Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont a választás körüli bizonytalanság enyhülével…
Több mint nyolc százalékkal zuhantak a kőolajárak szerdán, miután Donald Trump elnök Republikánus Pártja elveszítette a kongresszusi többséget a félidős választásokon. A jegyzések több mint két hónapos mélypontra süllyedtek, a befektetők ugyanis arra számítanak, hogy a belpolitikai erőviszonyok átalakulása felgyorsíthatja az Egyesült Államok és Irán közötti háború lezárását – írja a Reuters.
+4 hasonló
Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont a választás körüli bizonytalanság enyhülével…
Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont a választás körüli bizonytalanság enyhülével…
Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont a választás körüli bizonytalanság enyhülével…
Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont egyre feljebb kerültek a vezető indexek.…
Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás…
+4 hasonló
Komoly eladási hullám alakult ki a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények piacán az amerikai félidős választások éjszakáján, miután a demokraták jelentős győzelmeket arattak. A befektetőket különösen a texasi kormányzóválasztás eredménye rázta meg, a párt politikusai ugyanis az adatközpontok építésének leállítását szorgalmazzák ebben a technológiai szempontból kulcsfontosságú államban - számolt be a CNBC.
A NAV vagyonosodási vizsgálatokat indíthat volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen, miután a TISZA megszavazta a kormány erről szóló előterjesztését – közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon.
+4 hasonló
Nem elég, hogy Magyarországon kell a legtöbbet fizetni az Európai Unión belül az év egyik legjobban várt videojátékáért, a Grand Theft Auto VI-ért, a hazai fizetésekhez viszonyítva is nálunk jelenti a legnagyobb kiadást a játék megvásárlása. Egy friss nemzetközi összehasonlítás szerint a magyaroknak arányaiban közel négyszer annyit kell áldozniuk a GTA 6-ra, mint a luxemburgiaknak - írja a GSPlus.
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalása reggel 9 órakor kezdődik. Kedden dönt a legfőbbügyész-jelöltről az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról.
+4 hasonló
Újabb jelentős leépítést jelentett be a német Schaeffler autóipari beszállító: a vállalat öt európai telephelyét bezárja, és összesen 3460 munkahelyet szüntet meg. A döntés hátterében az autóipari kereslet tartós gyengélkedése, a magas németországi költségek és az elektromos autók vártnál lassabb térnyerése áll – írja a Bloomberg.
A JPMorgan elemzése szerint jó esély van arra, hogy az amerikai félidős választások után emelkedni fog a részvénypiac. A Wall Street-i nagybank részletesen megvizsgálta a keddi szavazás legvalószínűbb forgatókönyveit és azok részvényekre gyakorolt hatását. Bár a historikus adatok alapján mind az elnökválasztások, mind a félidős megmérettetések általában kedveznek a tőzsdéknek, az egyes politikai kimenetelek eltérő következményekkel járnak a piacokra nézve - írta meg a CNBC.
+8 hasonló
Közel a negatív rekordhoz stagnál Donald Trump támogatottsága közvetlenül a keddi kongresszusi választások előtt, miközben a szavazók jelentős része az elnök elleni kiállásként tekint a voksolásra. A Reuters és az Ipsos friss felmérése szerint a demokraták továbbra is vezetnek, bár a két nagy párt közötti verseny szorosabbá vált az elmúlt napokban.
+8 hasonló
60 betöltendő tankerületi helyre 55 vezetőt választottak meg, 5 helyre új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ – írja közleményében az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordult a Gránit Alapkezelő, mert szerinte a Gordiusz Magántőkealap hatósági nyilvántartásban szereplő tényleges tulajdonosi adatai eltérnek az általa bejelentettektől. A társaság hétfői közleménye szerint az eltérés az érintett személyek körét és a tulajdonosi jogcímet is érinti, ezért az okok tisztázását és az adatok helyesbítését kérte. Az ügy előzménye, hogy októberben Tiborcz István neve már nem szerepelt a Gordiusz tényleges tulajdonosai között, pedig…
A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta fokozatosan javul a hangulat, már pluszban vannak a vezető indexek, idehaza a ma is új történelmi csúcsra emelkedő Telekom teljesít jól.
Délután újabb lendületet kaptak a piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt…
Technikai hiba miatt az OTP Bank kétszer vonta le bizonyos korábbi kártyás vásárlások összegét egyes ügyfelei számlájáról - írta az OTP az internetbankján és a mobilapplikációjában. A hitelintézet már dolgozik a probléma elhárításán és a téves terhelések rendezésén.
Október 31-éig lehetett adásvételi szerződést kötni az Otthon Start Programban, a hiteligénylések határideje november 15. A program kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci érdeklődéseket, miközben az eladó ingatlanok kínálata hároméves csúcsra ért az ingatlan.com adatai szerint. A piac most a kereslet normalizálódására és az árak stagnálására számít az új Wekerle Plusz program indulásával, a lakásárak reálértéken akár enyhén csökkenhetnek is.
+4 hasonló
Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.