0 komment

„Zseniális húzás volt az ügyészségtől” – őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt

Matolcsy György ügyvédje, Bátki Pál tájékoztatása szerint a volt jegybankelnököt jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják. A hatóságok az eljárás során nemcsak a korábbi jegybankelnököt vették őrizetbe, hanem több kapcsolódó személyt is. Köztük van Matolcsy Ádám cégeinek ügyvédje és a míkonoszi villát tulajdonló cég vezetője is. A hatósági intézkedés híreit követően dr. Gerő Tamás ügyvéd ismertette a…
+38 hasonló
0 komment

Harry Kane nagy elismerést kapott korábbi edzőjétől az Aranylabda előtt

Harry Kane pályafutása egyik legnagyobb elismerését szerezheti meg, ha elnyeri az Aranylabdát. A Bayern München angol csatára mögött kiemelkedő szezon áll, korábbi Tottenham-edzője, Mauricio Pochettino pedig nyíltan támogatja a jelölését. Szerinte most jött el Kane ideje, hogy a pályafutásával kiérdemelt elismerést is megkapja. Az Aranylabda-díjátadó ünnepséget ma 19 órától stúdiós felvezetéssel nézheted élőben, az RTL+ Premiumon.
+18 hasonló
0 komment

Matolcsy György nem jelenhet meg személyesen a parlamenti vizsgálóbizottság előtt

Matolcsy György volt jegybankelnök nem vehet részt személyesen a jegybanki visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság november 5-i meghallgatásán. A Központi Nyomozó Főügyészség az RTL Híradóval közölte, hogy ennek nincsenek meg a jogszabályi feltételei, ezért csak távmeghallgatásra kerülhet sor.
+12 hasonló
0 komment

Milliárdokat bukhat Mbappé egy diktátoros viccen – Kína a Real Madrid magyarázatát sem fogadja el

Kylian Mbappé egy Mao Ce-tungot ábrázoló mémről beszélt, és nemzetközi botrány lett belőle. A Real Madrid csatára három nyelven kért bocsánatot, Javier Tebas a kínai nagykövettel tárgyalt, de Peking nem enged: felfüggesztették a LaLiga közvetítését, és három kínai cég megszakította kapcsolatát a futballistával.
+10 hasonló
0 komment

Egy kutya elvesztése az egész család életét megváltoztathatja

Mindenszentek és halottak napja idején sokan nemcsak elhunyt szeretteikre, hanem régen elveszített kutyájukra vagy macskájukra is emlékeznek. Egy négylábú társ hiánya évekkel később is fájhat, különösen akkor, ha a környezet nem ismeri el ezt a veszteséget. A szakértő szerint a kisállat elvesztése az egész család életét megváltoztathatja, mert nemcsak a szeretett társ tűnik el, hanem a közös rutinok is megszakadnak. Abban is segít, mi könnyítheti meg a gyászt, és honnan lehet tudni, mikor jöhet…
+8 hasonló
0 komment

Kegyeleti ABC: Ezt érdemes tudnod, ha idén temetőbe indulsz

A mindenszentek és a halottak napja az év egyik legmeghittebb, ugyanakkor legzsúfoltabb időszaka. Családok százezrei indulnak útnak, hogy virágot vigyenek, gyertyát gyújtsanak, és néma főhajtással emlékezzenek meg azokról, akik már nem lehetnek velünk. Bár a szándék mindenkinél azonos, sokan elfelejtik, hogy a sírkertek kapuin belül és kívül is teljesen megváltozik az élet ebben a néhány napban. Ahhoz, hogy a méltó megemlékezés ne torkolljon bosszúságba vagy váratlan kellemetlenségekbe, nem árt…
+8 hasonló
0 komment

Elutasították Matolcsy György óvadékkérelmét, fiát tovább körözik

Matolcsy György volt jegybankelnök 30 millió forintos óvadékot ajánlott fel, de ezt elutasították. A Telex szerint teljes megtakarítását felajánlotta. Közben a bíróság egyelőre mérlegeli a nemzetközi elfogatóparancs kiadását Matolcsy Ádám ellen, az RTL Híradó úgy tudja, döntés jövő héten várható. Azt is megtudtuk, milyen börtönkörülmények várhatnak rá, ha Dubajban elfogják.
+8 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció