0 komment

Még egymást is meglepték a Vígszínház színészei – jótékony célra árverezik el alkotásaikat

Rudolf Péter eleinte szkeptikusan fogadta az ötletet, hogy a Vígszínház társulatának tagjai a nyári szünetben képzőművészeti alkotásokat készítsenek, a végeredmény azonban őt is lenyűgözte. Hegyi Barbara uszadékfából, Lukács Sándor az unokájával alkotott, a társulat tagjainak ujjlenyomataiból pedig közös kompozíció született. A VígArt kiállítás 35 művére november 10-ig lehet online licitálni, a bevételből többek között elhunyt színészek családjait és nehéz helyzetbe került idős művészeket…
0 komment

Tíz év után is tartogat újdonságot az X-Faktor Gáspár Laci számára

Gáspár Laci szerint az X-Faktor mindig tartogat újdonságot, új kihívásokat. A mentor a tizedik évében is ugyanolyan élvezettel és izgalommal vágott neki az X-Faktornak. Laci azt sem rejtette véka alá, hogy minden évben kitalál valamit, amivel magát is tudja szórakoztatni, idén például az Életműdíj volt ilyen, amit végül ő is megkapott. Ezzel kapcsolatban azonban fontosnak tartotta tisztázni, hogy a zeneiségét hasonlította a szamurájokhoz.
0 komment

Kimerültél az állandó éjszakázástól? A szakértő elárulja a trükköt, amitől végre átalussza az éjszakát a baba

A szülővé válás csodás élmény, ám a virrasztással teli éjszakák hamar felőrlik a friss szülők energiáját. Sok édesanya és édesapa érezheti úgy a hajnali órákban a síró csecsemőt ringatva, hogy teljesen eszköztelenül áll a helyzet előtt, hiszen a gyerekvállalás előtt senki sem tanítja meg, hogyan működik a csecsemők alvása. 
0 komment

Nem a mi ünnepünk? Erről szól a Halloween

Egyre több hazai utcán bukkannak fel a különös, világító figurák, miközben a közösségi oldalakat elárasztják a bizarr, mégis lenyűgöző képek. Bár sokan úgy érzik, egy teljesen idegen kultúra tolakszik be a mindennapjainkba, mások izgatottan készülnek az év legmágikusabb éjszakájára. De vajon miből ered a Halloween őrülete, és miért vált ki ennyire éles indulatokat a magyarokból? Utánajártunk a rejtélynek, ami mögött jóval több áll, mint elsőre gondolnád!
0 komment

„Mintha ezer éve ismernénk egymást” – Solére szerint Majka olyan, mint a bátyja

Solére még azelőtt adott interjút az rtl.hu stábjának, hogy elkezdődött volna az X-Faktor továbbjutó versenyzőinek következő megmérettetése, a Tábor. Az énekesnő bevallása szerint maximálisan be tudott illeszkedni 3 mentortársa közé, Majkával például olyan közeli baráti viszonyban kerültek, mintha ezer éve ismernék egymást. Solére bevallása szerint Majka kicsit hasonlít a bátyjára, és azt is hozzátette, hogy nem csak emberileg, de szakmailag is nagyon felnéz az előadóra.
0 komment

Nem mindegy, mit viszel a sírra: Ezeket a virágokat és koszorúkat keresik most a legtöbben

Évtizedekig elképzelhetetlen volt a megemlékezés a hatalmas fejű, fehér és sárga vágott krizantémok nélkül. Idén azonban meglepő trend rajzolódott ki a piacon: a vásárlók egyre inkább elfordulnak a vágott virágoktól. A virágkötők szerint ennek prózai oka van, hiszen a vágott szálak rendkívül érzékenyek az időjárás viszontagságaira, és egy váratlan éjszakai fagy vagy egy szelesebb délután alatt teljesen tönkre mehetnek.
0 komment

Temetési etikett: ezeket a hibákat ne kövessük el a búcsúztatáson

Egy temetésen nemcsak az számít, hogyan búcsúzunk el az elhunyttól, hanem az is, miként viselkedünk a gyászoló családdal. Sokan bizonytalanok abban, milyen ruhát illik felvenni, milyen virágot érdemes vinni, és mit mondhatnak a hozzátartozóknak. Gyásztanácsadó, színtanácsadó és protokollszakértő segítségével foglaljuk össze a legfontosabb temetési illemszabályokat.
0 komment

Beton.Hofié lett az év legjobb klipje, de Puskás Petiéket is díjazták a Klipszemlén

Tizedik alkalommal rendezték meg a Klipszemlét, amely a hazai zenei élet egyik legnagyobb ünnepe lett az elmúlt években. A jubileumi díjátadón Beton.Hofi vehette át az év videóklipjének járó elismerést, de díjat kapott a The Biebers, az Ivan & the Parazol és Ajsa Luna is. A zenészek a Fókusz riporterének arról is meséltek, hogyan készültek a nyertes alkotások.
0 komment

Hogyan buknak le a külföldre menekült bűnözők? – Bróker Marcsitól Farkas Péterig

Bróker Marcsi Belize-ben próbált elrejtőzni a magyar hatóságok elől, de végül nemzetközi együttműködéssel hazahozták. Számos magyar körözött bűnöző bujkált már éveken át külföldön, ám a hamis személyazonosság, a pénz vagy a kiadatási egyezmény hiánya sem garantálja, hogy örökre eltűnhetnek. Egy ügyvéd segítségével vesszük sorra, milyen lehetőségei vannak a hatóságoknak, és milyen árat fizethet az, aki menekülni próbál.
0 komment

„Még magamtól is megijedek” – G.w.M-et is meghamisította a mesterséges intelligencia

G.w.M arcával és hangjával hirdetnek egy pénznyerő alkalmazást az interneten, de a rappernek semmi köze a felvételhez. A mesterséges intelligenciával generált, megtévesztő videó miatt a zenész úgy döntött, ügyvédhez fordul. Egy szakértő szerint ma már néhány másodpercnyi anyag is elég egy ilyen hamisítvány elkészítéséhez, aminek korábban több magyar híresség is áldozatul esett már.
0 komment

Vályi Pistáék levadászták Pápai Jocit – a Londonban rejtőzködő Balázsék körül szorul a hurok?

Pápai Joci sokáig próbált túljárni üldözői eszén A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! hajtóvadászatában. Még egy barátja esküvőjére is elment, ám Vályi Pista és Lakatos Laci kapcsolatrendszere végül komoly előnynek bizonyult: a nyomára bukkantak, és bilincs kattant a csuklóján. Joci elfogása után a figyelem immár a Londonban bujkáló Balázsékra terelődik, akik után már az összes vadász megérkezett a brit fővárosba.

Bejelentkezés vagy regisztráció