Kristof Rebeka ismerős lehet mindenkinek, hiszen 2025-ben ő és édesapja nyerték meg a Csillag Születiket. Rebeka azonban most egyedül szeretné megmutatni, hogy mire képes. ByeAlex meglepődött, amikor meglátta a fiatal lányt, akiről csak annyit mondott mentortársainak, hogy annyira jó, hogy már közösen is felléptek az Arénában. Vajon a versenyzőnek sikerült az X-Faktorban is bizonyítania?
+3 hasonló
A Matolcsy György vezette jegybank 2015-ben 4,5 milliárd forintért vásárolt egy Tizianónak tulajdonított festményt, amelynek eredetiségét több szakértő vitatja. Az RTL Híradónak nyilatkozott az a művészettörténész, aki összegyűjtötte a szakértői aggályokat. A Szépművészeti Múzeum szerint tanulmányok igazolják a kép eredetét, az MNB nem válaszolt a kérdéseinkre.
+3 hasonló
Beslin Bettina a Tűz Ceremónián még biztos volt Vasvári Vivien és Sapkás Piréz ártatlanságában, és már azt számolgatta, mennyi pénzt nyerhet velük. A két gyilkostárs végül együtt nyerte meg az Árulók 2026-os évadát, a Kibeszélőben pedig azt is elárulták, felmerült-e bennük, hogy az utolsó pillanatban egymást is elárulják. Vivien arról is beszélt, korábbi csalódásai ellenére miért bízott ennyire Pirézben.
A Tűz Ceremónia végén már csak Beslin Bettina, Vasvári Vivien és Sapkás Piréz álltak Árpa Attila előtt. A Várúr, látva az utolsó szavazatok eredményét, arra kérte a játékosokat, hogy árulják el legnagyobb titkukat, hogy utána bejelenthesse, ki lett a gyilkosos játék legújabb győztese. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban összes része elérhető az RTL+ Premiumon!
A Tűz Ceremónia utolsó szavazása feszült pillanatokat és megdöbbentő leleplezéseket eredményezett. Vasvári Vivien, Sapkás Piréz és Beslin Bettina döntöttek arról, hogy megbíznak-e egymásban. Miután mindenki tűzbe vetette ítéletét, eljött az igazság pillanata a játékban. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Tűzceremóniájának végén már csak Beslin Bettina, Vasvári Vivien és Sapkás Piréz vártak a végső ítéletre, majd a leleplezésre. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban összes része elérhető az RTL+…
A Tűz Ceremónia első körében mindenki arra voksolt, hogy szavazzanak ki valakit, mert Áruló bujkál közöttük. Mikecz Estilla, Beslin Bettina, Vasvári Vivien és Sapkás Piréz ezek után táblát ragadtak, hogy ráírják annak a nevét, akire gyanakszanak. Vajon még utoljára összefogtak a Gyilkosok, vagy minden összeomlott a győzelem pillanata előtt? Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban összes része elérhető az RTL+ Premiumon!
Változékony, de alapvetően kellemes őszi időre készülhetünk az október 23-i hosszú hétvégén. A reggelek többfelé hidegek lesznek, napközben viszont 19 fok körüli maximumok is lehetnek. A napsütés több napon is előkerülhet, de főként a Dunántúlon helyenként eső, zápor is kialakulhat. Aki szabadtéri programot tervez, annak érdemes rétegesen öltözni és figyelni a helyi előrejelzést.
+3 hasonló
A korán megsérült Saka helyére beállt Eze révén még az Arsenal vezetett, de Kane előbb gyönyörű gólpasszt adott Daviesnek, majd értékesített egy tizenegyest, így fordítottak a hazaiak. A második félidőben a Bayern uralta a meccset, de a végén Rice mégis kiegyenlített.
+3 hasonló
Nem történt meglepetés, Harry Kane lett 2026 aranylabdása Londonban, megelőzve Kylian Mbappét és Lamine Yamalt.
+3 hasonló
Agárdi Szilvia az elmúlt időszakban többször került kórházba, emiatt pedig fellépéseit is le kellett mondania. Akkor az okokról nem beszélt, ám most elérkezettnek látta az idejét annak, hogy elmondja, a világ egyik legritkább bőrbetegségével küzd, ami elképesztő fájdalmakkal jár.
