200 milliárd forintos mínusszal zárt a költségvetés októberben, ami az elmúlt évek egyik legjobb egyenlegadata.
+3 hasonló
Az 1956-os forradalom leverésének évfordulóján a kormány nyilvánosságra hozza a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratokat. A sajtótájékoztatóról élőben tudósítunk.
+3 hasonló
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) több mint száz pontból álló javaslatcsomagot dolgozott ki a választási jogszabályok módosítására, amelyet már el is küldött az Igazságügyi Minisztériumnak. Az áprilisi országgyűlési választások tapasztalatain, valamint bírósági és nemzetközi ajánlásokon alapuló tervezet célja a visszaélések visszaszorítása, az elektronikus ügyintézés kiterjesztése, valamint az eljárások észszerűsítése - számolt be ez a MTI.
+3 hasonló
Nehéz nem fellengzős szavakat használni az amerikai félidős választások eredményeire pillantva. Történelmi vereséget szenvedett Donald Trump és a Republikánus Párt: a demokraták évtizedek óta példátlan többséget szerezhetnek a képviselőházban, miközben a szenátus felett is át fogják venni az irányítást, és még csak szoros sem volt. Olyan államokban diadalmaskodtak a demokrata szenátorjelöltek, amelyek stabil republikánus fellegvárnak voltak elkönyvelve. Texas három évtizede nem választott…
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozza nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL). Cseh Gergő Bendegúz, az intézmény főigazgatója elmondta: a nyitottaktak.hu felületet 9:30-kor sajtónyilvános eseményen mutatják be a levéltárban. Az eseményen részt vesz Magyar Péter miniszterelnök és Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter is.
Váratlan győzelmet arattak a demokraták a dél-karolinai szenátusi választáson az NBC News előrejelzése szerint. A gyermekorvosként dolgozó Annie Andrews legyőzte a republikánus Darline Grahamet, akit idén neveztek ki a posztra néhai bátyja, a veterán politikus Lindsey Graham helyére. Ezzel több mint húsz év után először lesz demokrata szenátora az államnak.
„Ideje ügyvédet fogadni” – ezt a rövid üzenetet küldte Robert Garcia, a Képviselőház felügyeleti bizottságának vezető demokratája Donald Trump amerikai elnöknek.
+3 hasonló
A floridai eredmények minden amerikai választás alatt nagyon izgalmasak: sok képviselőt küldenek a házba, relatíve korai időpontban (magyar idő szerint hajnal egykor) zárnak, ráadásul legendásan gyorsan számolnak. Már meg is érkeztek az első eredmények, és bár még messze nem eldőlt a játszma, úgy tűnik Trump kezdhet aggódni.
+3 hasonló
Azonnali hatállyal menesztette a Külügyminisztérium a Magyar Külügyi Intézet augusztusban kinevezett vezetőjét, Feledy Botondot, miután kiderült, hogy cégei korábban több tízmillió forintot kaptak az előző kormány minisztereitől. A külpolitikai elemző Lázár János és Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott, többek között az Epstein-aktákról és a befagyasztott orosz vagyonokról írt elemzéseket. A megbízások egy része egy olyan állami közvetítőcégen keresztül valósult meg, amely ellen a jelenlegi…
+3 hasonló
Azonnali hatállyal menesztette a Külügyminisztérium a Magyar Külügyi Intézet augusztusban kinevezett vezetőjét, Feledy Botondot, miután kiderült, hogy cégei korábban több tízmillió forintot kaptak az előző kormány minisztereitől. A külpolitikai elemző Lázár János és Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott, többek között az Epstein-aktákról és a befagyasztott orosz vagyonokról írt elemzéseket. A megbízások egy része egy olyan állami közvetítőcégen keresztül valósult meg, amely ellen a jelenlegi…
+3 hasonló
Erkölcsi bizonyítvány, kompetenciateszt és nemzetbiztonsági átvilágítás is kell a Külügyminisztérium vezetői kinevezéseihez.
+3 hasonló
Steve Witkoff amerikai elnöki megbízott hétfőn bejelentette, hogy Abu-Dzabiban november 10-én és 11-én amerikai közvetítéssel tárgyalásokat tartanak Oroszország és Ukrajna között.
A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések…
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló hétfőn az MTI-t.
+3 hasonló
A megfigyelések történetében még soha nem bomlott fel ilyen korán a sarkkörök felett, 20-30 kilométeres magasságban elhelyezkedő poláris örvény (polar vortex). A meteorológusok szerint ennek nyomán Európában és Észak-Amerikában is szélsőséges időszakok jöhetnek, amelyek miatt hidegbetörések és szokatlanul meleg napok váltják egymást. A Weather on Maps szakemberei arra figyelmeztetnek, hogy a korábbi hasonló esetek most nem segítik a pontos előrejelzést. A modellek szerint a következő két hétben…
Felajánlotta lemondását hétfőn Bart De Wever belga miniszterelnök, miután megállapodás nélkül zárultak az ötpárti Arizona-koalíció költségvetési tárgyalásai. Fülöp király egyelőre nem fogadta el a lemondást, kedden egyeztetést kezd a kormánypártok vezetőivel, és kompromisszumot sürget, mert szerinte Belgium nem engedhet meg magának elhúzódó politikai válságot. A vita középpontjában az adóemelések és a kiadáscsökkentések aránya áll, ugyanis a liberális MR elutasította az áfa emelését, a Vooruit…
+3 hasonló
Utólag kért környezetvédelmi működési engedélyt az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Dunán épült paksi fenékküszöbre, miután a kormány korábban felmentette a beruházást a szokásos eljárás alól. A benyújtott hivatalos jelentés megerősítette a szakértők korábbi aggodalmait, a vízügy ezért 1 méteres kőszórást tart szükségesnek. A végleges fennmaradási engedély iránti kérelemről éppen hétfőn tartanak közmeghallgatást – jelentette az Átlátszó.
+3 hasonló
Hackertámadás érte az ukrán légvédelmi riasztórendszert, ezért sokan hamis felhívásokat kaptak – írja a Kyiv Independent.
+4 hasonló
Kibertámadás bénította meg több belga szupermarketlánc hűtő- és fagyasztórendszerét, az incidens a Delhaize legalább negyven és a Carrefour Belgium tizenöt üzletét érintette. A berendezésekben hirtelen megemelkedett a hőmérséklet, a fagyasztókban nagyjából 15 Celsius-fokig, ami veszélybe sodorta a hűtött és fagyasztott árukészletet. A probléma Flandriában és Vallóniában egyaránt jelentkezett, és főként a kisebb boltokat sújtotta. A Delhaize anyavállalata, az Ahold Delhaize csak nemrég állt…
Az ukrán vezérkari jelentések szerint Oroszország titokban a saját javára használta ki a lokális tűzszünetet – írja az RBK Ukraine.
+4 hasonló