Portfolio

portfolio.hu ↗
0 komment

Negyvenen betegedtek meg egy magyar óvodában, öt majomhimlős esetet igazoltak Budapesten

Negyvenen betegedtek meg egy Bács-Kiskun megyei óvodában, Budapesten pedig öt embernél igazoltak majomhimlőt az október 19. és 25. közötti héten. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentéséből az is kiderül, hogy az év eleje óta több mint ötezer rotavírusos megbetegedést jelentettek, több mint két és félszer annyit, mint tavaly ugyaneddig.
+1 hasonló
0 komment

Atomvédelmi oktatóvideókat kezdett sugározni az állami média Iránban

Az iráni állami televízió részletes tájékoztató videót kezdett sugározni arról, hogy mi a teendő egy esetleges atomtámadás esetén. A mesterséges intelligencia segítségével készült polgári védelmi kisfilm azután került adásba, hogy olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint az Egyesült Államok akár napokon belül nukleáris csapást mérhet az országra - írta a Metro.
+1 hasonló
0 komment

Elhunyt a Nobel-díjas William Nordhaus

Elhunyt a világ egyik legnagyobb hatású közgazdásza, William Nordhaus. A Nobel-díjas tudóst a közvélemény elsősorban a közgazdaságtan népszerűsítése és oktatása kapcsán ismeri, de tudományos munkássága a környezet-gazdaságtan és a klímaváltozás gazdasági elemzéséra koncentrált, ezért kapott Nobel-díjat. Nordhaus egy agresszív agydaganattal folytatott küzdelem után, 85 évesen hunyt el.
+1 hasonló
0 komment

Sorcserét hajt végre a Fidesz, Bóka János hátrébb lép a parlamenti munkában

Több parlamenti bizottságban is személycseréket kezdeményez a Fidesz és a Tisza. A kormánypárti javaslat szerint Bóka János frakcióvezető helyét az Európai Ügyek Bizottságában Hidvéghi Balázs venné át, aki 2019 és 2024 között EP-képviselő volt. Hidvéghi tagságát és alelnöki tisztségét a Társadalmi Részvétel Bizottságában Kardosné Gyurkó Kata kapná meg, az Egészségügyi Bizottságban pedig Horváth László helyére Szekeres Pál érkezne. A Tisza Rost Andrea helyett Borsós Gabriellát küldené a…
+1 hasonló
0 komment

Felborult a Balaton egyensúlya, már a tél sem pótolja a nyáron elvesztett vizet

A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt – derül ki Szabó Péter meteorológus legfrissebb elemzéséből, amely a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportálon jelent meg kedden.
+1 hasonló
0 komment

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik…
0 komment

Nagyot gurított az olajóriás

A létesítményeit érő fegyveres támadások ellenére 34,5 százalékkal növelte adózott eredményét a harmadik negyedévben a szaúd-arábiai állami olajvállalat, az Aramco. A kiemelkedő pénzügyi teljesítmény hátterében elsősorban a növekvő árbevétel, a dráguló kőolaj, valamint egy vegyesvállalati részesedés értékesítése áll.
0 komment

Nagyot gurított az olajóriáis

A létesítményeit érő fegyveres támadások ellenére 34,5 százalékkal növelte adózott eredményét a harmadik negyedévben a szaúd-arábiai állami olajvállalat, az Aramco. A kiemelkedő pénzügyi teljesítmény hátterében elsősorban a növekvő árbevétel, a dráguló kőolaj, valamint egy vegyesvállalati részesedés értékesítése áll.
0 komment

Amerika lecsapott Iránra - Kilőtt az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre az USA csapást mért Iránra, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására kilőtt az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.
0 komment

Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és…
0 komment

Költségvetés 2027: már látszik, kik lesznek a vesztesek és a nyertesek

Megjelent az első novemberi Checklist, rögtön egy speciális adással, amiben részletesen beszéljük át a 2027-es költségvetés irányait és számait Szabó Dániellel, a Portfolio makrogazdasági elemzőjével. A Magyar Péter vezette kormány nem általános adócsökkentést, hanem a közterhek jelentős átrendezését tervezi a 2027-es költségvetés alapján. A közhatalmi bevételek 7,7 százalékkal nőnének, miközben az szja-bevétel alig emelkedne az alacsonyabb keresetűek adójóváírása miatt. A társasági adóból…
+1 hasonló
0 komment

Leválthatják a zártkörű magántőkealapok kezelőit, átveszi az állam a takarékintegráció vagyonát

Módosul a zártkörű kockázati és magántőkealapok szabályozása az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott, az államhoz kapcsolódó vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelme és megerősítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat értelmében. A módosítás értelmében a zártkörű befektetési alapok alapkezelője köteles átruházni az alap kezelését, amennyiben ezt a befektetési jegyek tulajdonosainak legalább 60 százaléka kifejezetten kezdeményezi. A törvénytervezet…
+1 hasonló
0 komment

Nagyot nőtt az Alteo, a profit mégis bezuhant - A friss számokból kiderül, hogy mi áll a háttérben

Jelentős növekedést ért el az Alteo a harmadik negyedévben: az árbevétel 17, az EBITDA pedig 18 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban az új energiatárolók teljesítményének és a Mol számára végzett fejlesztéseknek köszönhetően. A kedvező számok mögött azonban komoly eredményromlás látszik: az év első kilenc hónapjában a társaság nettó nyeresége 94 százalékkal, 2,7 milliárd forintról mindössze 157 millió forintra zuhant. A visszaesésben a növekvő értékcsökkenés és a…
+1 hasonló
0 komment

A legrosszabbra készül a NATO: Trump esetleges veresége drámai következményekkel járhat

A NATO európai tagállamai a legrosszabb forgatókönyvre készülnek a keddi amerikai félidős választások előtt. Diplomáciai források szerint a szövetségesek attól tartanak, hogy egy esetleges republikánus vereség után a belpolitikában megbénított Donald Trump a külpolitikában próbál majd látványos lépéseket tenni - tudósított a Politico.
+1 hasonló
0 komment

Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Széles körben erősödik a forint: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb került. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta…

Bejelentkezés vagy regisztráció