0 komment

Vályi Pistáék és Józan Laciék is meglepődtek Balázsék döntésén

A Hajtóvadászat során sokminden múlhat a precíz időzítésen, Majka egyik Vadászpárosát mégis a levegőben “szedték le” Célpontjaik. Míg a gépen ültek, Barcelonában Balázsék úgy döntöttek, hogy nagyvonalúan nem Vályi Pistáékat ejtik ki – akik maguk is csodálkoztak a váratlan húzáson. Ezzel az is eldőlt, hogy Józan Lacinak és Solti Ádámnak viszont a barcelonai reptéren ért véget A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! kalandja.
0 komment

Bróker Marcsi után Matolcsy Ádám nyomában a magyar fejvadászok

Ugyanannak a speciális rendőri egységnek a tagjai eredtek Matolcsy Ádám és Stofa György nyomába, amelyik nyolc évvel ezelőtt a Karib-tenger partján kerítette kézre a karcagi Kun-Mediátor vezetőjét, Dobrai Sándornét, vagyis Bróker Marcsit. Miután az MNB-ügyben kiadott körözést áthelyezték a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájához (NNI), mostantól a hazai elit célkörözési osztály – a köznyelvben csak fejvadászokként ismert nyomozók – feladata, hogy felkutassák a szökésben lévő…
0 komment

Pataki Zita álomutazása közben jött a rossz hír: eltörte a csuklóját az édesanyja

Pataki Zita különleges módon ünnepelte 53. születésnapját: egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra. Férjével autóba ültek, és kettesben fedezték fel Andalúziát. Bár egy váratlan fordulat kissé beárnyékolta az utazást, a lélegzetelállító helyszínek és a közös élmények így is emlékezetessé tették az ünneplést. Mutatjuk, merre jártak!
0 komment

SzezONaptár 365: ezért érdemes szezonális alapanyagokat választani

Napjainkban szinte természetesnek számít, hogy az év bármely szakában hozzájuthatunk friss eperhez, áfonyához vagy paradicsomhoz a szupermarketekben. Ez a folyamatos elérhetőség ugyanakkor azzal is járt, hogy sokszor eltávolodtunk a természetes ritmustól, és már kevéssé tudjuk, mikor minek van az igazi érési szezonja. A dietetikus a szezonális étkezés népszerűsítésére hozta létre a SzezONaptár 365 elnevezésű kezdeményezést. A kezdeményezéssel egy olyan közösséget szeretne építeni, amelynek…
0 komment

78 százalék szerint drágább lett a KGFB, a szakértő elmondja, hogyan lehet spórolni (X)

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2026 második negyedévében átlagosan 2,7 százalékkal mérséklődött a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) díja. Ennek ellenére a magyar autósok jelentős része drasztikus áremelkedéssel szembesül, amikor kézhez kapja az éves díjértesítőjét. A Groupama Biztosító megbízásából készült reprezentatív kutatás rávilágított erre a kettősségre: a válaszadók 78 százaléka számolt be arról, hogy emelkedett a biztosítási díja. Ennek hátterében nagyrészt az áll,…
0 komment

A politológus szerint nem véletlenül fut nagyot a Fókuszcsoport Magyar Péterről szóló videója

Már közel másfél millió megtekintésnél jár az a YouTube-riport, amelyet a Fókuszcsoport készített Magyar Péterrel. A videóban Nagy Ádám egy egész napon át követte a miniszterelnököt október 23-án, bemutatva a kulisszák mögötti pillanatokat és a kötetlenebb helyzeteket. Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója és politológusa a témával kapcsolatban kiemelte, hogy a videó pontosan illeszkedik abba a képbe, amelyet a szereplő korábban felépített magáról. A magyar társadalomban…
0 komment

-47 fok, turbulencia, jég a szárnyakon: ezek előzték meg a floridai tragédiát

A rögzített légi forgalmi irányító rádióbeszélgetések hanganyaga alapján a gép pilótája a baleset előtt néhány perccel még arról számolt be, hogy jég rakódott le a repülőre. A jelentés szerint a külső levegő hőmérséklete –47 Celsius-fok volt, és közepes erősségű turbulenciát tapasztaltak. A szárnyakon és a gép egyéb felületein felhalmozódó jégréteg kiemelten komoly veszélyt jelent a magánrepülőgépekre. A műsorban Szüle Zsolt B747-es pilóta elemzi a tragédiához vezető lehetséges okokat. A…
0 komment

Budapesti kávézóban találkoztak, Párizsban randiztak, Velencében házasodtak össze – így talált rá a szerelem Ramira

Egy véletlen találkozás egy budapesti kávézóban, romantikus második randi Párizsban, majd álomesküvő Velencében – így alakult Rami és az amerikai üzletember, Tony Grande szerelmi története. A békéscsabai származású énekesnő 2025 májusában mondta ki a boldogító igent, ma pedig férjével Nashville-ben él, ahol zenei karrierjét is újraépítette. A házaspár budapesti látogatása során mesélt a megismerkedésükről, az amerikai mindennapokról és arról is, hogyan őrzik magyarországi kötődésüket. Tony még…

Bejelentkezés vagy regisztráció