+3 hasonló
Kovács Anna Sára és Doan Viktória - Tory párbajon csaptak össze a székes forduló végén, hogy Solére kiválassza, kivel akar együtt dolgozni. A mentornak nehéz döntést kellett hoznia, azonban biztos volt benne, hogy Tory-t nem engedheti haza. Amikor a 14 éves Anna búcsúja után elindult Köllő Babettékhez, Gáspár Laci felkiáltott, hogy álljon meg.
+2 hasonló
Doan Viktória - Toryt nagyon várták a mentorok. A székes fordulóban azonban ByeAlex és Gáspár Laci szerint a lány nem úgy teljesített, ahogyan azt megszokták tőle. Solére azonban fittyet hányt ezekre a mondatokra, széket akart adni Torynak, azonban abból már csak a piros állt üresen…
+2 hasonló
Solére egyik legjobb barátja, Nyitrai Péter - Nype nem teljesített jól az X-Faktor székes feladatában. Miközben ByeAlex csendesen végigvárta, mit mondanak társai, Solére és Gáspár Laci komolyan összefeszültek eltérő véleményük miatt. Végül Majka lépett közbe egy megoldással.
+2 hasonló
Napra pontosan két évvel ezelőtt, 2024. október 31-én tragikus hirtelenséggel hunyt el Hadas Kriszta Prima Primissima-díjas újságíró, szerkesztő-riporter. Hiánya a mai napig érezhető a magyar média világában és mindazok szívében, akik ismerték vagy szerették munkásságát.
+2 hasonló
Az X-Faktor Táborának székes feladata nemcsak a versenyzőknek, hanem a mentoroknak is komoly próbatétel. Az elmúlt években veszekedések, váratlan döntések, sírások és emlékezetes összecsapások fokozták a feszültséget a tehetségkutatóban. A Fókusz most a legextrémebb pillanatokat gyűjtötte össze, Solére pedig azt is elárulta, ő hogyan kezelte volna ezeket a helyzeteket.
+2 hasonló
Nehéz időszakot él Szekeres Adrien. Az énekesnő rendszeresen jár szűrővizsgálatokra, itt derült fény egy komoly problémára, ami miatt nemcsak kezelésre, de műtétre is szüksége volt. November közepéig néhány koncertjét is kénytelen volt lemondania. Ám már készül a visszatérésre.
+3 hasonló
Október végén egymást követik a különleges napok, amelyekhez töklámpások, jelmezek, temetőlátogatás és gyertyagyújtás is kapcsolódik. Halloween, mindenszentek és halottak napja azonban nem ugyanazt jelenti: más-más hagyományokból erednek, és eltérő jelentéssel bírnak. Mutatjuk, mikor melyiket ünnepeljük, és mi áll a szokások hátterében.
+2 hasonló
Már 69 halálos áldozata van a Madrid és Sevilla között történt spanyolországi vonatszerencsétlenségnek. A két vonaton összesen több mint 500-an utaztak, amikor az álló szerelvénybe hátulról belerohant a másik vonat. A hatóságok teljes körű vizsgálatot indítottak, hogy tisztázzák a technikai hiba és az emberi mulasztás szerepét a tragédiában.
+4 hasonló
Joci úgy döntött, hogy Budapesten éjszakázik, ám ez a Vadászoknak is hazai terep volt, ráadásul a szemfülesek is rögtön kiszúrták: Vályi Pistáék már a Hajtóvadászat kezdetekor ráküldtek egy embert, aki végig a nyomában volt. Bár Vályi Pista és Lakatos Laci ígéretet tettek rá, hogy nem fognak futni, az adrenalin végül győzött, és szélsebesen eredtek Joci után.
Év végével megszünteti a kormány a közszolgálati dolgozóknak járó évi egymillió forintos otthontámogatást. A szakszervezet szerint ez sokaknak komoly nehézséget okoz, a belügyminiszter pedig azt mondta, más típusú lakhatási támogatáson dolgoznak.
+5 hasonló