Országos összefogás hívja fel a figyelmet az iskolai erőszak és zaklatás elleni küzdelemre. A NEM OKÉ elnevezésű kezdeményezés az iskolai erőszak és zaklatás elleni világnapon, november 5-én hívja közös kiállásra az ország oktatási intézményeit azzal a céllal, hogy megmutassák: a bullying ellen lehet és kell is tenni. A részletekről Gerlóczi Judit, a NEM OKÉ alapítója és Ács Fruzsina humorista számoltak be.
Újabb celebpárosra derült fény a hamarosan induló Hotel Blöff szereplői közül. A játékban Törőcsik Dániel és Bihari Ádám is megméretteti magát. A két híresség között néhány éve kötődött szoros barátság, de ilyen műsorban most először vesznek részt közösen.
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az újraélesztés nemzetközi napján újra elindította a „Tartsd Életben!” kampányt. A kezdeményezéshez idén Sövegjártó Áron is csatlakozott, aki a Stayin’ Alive ritmusára tanulja meg az újraélesztés alapjait. A kampány célja, hogy minél többen tudják, mit kell tenni, ha valaki hirtelen összeesik. A megújult limitált pulóverek eladásából befolyó összeg a mentők munkáját segítő eszközök beszerzését támogatja.
Tihanyi Peti szívmelengető bejegyzést osztott meg követőivel. Lánya aranyos meglepetéssel várta, és az ajándék minden részletéről gondoskodott. Bár a műsorvezető későn ért haza, a kedves gesztus teljesen meghatotta. Mutatjuk, mivel készült neki a kislánya!
Rutinműtétnek indult Bódi Bence beavatkozása, aki nem sokkal később el is hagyhatta a kórházat. Ám mivel még utána 4 napig vérzett, újra visszakerült és további 5 napig kellett orvosi megfigyelés alatt lennie. A történtekről most követőinek számolt be.
Attila kálváriája tovább folytatódik a Panelhősökben, ám ezúttal nem maradt teljesen magára. Látva a bajt, végül Gina és Robi sietett a segítségére, hogy közösen próbálják meg elhárítani a katasztrófát. Vajon sikerül megmenteniük a helyzetet? Streameld a Panelhősöket az RTL+ Premiumon, és kiderül!
A biológiai óra sok nőnél akkor kezd igazán hangosan ketyegni, amikor az élete más területei még nincsenek kész a gyerekvállalásra. A petesejtfagyasztás ezért egyre többeknek jelent menekülőutat: módot arra, hogy időt nyerjenek, és később is legyen esélyük a saját gyerekre. Magyarországon 2025 óta szociális célból is elérhető az eljárás, mégis sokan inkább cseh vagy szlovák klinikát választanak az áraik, szabályozásuk és gyakorlatuk miatt. Bár a fagyasztott petesejtek némi kontrollt adnak a…
Az elmúlt években egyre több kutatás hozta hírbe a kutyákat mint lehetséges „életmentőket”: gazdáiknál ritkább lehet a szívinfarktus és a korai halál. A nagy esetszámú vizsgálatok valóban biztató összefüggéseket mutatnak, de korántsem egyértelmű, hogy mindezt maga a kutya okozza. Lehet, hogy inkább az számít, milyen életmódot él az, aki eleve kutyát vállal: többet mozog, kevesebbet magányos, stabilabb a háttere. Megnéztük, mit tud ma a tudomány a kutyatartás egészségügyi hatásairól – és mikor…
Attila feje felett egyre inkább összecsapnak a hullámok a Panelhősökben. A tehetetlenség és a halmozódó problémák miatt lassan az önuralmát is elveszíti – nem bírja tovább a rá nehezedő nyomást. Vajon sikerül felülkerekednie a nehézségein? Streameld a Panelhősöket az RTL+ Premiumon, és kiderül!
A Rákosi-korszakban a divat sem lehetett magánügy: a szürke, takaros és praktikus öltözet a munkásideológiát szolgálta. Miközben Hollywoodban a csillogás és a színek hódítottak, itthon a feltűnő megjelenésért akár eljárás is indulhatott. Történész és stylist segítségével jártunk utána, hogyan alakította a politika és a hiánygazdálkodás a magyar nők mindennapjait.
Az Ártatlanok azt hitték, végre kifogták a nagy halat, ám a „Ráczpontyról” kiderült, hogy rossz helyen keresték a Gyilkost, Rácz Jenő ugyanis Ártatlanként távozott az Igazság Köréből. A séf bevallotta, hogy a végére túlságosan elfáradt, rögeszméssé vált, és alaposan eltaktikázta magát. A kiesése után azt is elárulta, melyik feladatot élvezte a legjobban a kastélyban.
Félelmetes és egyben megható alkotások fogadták a látogatókat a rákkutató intézetben. Gáldi Vinkó Andrea A Csend anatómiája címmel rendezett fotókiállítást, ahol kóros minták és női portrék bontakoznak ki, a betegségre utaló részleteket pedig természeti képekkel vegyítette az alkotó. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet az egyik legagresszívabb és mégis legkevesebbet emlegetett daganattípusra, a petefészekrákra.
Sipos Orsi éppen addig maradt Az Árulók kastélyában, amíg még igazán élvezni tudta a játékot. A műsorvezető a vártnál sokkal jobban beleélte magát a nyomozásba, így a távozását úgy élte meg, mintha húsz év után szabadult volna a börtönből. A humorista azonban nemcsak életre szóló élményekkel, hanem egy váratlan felfedezéssel is gazdagodott: a kastélyban arra is rájött, hogy tud lőni.
A szerelme elvesztése után határozta el Ildikó, hogy gyökeresen megváltoztatja az életét, és végleg leszámol a túlsúlyával. A 113 kilóról induló nő 43 kilótól szabadult meg, ma pedig már Budapest leghosszabb buszútvonalait gyalogolja végig, hogy történetével másokat is inspiráljon.
Palvin Barbara mindössze hat héttel a szülés után lépett kifutóra a Victoria’s Secret bemutatóján, ami világszerte és itthon is felhívta a figyelmet a fehérneműk szerepére. A modell megjelenése jó példaként szolgálhat a nők számára ahhoz, hogy bátrabban és tudatosabban válasszanak darabokat a mindennapokban, hiszen a megfelelő fehérnemű a divatnak és a személyes önbizalomnak egyaránt meghatározó eleme. A téma kapcsán Somogyvári Edit stylist kifejtette, hogy a ruhák alatt viselt darabok…
Egy évvel ezelőtt, a születésnapján tett közzé utoljára bejegyzést az Instagram-oldalán Szilágyi Liliána, aki ezt követően teljesen visszavonult a nyilvánosság elől. Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó az elmúlt időszakban teljesen új fejezetet nyitott az életében, és most először érzi úgy, hogy igazán megérkezett.
Mit nem látnak a nézők A legjobb ajánlatból? Erre adott választ Sváby András, aki megmutatta A legjobb ajánlat forgatási helyszínének legeldugottabb zugait is. A videóból az is kiderül, hol telnek a legizgalmasabb percek a forgatások alatt. Nézd meg, hogyan telik A legjobb ajánlat műsorvezetőjének egy napja.
Csonka András a kilencedik napon fejezte be a játékot Az Árulók – Gyilkosság a kastélyból ötödik évadában. A 2026. október 6-án indult műsorban 24 ismert szereplő költözött be a kastélyba Árpa Attila vezetésével. A színész korábban többször is nemet mondott a felkérésre, végül azonban úgy döntött, hogy belevág az ismeretlen kalandba. A játék során nehézséget okozott számára az is, hogy saját bevallása szerint nem túl jó a memóriája. Arra sem mindig emlékezett, hogy mit jegyzeteljen fel a nap…
Három fiú legalább 30 sírban tett kárt hétfő délután a hajdúhadházi temetőben, ahol virágvázákat döntöttek fel és törtek össze. Koruk miatt nem büntethetők, de a hozzátartozók kártérítést követelhetnek a szülőktől.
Matolcsy György volt jegybankelnököt szerdán őrizetbe vették az MNB-alapítványok ügyében, és kezdeményezik a letartóztatását. A csaknem 270 milliárd forintnyi közpénzt érintő nyomozásban a volt jegybankelnök panaszt tett, ügyvédje vitatja az intézkedés indokoltságát.