0 komment

Kabát Peti a nyílt vízen is Balázsék után eredt

Kabát Peti elszántsága nem ismert határokat: A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! Hajtóvadászatában nem volt még senki ilyen közel Balázshoz és Fecóhoz, mint ő. A Célpontok mindeközben teljes nyugalomban hajókáztak, és a megfelelő pillanatban ott is hagyták a ruhában úszó Kabát Petit, akinek Torghelle Sanyi a partról szurkolt. Kövesd A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! döntőjét az RTL-en vagy az RTL+ Premiumon.
0 komment

Balázsék azt hitték, lerázták a vadászokat, de Kabáték nagyon közel kerültek hozzájuk

Barcelonában Józan Laciék a rossz járatválasztás miatt már a reptéren kiestek, Vályi Pistáék pedig egy apró hiba miatt szalasztották el Sebestyén Balázs és Frohner Fecó elfogását. A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! célpontjaihoz végül az egykori válogatott labdarúgók, Torghelle Sándor és Kabát Péter jutottak a legközelebb, miután észrevették, ahogy Balázsék egy kis hajón napoznak.
0 komment

10 éves a Pál utcai fiúk musical: az MVM Dome-ban ünnepel a Grund és Dés László

December 4-én az MVM Dome színpadán ünneplik A Pál utcai fiúk musical tizedik évfordulóját a Mi vagyunk a Grund! elnevezésű jótékonysági koncerten. Az eseményen a darab népszerű dalai mellett a regény világát megidéző jelenetek is megelevenednek. Az est bevételéből útjára indítják A Pál utcai fiúk-díjat. Az elismerést ezentúl minden évben olyan fiatalokból álló, önszerveződő közösségek kapják, amelyek összetartásukkal, bátorságukkal és közösségépítő munkájukkal példát mutatnak. Dés László a…
0 komment

Papusza: Danis Lídia rendkívül személyes szerepre készül

Papusza a lengyelországi romák egyik legismertebb költőnője és énekesnője volt. Verseit elsőként fordították le lengyel nyelvre és adták ki, annak ellenére, hogy írni és olvasni csak később tanult meg. Amikor műveiben a roma közösség belső életéről is írt, a környezete úgy érezte, hogy titkokat fed fel a külvilág számára. A közösség emiatt teljesen elutasította és kitagadta őt, ami olyan súlyos lelki válságot okozott nála, hogy végül belebolondult az identitászavarába. Danis Lídia elmondta,…
0 komment

Kempingágyon aludt egy fax alatt – őszintén vallott a karrierje áldozatairól Tóth Ildikó

Kadarkai Endre Nőszintén című műsora a női sokféleséget és a különböző női karaktereket mutatja be árnyaltan és érzékenyen, egy férfi nézőpontjából. A ma esti epizód vendége Tóth Ildikó, aki nyíltan beszélt a sikeres üzletek mögött húzódó személyes áldozatokról. A teljes beszélgetést ma este 20:00 órától tekinthetik meg a nézők Kadarkai Endre csatornáján.
0 komment

Elképesztő kihívásokkal nézett szembe a világutazó Polesz Ábel

Polesz Ábel augusztus közepén indult útnak Budapestről egy több mint 20 ezer kilométeres közel-keleti expedícióra. Útitársául egy közel húszéves BMW 7-est választott, az út során pedig Szerbián, Bulgárián, Törökországon, Szírián, Jordánián, Irakon, Kuvaiton, Szaúd-Arábián és az Egyesült Arab Emírségeken keresztül jutott el Omán déli részére, Salalahba.
0 komment

Aranytojásban és a föld alatt is szaunázhatsz – ezek Európa legfurcsább helyei

Ahogy beköszönt a hideg, egyre csábítóbb egy forró szauna gondolata. Európában azonban akadnak olyan helyek, ahol a szaunázás önmagában is különleges utazási élmény. Van, ahol egy tó közepén izzadhatunk, máshol egy aranytojás belsejében vagy mélyen a föld alatt lazíthatunk. Mutatjuk a legkülönlegesebb európai szaunákat.
0 komment

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban. A díjak összehasonlításával sokan pénzt takaríthatnak meg, ugyanakkor fontos odafigyelni a határidőkre. Aki biztosítót…
0 komment

Movember: miért fontos lebontani a férfiegészséget övező tabukat? (X)

November világszerte a férfiak egészségére és a megelőzés fontosságára irányítja a figyelmet. A Movember mozgalom jelképe, a bajusz, fontos beszélgetéseket indít el a szűrővizsgálatokról, és segít lebontani a férfiegészséget övező tabukat. Erre azért is nagy szükség van, mert a férfiak gyakran csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már panaszuk van, pedig számos urológiai és andrológiai probléma korai felismeréssel jól kezelhető.
0 komment

Botrány: hajléktalannak öltözött halloweenkor Martha Stewart

Nagy felháborodást váltott ki az interneten Martha Stewart, miután halloweenkor hajléktalan nőnek öltözve posztolt fotót az Instagram-oldalára. A médiaszemélyiség az otthona teraszán pózolt szakadt farmerben, elnyűtt kardigánban, kockás ingben és kötött sapkában, miközben az arcát koszosra festették, a nyakában pedig egy „Éhes vagyok, segíts!” feliratú tábla lógott. A bejegyzés érkezése után a felhasználók azonnal éles kritikákat fogalmaztak meg, mire Stewart törölte a képet.
0 komment

Majom sétált be Horváth Éváék konyhájába, a pulton kezdett csipszezni

A trópusi vidékeken mindennaposnak mondható, hogy az emberi lakóterek és a vadvilág keresztezik egymást, de azért meglepő lehet, amikor egy vadon élő állat önkiszolgáló boltnak tekinti a konyhát. Horváth Éva pontosan ezt az élményt élte át Balin, amikor egy váratlan négylábú vendég tévedt be a házba, hogy megszemérmetlenül dézsmálta a nasikészletet.

Bejelentkezés vagy regisztráció