Egy csongrádi nő eltávolította a halloweeni dekorációját, miután valaki bejelentést tett a polgármesteri hivatalban, mert ijesztőnek találta. Hajdúdorogon egy görögkatolikus pap is kifogásolt egy gyerekeknek szervezett halloweeni programot.
Tiltakoznak a gödöllői gyógyszeralapanyag-gyár építése ellen a környékbeliek, akik a lehetséges szennyezéstől és a napi 400 ezer literes vízigénytől tartanak. A helyi tiszás képviselő kezdeményezte a környezetvédelmi engedély felülvizsgálatát.
November 1-jén, mindenszentek napján ismét változik a boltok nyitvatartása Magyarországon. A legtöbb üzlet zárva tart, de ezúttal is lesznek kivételek. Mutatjuk, hol lehet vásárolni az ünnepnapon!
Egy 45 éves férfi kedden megszúrt egy falubelit egy ceredi parkolóban, miután az összeszólalkozott a fiával egy gyógyszertárban. Az áldozat életveszélyesen megsérült. Támadóját egy hónapra letartóztatták, a döntés ellen fellebbezett.
Elkezdődött az X-Faktor Tábora: amíg a versenyzők a továbbjutásért küzdöttek, a kulisszák mögött ByeAlex, Gáspár Laci, Solére és Majka egymást ugratva és ötletelve hangolódnak a megmérettetésre. ByeAlex szerette volna művészivé tenni a csoportos feladatokat, amire Gáspár Laci természetesen egyből rá tudott hangolódni. Ezután pedig már Solére és Majka sem maradhatott ki.
Fodor Zsóka most elárulta, hogyan zajlott a casting ikonikus Magdi anyus szerepére. A színésznő elárulta, előtte 29 jelentkező volt, és nem itthon, hanem Berlinben dőlt el, hogy őt válasszák. És hogy erre miként reagált akkor? Most ezt is elárulta.
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla É. Imrét a két eltűnt villanyszerelő, Mácsik Zoltán és Orlik Vilmos meggyilkolásáért. Az áldozatok holtteste soha nem került elő, de a bíróság közvetett bizonyítékok, telefonadatok és genetikai nyomok alapján bűnösnek találta a vádlottat, aki leghamarabb 40 év múlva szabadulhatna.
Dér Heni és Tápai Szabina egyáltalán nem gondolkodott még azon, hogy mire költené a főnyereményt, ha ők lennének a november 9-én induló Hotel Blöff győztesei. Velük szemben Kiss Ádám és Tóth Edu már képzeletben el is költötte a pénzt, Pető Brúnó és Moh pedig biztosan elfeleznék a végső összeget.
Már 68 áldozata van az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb vonatbalesetének. Szerda reggel egy vonat nagy sebességgel belehajtott egy álló szerelvénybe Spanyolországban. A túlélők elmondása szerint a jármű hirtelen fékezett, majd hatalmas ütközést éreztek. A két vonaton közel 550-en utaztak, jelenleg 80 sérültet ápolnak kórházakban, de a mentőegységek még továbbra is dolgoznak a baleset helyszínén.
A Manchester United menedzsere, Michael Carrick egyelőre fellélegezhet, miután csapata egy elképesztő mérkőzésen, 2-0-s hátrányból felállva 3-2-es, drámai győzelmet aratott az AS Roma felett a Bajnokok Ligájában. A „Farkasok” ezzel továbbra is nyeretlenek maradtak az európai elitsorozatban angol földön.
A Paris Saint-Germain egy elképesztő, első félidei gólzáporral 6-0-s, megsemmisítő győzelmet aratott a Villarreal otthonában a Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában. A párizsiak ezzel beállították a leghosszabb veretlenségi sorozatot (14 mérkőzés) a francia klubok történetében az európai elitsorozatban.
A Bodø/Glimt története során először játszott 0-0-s döntetlent európai kupasorozat főtábláján, miután hazai pályán gól nélküli mérkőzést vívott a francia Lille együttesével a Bajnokok Ligája alapszakaszában.
A remekül futballozó Inter 3-0-s, magabiztos győzelmet aratott a Feyenoord vendégeként a Bajnokok Ligája alapszakaszában. A milánói alakulat ezzel immár 14 mérkőzés óta veretlen holland csapatokkal szemben az elitsorozatban, míg a rotterdamiak elszenvedték szezonbeli első hazai vereségüket.
Kasper Jørgensen duplájának is köszönhetően az osztrák LASK 4-0-s, megsemmisítő győzelmet aratott a Slovan Bratislava felett a Bajnokok Ligájában. A pozsonyi alakulat ezzel zsinórban 12. mérkőzését veszítette el a BL-főtáblán, és továbbra is a tabella utolsó helyén szerénykedik.
A Barcelona az előző körben elszenvedett Bajnokok Ligája-veresége után javítva, hazai pályán 3-0-ra legyőzte az Aston Villát a Camp Nouban. A katalánok ezzel véget vetettek az angol csapat hat mérkőzés óta tartó európai győzelmi sorozatának, és 19 BL-meccs után először hoztak le egy találkozót kapott gól nélkül.
A Sporting CP Issa Doumbia második félidei találatával 1-0-s győzelmet aratott az ukrán Sahtar Doneck ideiglenes otthonában, a londoni Stamford Bridge-en, ezzel a lisszaboniak 2008 óta először nyertek meg egymást követő két idegenbeli mérkőzést a Bajnokok Ligájában.
Kerekes Lívia – a gyanúsított, Kerekes Melinda lánya – tanúskodott édesapja új barátnője ellen, aki felforgatta az életüket. Az otthonukban állandóan bugyiban flangáló Szandra nemcsak személyesen, de üzenetváltások közben is oda-oda szúrt Líviának.
Kerekes Melinda és férje már jó ideje elváltak, ennek ellenére még mindig egy házban élnek, ahova ráadásul azóta a férfi szeretője, Gács Szandra is beköltözött. A különös helyzet nem kevés feszültséget eredményez a volt feleség és az új barátnő között. Vajon miért nem akarnak elmenekülni a közös otthonból?
Kabát Peti és Torghelle Sanyi összerakja a képet és kiderül számukra, hogy pontosan ott vannak, ahol Célpontjaik - a barcelonai strandon. Bár Balázsék fondorlatosan egy hajón ringatóznak a parthoz közel, a Vadászpáros észleli őket és azonnal feléjük iramodnak. A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! következő része már elérhető az RTL+ Premiumon, az RTL-en másnap a Fókusz után.
Fordulatos napot hozott Londonban A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! hétfői adása. Pumped Gabó és Kiss Laci számára szinte azonnal véget ért a kaland, Puskás Peti viszont kis híján elkapta Sebestyén Balázsékat a Gatwick repülőtéren. A célpontoknak végül egy egészen szokatlan helyen kellett elrejtőzniük a vadászok elől.