A magyar Indiana Jonesnak is nevezhetnénk, hiszen 120 éve a farkasordító hidegben, egyetlen kísérővel vágott neki az ismeretlennek azzal a céllal, hogy feltérképezze a titokzatos Belső-Ázsiát. Prinz Gyulát azóta a világ legnagyobb felfedezőivel emlegetik egy lapon, nem csoda, hogy professzor utóda régóta tervezgette, ő is bejárja expedíciójának útvonalát. Csapatával hágókon, hegyeken és folyókon át eredt a magyar zseni nyomába.
Vasárnap hajnalban visszaállítottuk az órákat, így Magyarországon is elkezdődött a téli időszámítás. Bár a változás átmenetileg megzavarhatja az alvásunkat, az alváskutatók szerint hosszú távon a normál időszámítás kedvezőbb lehet a szervezetünknek. De miért jobb ez, ha közben esténként hamarabb sötétedik?
Puskás-Dallos Peti nosztalgikus fotósorozattal lepte meg követőit, amely a kétezres évek elején, huszonéves korában készült róla. A képet ráadásul Trokán Nóra készítette, akivel most közösen idézték fel ezt az időszakot.
Köllő Babett már beszerezte a halloweeni jelmezét, egy fekete estélyi ruha, egy pár hosszú kesztyű és némi művér is kell majd hozzá. A X-Faktor műsorvezetője lányával készül a jeles alkalomra, ami Árpa Attila szívéhez is közel áll, hiszen tavaly még a nászútjukat is az ünnephez igazították. De vajon mit szólnának az ország legfélelmetesebb családi házához, ahol több ezer apró koponya fogatja a látogatókat?
Jelen Házirend az X-Faktor című televíziós műsor 2026. évi élő adásaihoz kapcsolódó, stúdióközönség részvételével zajló rendezvények (a továbbiakban: Rendezvény) kötelező belépési és főbb magatartási szabályait tartalmazza.
Elkezdődött a 3. Budapesti Nemzetközi Film Fesztivál, azaz a BIFF. A fesztivál kínálatában többek között Jenna Ortega, Juliette Binoche és Alexander Skarsgard legújabb filmjei is megtekinthetők. Az RTL új, saját gyártású sorozata, az Aranyszív premierjét is itt láthatja a közönség. A fesztiválhoz kapcsolódóan a Nyolcésfél Kultúrközpont pincéjében tárlat nyílt a világhírű francia filmes, Raoul Coutard Magyarországon eddig még sosem látott fotóiból.
Egy hirtelen féloldali gyengeség, furcsa beszéd vagy váratlan látászavar akár stroke jele is lehet. Október 29-én, a stroke világnapján különösen fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az időben felismert tünetek életeket menthetnek. Mutatjuk, milyen jelekre kell figyelni, és mit kell azonnal tenni, ha felmerül a stroke gyanúja.
Ahogy rövidülnek a nappalok és hűvösebbé válnak az esték, a terasz és a kert lassan háttérbe szorul. Ősztől ismét a lakás lesz a pihenés, a közös programok, sokaknál pedig részben a munkavégzés központja is, ilyenkor pedig feltűnőbbé válhatnak azok a hiányosságok, melyekre az utóbbi hónapokban nem gondoltunk. Az őszi „lakás-visszafoglalás” jó alkalom arra, hogy átgondoljuk az otthon berendezését; akár egyetlen nappali bútor cseréje a cél, akár több helyiséget alakítanánk át, az online…
Dankó Dóra a tárgyalóteremből a képernyőre lép, a polgári jog területén dolgozó ügyvéd ezúttal ügyészként próbálja ki magát A Bírónőben. A szakmai kihívások mellett arról is mesélt, miért kell nőként keményebben megküzdenie a tekintélyért, és hogyan válik most valóra gyerekkori álma, hogy szerepelhessen a tévében.
Hátborzongató kísértetkastéllyá változott Miss Mood gyöngyösi otthona, ahol az énekesnő halálosan komolyan veszi a Halloweent. Az udvar egy temetőre emlékeztet, a tetőről pedig egy hullazsák lóg. Dóri a 30. születésnapjára rendhagyó ajándékot kért az édesapjától: egy koporsót.