Az elmúlt évtizedekben a közép-európai országok gazdaságpolitikája jórészt azon alapult, hogy minél több külföldi működőtőkét vonzzanak be. Ez a modell azonban – főleg a rendelkezésre álló munkaerő hiánya miatt – mostanra kifulladt, ezért új növekedési forrás után kell nézni – emeli ki friss elemzésében az ING Bank. A pénzintézet szakértői szerint ez az új modell meg is lenne: minél több nemzetközileg is versenyképes helyi céget kellene létrehozni, vagyis a tőkevonzás után a tőke kifektetése…
Egyre közelebb kerül az AI-ipar ahhoz a ponthoz, amikor a mesterséges intelligencia már nemcsak segíti a fejlesztőket, hanem maga is gyorsítja a következő modellgenerációk megépítését. Az Anthropic most hivatalos befektetői dokumentumban figyelmeztetett erre, miközben saját adatai szerint a Claude már a vállalaton belüli új kódmódosítások döntő részét írja. A valódi feszültséget az adja, hogy az AI egyre gyorsabban állít elő kódot, teszteket és fejlesztési javaslatokat, miközben ezek emberi…
Közzétette legfrissebb számait a Zwack. A társaság pénzügyi évének második negyedévében csökkent a bevétel, az adózott eredmény pedig közel ötödével maradt el az egy évvel korábbitól. A féléves profit ugyanakkor még enyhén emelkedett, és a menedzsment továbbra is teljesíthetőnek tartja az idei évre kitűzött 3,1 milliárd forintos eredménycélt.
Tovább csökkent a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődésnek kitett magyarok aránya a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen megjelent, a háztartások életszínvonalát vizsgáló jelentése szerint. A javulás elsősorban az anyagi nélkülözés visszaszorulásának köszönhető, miközben a jövedelmi szegénység és a munkaerőpiacról való kiszorulás mértéke lényegében nem változott. Az országos adatok ugyanakkor jelentős társadalmi különbségeket takarnak.
Oroszország 90 indítóberendezést adott el Iránnak "Izdelije 305"-ös irányított rakétákhoz - tudta meg az FT.
A kormánnyal egyeztetett menetrend szerint, de az eredetileg tervezett idő előtt lezárja öt évvel ezelőtt indított szociális bérlakásprogramját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - írta közleményében a szervezet. Bár a kezdeményezés már több száz hátrányos helyzetű család lakhatási körülményeit javította, az előre nem látható gazdasági és gyakorlati nehézségek miatt a szervezet aránytalanul nagy teherként értékelte a projekt folytatását.
A megfizethető lakhatás és a bérlakások is fókuszba…
Jelentős zavarokat okozott a Föld ionoszférájában a NASA idén áprilisi Artemis-2 küldetésének indítása, ami átmeneti és helyi pontatlanságokat idézhetett elő a GPS-rendszerekben - írta meg a Space.com. Az eredményekről közzétett, egyelőre szakmai lektorálás előtt állló tanulmány egyik szerzője szerint a küldetés során használt SLS-rakéta által keltett légköri anomáliák olyan erősek voltak, hogy akár az önvezető autók és a drónok biztonságos navigációját is veszélyeztethették volna.
Korábban már javított iOS- és Android-hibákat használtak ki egy mobilos támadási kampányban, amely fertőzött vagy lemásolt weboldalakon keresztül próbált adatokat szerezni a látogatók készülékeiről. Az ügy külön aktualitását adja, hogy nemrég európai hűtőrendszereknél is régi, ismert biztonsági hiányosságokat használtak ki a támadók, a nyomok pedig ott is orosz kötődésű csoportokra utaltak. A kutatók szerint a mostani mobilos művelet az APT29-hez köthető, amelyet széles körben az orosz külső…
Egy év alatt 299-ről 276-ra csökkent a hitelközvetítő cégek száma Magyarországon, miközben jutalékbevételeik látványosan nőttek: szektorszinten 60%-kal, egy cégre vetítve pedig 73%-kal emelkedtek az MNB csütörtökön közzétett, első féléves adatai szerint. Ha beválik az Erste előrejelzése, és jövőre harmadával visszaesik a lakáshitelezés az Otthon Startot váltó Wekerle Plusz hatására, akkor az idei évre még sokáig a hitelközvetítők aranyéveként tekinthetünk majd vissza.
Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási…
A súlyos republikánus vereséggel zárult félidős választások után JD Vance alelnök a 2028-as elnökválasztásra készülve új szövetséget igyekszik építeni a kiábrándult Trump-szavazókkal. Vance szerda reggel látványosan eltért a Fehér Ház hivatalos kommunikációjától, és a külpolitika, valamint az Izraellel való kapcsolat terén is szembement Donald Trump elnökkel - írta meg a Fox News.
Az idei ősz eddigi leghidegebb reggelére ébredhettünk Magyarországon, miután nagy területen fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, így új szezonrekord is született – közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. a Facebook-bejegyzésében.
A hibrid munka, az AI és a növekvő költségnyomás alapjaiban írta át azt, ahogyan a vállalatok az irodáikról gondolkodnak. Ma már nem elég azt kiszámolni, hány munkavállalóra hány négyzetméter jut: azt is pontosan érteni kell, hogyan működik a szervezet, milyen típusú munkát végeznek a kollégák, és miért éri meg egyáltalán bemenni az irodába.
Az amerikai választások után ismét nagyot ugrott az arany árfolyama, de a nemesfém piacán ennél sokkal érdekesebb dolgok is történnek a háttérben. A frissen megjelent adatokban egészen elképesztő rekordok, nehezen megmagyarázható folyamatok és komoly figyelmeztető jelek is vannak, ráadásul a világ legnagyobb aranypiaci szereplőinek viselkedése is tartogat meglepetéseket. De vajon meddig tarthat még a lendület, és mi hozhatja el a következő nagy fordulatot? A szakértők most részletesen…
A Portfolio Checklist szerdai adásában többek között az amerikai midterms piaci hatásait vettük szemügyre. Hogyan reagáltak a befektetők a demokraták történelmi léptékű sikerére, mi várható az AI-papírok háza táján és mit vetítenek előre a kongresszusban megváltozott erőviszonyok a piacokon? Miró József, az Erste vezető elemzője volt segítségünkre ennek megválaszolásában. (A megszólalás (16:32-nél indul.)
A műsor első részében a hatalmas demokrata fölénnyel zárult amerikai félidős választások…
November 12-én ismét rivaldafénybe lépnek az év legelőremutatóbb ingatlanprojektjei: immár 17. alkalommal ünnepli együtt a szakma krémje a tizennyolc kategóriában elismert legjobbakat, valamint egy különdíj is gazdára talál a Portfolio Property Awards 2026-on. A díjesőhöz a hátteret izgalmas szakmai program adja, hiszen számos erős témakör kerül napirendre válogatott előadók tolmácsolásában a vagyonadótól a városi épületek újrahasznosításán át egészen az urbanisztikára ható longevity-ig. A…
Óvatos optimizmussal tekint Magyarországra a KBC, de a befektetési döntésekhez a politikai hangulat javulása önmagában nem elég – mondta a Portfolio-nak adott interjúban Johan Lema. A belga KBC Asset Management vezérigazgatója szerint a kiszámíthatóbb gazdaságpolitika a részvény- és a kötvénypiacot egyaránt támogathatná, a globális kamatok azonban tartósan magasabb szinten maradhatnak. A szakember úgy véli, a lakossági befektetési kedv európai elmaradásáért a pénzügyi szektor is felelős,…
Átadta első budai lakóparkját a III. kerületi Pünkösdfürdő utcában a WING lakóingatlan-fejlesztési üzletága, a Living. A Római Park elnevezésű, 257 lakásos projekt megkapta a használatbavételi engedélyt - írja közleményében a cég.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök köszönetet mondott az amerikai demokratáknak és republikánusoknak az eddigi segítségért. Az államfő a félidős választások után abban bízik, hogy az Egyesült Államok fokozni fogja az Ukrajnának nyújtott pénzügyi és katonai támogatást - tudósított az UNN.
Személyi változásokra és kormányátalakításra készülnek a Fehér Házban, miután a republikánusok vereséget szenvedtek a félidős választásokon. Egy névtelenséget kérő magas rangú tisztviselő szerint a stáb morálja mélyponton van, a párton belül pedig egyre többen követelik Donald Trump elnöktől az iráni háborúval és a vámokkal kapcsolatos politikájának felülvizsgálatát - tudósított a Fox News.