutatott a nyári aszály miatt, de látszanak a pozitív jelek az iparban és a szolgáltató szektorban, 2027-ben pedig élénkülhet a növekedés – kommentálta a friss adatot a Portfolio kérdésére Kármán András pénzügyminiszter.
+2 hasonló
Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború…
+2 hasonló
Vadonatúj, kifejezetten a repülőtéri utasok igényeire szabott buszok álltak forgalomba a 100E expressz vonalán november 2-án. A járműveken kialakított új poggyásztartók kényelmesebb utazást biztosítanak a rekordszámú utasnak, miközben a háttérben zajló informatikai fejlesztések a járat megbízhatóságát is növelik - írta honlapján a BKK.
+2 hasonló
A Telex kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elmondta, az Alapítvány a Polgári Józsefvárosért nevű szervezethez kötődő ingatlanokban tartottak házkutatást hétfőn költségvetési csalás gyanújával. Az alapítvány vezetője 2024-ben Vitályos Fanni volt, Vitályos Eszter akkori kormányszóvivő, jelenlegi fideszes országgyűlési képviselő testvére.
+2 hasonló
Feljelentést tett a gyömrői önkormányzat a halloweeni édességekben talált veszélyes fémtárgyak miatt. A rendőrség az ügyben súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt büntetőeljárást indított. Nemcsak Magyarországon, Ausztriában és Németországban is találtak szúrós tárgyakat gyerekeknek szánt halloweeni édességekbe rejtve.
+2 hasonló
Az amerikai lakásépítési szektor komoly költségnövekedéssel küzd, miközben a kereslet stagnál, így a kivitelezők kénytelenek visszafogni a termelést. Az iráni háború, a védővámok és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások egyaránt felhajtották az építőanyagok, a munkaerő és a hitelezés árát, a szabályozási akadályok lebontására tett kísérletek pedig nem hoztak áttörést - írta cikkében a Wall Street Journal.
+2 hasonló
Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa megállapodott orosz hivatali partnerével, Jana Lantratovával abban: az amerikai first ladyhez fordulnak azzal a kéréssel, hogy a Herszon megyei Oleskiben elvégzett humanitárius missziót terjesszék ki más településekre is, ahol súlyos a helyzet.
+2 hasonló
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14 éven aluliak aránya a tavalyi időszakhoz képest megduplázódott a Baleseti Intézet adatai szerint.
+2 hasonló
A Tisza-kormány első költségvetésében az Otthon Start Program helyébe a Wekerle Plusz lép, amellyel a kormány egy szűkebb kört szeretne célozni. Magyar Péter azzal indokolta a döntést, hogy a kedvezményes hitelek 59 százaléka a leggazdagabb jövedelmi tizedhez került, és sokan befektetési céllal vásároltak. Az új programmal a Tisza-kormány a vásárlási és építési hitel mellett visszahozza a lakás-takarékpénztárak állami támogatását, és az energetikai korszerűsítést is segíti. A Google Trends…
+2 hasonló
Borongós, szeles napok után a hét második felére napos, száraz, de egyre hidegebb hajnalokkal járó idő érkezik. Kedden még többnyire felhős lesz az ég, főleg délnyugaton eshet kevés eső, a csúcshőmérséklet pedig 7 és 14 fok között alakul. Szerdától északkelet felől fokozatosan szakadozik a felhőzet, csapadék már nem valószínű, a szél azonban keleten még erős lehet. Csütörtöktől derült, napos idő várható, a hajnalok viszont fagyosra fordulnak, pénteken akár mínusz 5 fokot is mérhetnek. Napközben…
+3 hasonló
Két intézményi befektető és az O3 Partners összesen 70,7 millió euró értékben vállalt előzetes tőkebefektetést az O3 Investment B.V. által kezelt ELO3 Green Energy Fundban. A 100 millió eurós célméretű alap európai megújulóenergia-infrastruktúra-projektek finanszírozására jön létre, a befektetési időszak végéig pedig a tőkeígérvények legalább 30 százalékát magyarországi projektekre fordítanák.
+2 hasonló
Kedden választ Amerika. Bár a legtöbb figyelem a képviselőházi és a szenátusi versenyt övezi a félidős választásokon, a szövetségi szintű összecsapások mellett rendkívül kiélezettek az állami szavazások is. 36 államban új kormányzót választanak, és több tucat helyen szerepelnek a szavazólapokon olyan tisztségek, mint a választások lebonyolításáért felelős tisztviselők, államügyészek, agrár-, vagy oktatáspolitikai vezetők. A félidős választással egy időben ráadásul szinte az összes államban…
+2 hasonló
Donald Trump amerikai elnök kijelentette egy kampányrendezvényen, hogy egy hét alatt megnyerte volna a vietnami háborút, méghozzá azzal, hogy lebombázta volna Ho Si Minh-várost – tudósít a Newsweek.
+2 hasonló