Ismét lefelé vették az irányt a tőzsdék, miután a jemeni húszik újabb támadásokat hajtottak végre Szaúd-Arábia ellen, és már az ország olajipari infrastruktúráját is célba vették. Az amerikai külügyminisztérium a romló biztonsági helyzet miatt diplomáciai személyzet családtagjainak kivonását tervezi a térségből. Ezt követően esnek a fémek és a tőzsdék is, az energiaárak pedig ismételten emelkednek.
A magyar tőzsde nagyobb eséssel nyitott, különösen az OTP esett, amelynek árfolyama rövid időre…
Vizsgálatot indított a lengyel ügyészség egy feltételezett szabotázsakció miatt, amelynek célpontja egy Ukrajnának katonai drónokat gyártó lengyelországi üzem lett volna. A támadás végrehajtásáért akár 30 ezer dollárt is felajánlottak, az ügyet pedig a lengyel belbiztonsági szolgálat (ABW) vizsgálja – számolt be a TVP World.
Kulcskérdésnek nevezte a gazdaság szempontjából a beruházások beindulását a következő hónapokban a Magyar Bankszövetség elnöke, aki a Kossuth Rádió Felkelő című műsorában nyilatkozott csütörtökön.
+2 hasonló
Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász újabb éles hangú Substack- és Facebook-bejegyzésben támadta Donald Trumpot az amerikai elnök Ukrajna-politikája miatt. A poszt hangneme erősen publicisztikus, de a mögötte lévő kérdés adatokkal is vizsgálható: kik Ukrajna legnagyobb támogatói, és mennyire igaz, hogy továbbra is az Egyesült Államok viszi a fő terhet?
+1 hasonló
Jelentős változásokra kell készülniük a közösségi közlekedést használóknak az október 23-i hosszú hétvégén és az őszi szünet idején. A MÁV-csoport több járat menetrendjét módosítja, miközben a várhatóan megnövekedő utasforgalom miatt számos vonalon extra kapacitást biztosít.
+3 hasonló
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek adott interjújában békülékeny hangot ütött meg Donald Trumppal kapcsolatban, ugyanakkor egyértelműen kiállt az Oroszország elleni szankciók fenntartása mellett, és figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyinnak nem áll szándékában befejezni a háborút.
Nem született döntés a paksi bővítésről, és információ sem szivároghatott ki a felülvizsgálatot végző szakértőktől – közölte a Portfolionak a Paks II. Zrt., reagálva a Roszatom lehetséges leváltásáról szóló keddi hírekre.
+2 hasonló
A 10 éves francia állampapírok hozama csütörtökön 2013 óta először haladta meg az azonos lejáratú amerikai államkötvényekét, ami a befektetők egyre növekvő aggodalmát tükrözi Franciaország romló költségvetési helyzete és emelkedő adósságállománya miatt.
+2 hasonló
A több országot érintő, kritikus kiberbiztonsági kockázat miatt elővigyázatosságból az éjszaka folyamán ideiglenesen leállították a Magyarország.hu portált és több más hazai kormányzati weboldalt. Bár kibertámadásra utaló jeleket nem találtak, a biztonsági rés teljes kijavításáig az online ügyintézés várhatóan 48 órán át szünetel - írta a Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon.…
+3 hasonló
Franciaországban először azonosították emberben a Shamonda-vírust, amelyet korábban kizárólag a haszonállatokat – elsősorban a szarvasmarhákat – fertőző kórokozóként tartottak számon. Noha az érintett beteg később elhunyt, a francia hatóságok hangsúlyozták, hogy a lakosságra nézve jelenleg nem látnak közvetlen veszélyt.
+2 hasonló
Az Országos Kéktúra 75. évfordulójára összeér a három kéktúra útvonala, így a Kékkör először válik valóban körbejárhatóvá – olvasható a Kéktúra hivatalos oldalán. A 2027 őszén bekövetkező változás része, hogy a Kéktúra keleti végpontja Hollóházáról Sátoraljaújhelyre kerül.
+2 hasonló
Ismét lefelé vették az irányt a tőzsdék, miután a jemeni húszik újabb támadásokat hajtottak végre Szaúd-Arábia ellen, és már az ország olajipari infrastruktúráját is célba vették. Az amerikai külügyminisztérium a romló biztonsági helyzet miatt diplomáciai személyzet családtagjainak kivonását tervezi a térségből. Ezt követően esnek a fémek és a tőzsdék is, az energiaárak pedig ismételten emelkednek.
Átfogó vizsgálat indul a 2022 és 2025 között megrendezett nagy nemzetközi sportesemények állami költései ügyében, amelyekre több tízmilliárd forint közpénz jutott. A Magyar Péter vezette kormány csütörtökön a Magyar Közlönyben megjelent határozatban rendelte el az átvilágítást, amelyet a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel közösen végez el. Az ellenőrzés kiterjed a rendezvények előkészítésére, a megrendelésekre, a finanszírozásra és az elszámolásokra is, a határidő 2027. március 31. A…
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a légszennyezés nem csupán közvetve, gyulladásos folyamatokon keresztül károsítja az agyat, hanem közvetlenül is, hiszen korom, fémek, szilícium-dioxid és egyéb mikroszkopikus részecskék juthatnak be az agyszövetbe. A friss kutatások az agy zsugorodásától a kóros fehérjelerakódásokig számos aggasztó összefüggést tártak fel - írta meg a Washington Post, több, idén végzett tudományos vizsgálat alapján.
A kormány csütörtökön kihirdette azt a rendeletet, amely részletesen szabályozza a társasházi tisztségviselők, vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök nyilvántartásba vételét, valamint a társasházi beszámolók benyújtását. A szabályozással a kormány átláthatóbbá kívánja tenni, ki jogosult egy társasház képviseletére, és hatékonyabbá akarja tenni a jegyzők törvényességi felügyeletét.
Az amerikai finomítók kapacitáskihasználtsága idén májustól szeptemberig átlagosan meghaladta a 95 százalékot, ami 1998 óta a legmagasabb érték ebben az időszakban, közölte az amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA). A dízel ára világszerte rekordszintre emelkedett, amihez az iráni háború és az ukrán csapások miatt kieső orosz finomítói kapacitások egyaránt hozzájárultak. A Trump-kormányzat az árak mérséklése érdekében a dízeltermelés fokozására ösztönzi a finomítókat.
Történelmi csúcsra emelkedett csütörtökön a Meta Platforms hitelkockázati csereügyleteinek ára (CDS), miután a vállalat megemelte az idei tőkeberuházási előrejelzésének alsó határát. A befektetők egyre szkeptikusabban figyelik a technológiai óriáscégek mesterséges intelligenciára fordított, hitelből finanszírozott kiadásait.
A francia állampapírok hozamfelára a menedékeszköznek számító német Bundhoz képest 15 éves csúcsra emelkedett, miközben az ország feszült költségvetési helyzete és a folytatódó utcai tüntetések egyaránt nyomás alatt tartják a befektetői hangulatot.
Csütörtökön sem mozdultak el a hazai üzemanyagárak, írja a holtankoljak.
+2 hasonló
Az ukrán katonai hírszerzés (HUR) október 22-én hozta nyilvánosságra az új orosz cirkálórakéta, a Filin (Bagoly) részleteit, közzétéve a fegyver háromdimenziós modelljét és alkatrészlistáját is. A rakétát Oroszország a nyár végén vetette be először, a HUR értékelése szerint pedig az eszköz a kedvező költségű, sugárhajtású, szárazföldi indítású csapásmérő fegyverek fejlesztési trendjébe illeszkedik - tudósított a Kyiv Independent.