Újabb raktárterületet bérel a Prologis Park Budapest-Gyálban a Gartner Intertrans Hungaria, amely régóta jelen van a logisztikai parkban. A Magyarországon több mint 1000 embert foglalkoztató, közel 50 milliárd forint árbevételű vállalat bővülési igényét rendkívül rövid határidővel kellett kiszolgálni, a tárgyalásokban a 108 Real Estate segített.
Évi 30–40 százalékos növekedéssel, három-öt éven belül pedig akár a jelenlegi méretének háromszorosára bővítené a RISE Business Solutions-t Pintér Szabolcs, az SAP Magyarország korábbi ügyvezetője, aki társtulajdonosként csatlakozott a tanácsadó céghez. A célok között az SAP-piaci pozíció erősítése, a nemzetközi terjeszkedés és az SAP-n túli üzleti alkalmazások bevonása is szerepel. A vállalat az AI-ban jelentős lehetőségeket lát, ugyanakkor a technológia bevezetésénél a biztonság, az…
Kedden választ Amerika. Bár a legtöbb figyelem a képviselőházi és a szenátusi versenyt övezi a félidős választásokon, a szövetségi szintű összecsapások mellett rendkívül kiélezettek az állami szavazások is. 36 államban új kormányzót választanak, és több tucat helyen szerepelnek a szavazólapokon olyan tisztségek, mint a választások lebonyolításáért felelős tisztviselők, államügyészek, agrár-, vagy oktatáspolitikai vezetők. A félidős választással egy időben ráadásul szinte az összes államban…
A 2026-os aszály nem egyszerűen rossz évjáratot hozott, hanem világosan megmutatta: a magyar mezőgazdaság alkalmazkodási kényszerben van. Varga Ákos, az UBM igazgatósági elnöke úgy látja, a kukoricatermés drámai visszaesése, a dráguló takarmány, az állattenyésztés versenyhátránya és az élelmiszeripar növekvő kiszolgáltatottsága ugyanannak a problémának a tünetei. A megoldás szerinte rövid távon az alapanyag-behozatali korlátok feloldása, hosszabb távon pedig egy nagyszabású vízgazdálkodási…
Az iráni háború és az AI-beruházási hullám alaposan átrendezte a befektetések idei rangsorát. Az olaj ára közel megduplázódott, az ázsiai chipgyártók szárnyalása pedig egész tőzsdéket repített a globális élmezőnybe. A magyar piacon a kormányváltás is lendületet adott az árfolyamoknak, a hazai nagypapírok közül a Mol már 70 százalékos pluszban jár év elejéhez képest. A veszteségek is súlyosak, egyes hazai részvények értékük közel kétharmadát elveszítették, és a nemesfémek vásárlói is nagyot…
Éles bevetésen vett részt ma a magyar légierő egyik Gripen-vadászgépe – jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter Facebookon.
Felrobbant az orosz légierő legújabb, Szu–57-es többfeladatú vadászgépe az ahtubinszki katonai repülőtéren – közölte az ukrán katonai hírszerzés (HUR) jelentése alapján az RBK Ukraine.
A spanyolországi Urdánál történt vasúti szerencsétlenség 69 halálos áldozata közül 66-ot már azonosítottak, köztük 54 spanyol és 12 külföldi állampolgárt – jelentette az MTI a tartományi kormány hétfői tájékoztatása alapján. A mintegy 180 sérült közül 29-et még kórházban ápolnak, kilencen intenzív ellátásra szorulnak.
Jelentősen, éves összevetésben több mint 200 százalékkal javult, vagyis háromszorosára ugrott a magyar lakosság fizetőképessége 2026 harmadik negyedévére. A kedvező adatokat elsősorban a reáljövedelmek emelkedése és a háztartások erős megtakarítási hajlandósága fűti, a háttérben azonban továbbra is egy általános gazdasági fellendülés nélküli, döntően a belső fogyasztásra épülő makrogazdasági környezet húzódik meg - írja az Intrum.
Antigua és Barbuda miniszterelnöke felszólította Andy Burnham brit kormányfőt, hogy a puszta bocsánatkérésen túl fizessen jóvátételt az Egyesült Királyság transzatlanti rabszolga-kereskedelemben betöltött szerepéért. Gaston Browne a Nemzetközösség csúcstalálkozója és III. Károly király karibi látogatása kapcsán beszélt erről, egyúttal felvetette az államforma-váltás lehetőségét is - számolt be az Independent.
Az újszülöttek RSV elleni széles körű immunizációja érdemben csökkenthetné a csecsemők kórházi kezeléseinek számát Európában – erre jutott az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) friss, több modellre épülő elemzése. A jelentés nem egyetlen ország adataiból indul ki, hanem az EU/EGT országaira készített forgatókönyveket hasonlít össze: azt vizsgálja, mekkora teher lenne megelőzhető, ha az újszülöttek vagy közvetlenül hosszú hatású monoklonális antitestet kapnának, vagy már…
Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását…
Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (DIU) nyilvánosságra hozta az egyik orosz Gerbera-2 drón képességeit, kapott eredmények jelentős orosz fejlődésre utalnak – írja az Ukrajinszka Pravda.
Miközben Európa és Ázsia a megugró gázárakkal küzd, az Egyesült Államok egyszerre élvezi az olcsó hazai földgáz és a magas LNG-export előnyeit – írja Javier Blas, a Bloomberg energetikai szakírója. Az amerikai és a tengerentúli gázpiacok között tizenkétszeres árkülönbség is kialakult, ami még soha nem fordult elő, tehát a palagáz kitermelésének felfutása így a mostani energiaválságban is komoly versenyelőnyt jelent az amerikai gazdaságnak.
Jelentősen megugrott a kereskedési aktivitás októberben a Budapesti Értéktőzsdén: a részvénypiaci forgalom közel negyedével nőtt szeptemberhez képest. A befektetők figyelme továbbra is elsősorban a hazai blue chipekre irányult, az OTP egymaga a teljes forgalom közel háromnegyedét adta. Eközben több vezető magyar részvény is jelentős árfolyam-emelkedést ért el.
Hamarosan elkészül egy újabb béketerv, melynek célja az iráni háború lezárása – írta meg több közel-keleti hírportál.
November 17-én az Erste Bank megszünteti a Xiaomi Pay támogatását, így ettől a naptól kezdve a pénzintézet ügyfelei nem tudnak majd Xiaomi okosórájukkal vagy fitneszkarkötőjükkel fizetni - közölte honlapján a hitelintézet.
Közel 30 százalékot zuhantak hétfőn a francia Alstom részvényei, miután a vasúti járműgyártó drasztikusan rontotta éves eredményvárakozásait. A vállalatnál elsősorban a németországi vasúti projektek körüli problémák okoznak komoly gondokat, a vezetés pedig már jelentős adósságcsökkentést tervez.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kiadta a légúti fertőzéses időszak – köznapi elnevezéssel: „influenza-szezon” – 43. heti adatait, amik az egy héttel korábbi állapothoz képest kevesebb beteget mutatnak, de nem minden szám biztató.
A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodás – közölte a társaság hétfőn. A tranzakció ugyanakkor nem változtatja meg az érintett ingatlanok szerződéses bérletidíj-bevételeit.