November 1-je, minden szentek napja a csendes emlékezés ideje. Ilyenkor nemcsak elhunyt szeretteinkről emlékezünk meg, hanem azokról a közismert emberekről is, akik munkájukkal, tehetségükkel és személyiségükkel hagytak nyomot sokakban. A 2026-os év több megrázó búcsút is hozott a magyar sztárvilágban.
Miután Kovács Anna Sárának széket adott, Solére még mindig szorult helyzetben volt. Döntenie kellett, hogy a négy ember közül, ki lesz az a kettő, aki Gazdag Máté mellett tovább menetel vele. A mentor azonban érezte, hogy ki az, akivel mindenképpen együtt akar még dolgozni.
+2 hasonló
Megannyi produkció, vastaps, könny és összeomlás után Solére végül kiválasztotta, ki az a három versenyző, akivel az élő showba menetel. Máté Dzsi, Doan Viktória - Tory és Mihály Krisztofer - KRSZ boldogan ölelték magukhoz mentorukat a székes forduló legvégén.
+2 hasonló
Doan Viktória - Toryt nagyon várták a mentorok. A székes fordulóban azonban ByeAlex és Gáspár Laci szerint a lány nem úgy teljesített, ahogyan azt megszokták tőle. Solére azonban fittyet hányt ezekre a mondatokra, széket akart adni Torynak, azonban abból már csak a piros állt üresen…
Elérkezett Solére első székese. Majka, ByeAlex és Gáspár Laci már átélték, milyen érzés elküldeni a versenyzőket, azonban biztosak voltak benne, hogy új mentortársuknak meggyűlik majd a baja a nehéz helyzetekkel. Miközben Zsófi hátraszaladt a versenyzőihez, Majkáék fogadást kötöttek.
Solére egyik legjobb barátja, Nyitrai Péter - Nype nem teljesített jól az X-Faktor székes feladatában. Miközben ByeAlex csendesen végigvárta, mit mondanak társai, Solére és Gáspár Laci komolyan összefeszültek eltérő véleményük miatt. Végül Majka lépett közbe egy megoldással.
Jogerősen elítélték azt a két mentődolgozót, akik 2022-ben szándékosan sérülést okoztak egy roma betegnek Lajosmizsén. A később meghalt férfi testvére kevesli a büntetést. A bíróság szerint nem a bántalmazás okozta a halálát.
Az X-Faktor Táborának székes feladata nemcsak a versenyzőknek, hanem a mentoroknak is komoly próbatétel. Az elmúlt években veszekedések, váratlan döntések, sírások és emlékezetes összecsapások fokozták a feszültséget a tehetségkutatóban. A Fókusz most a legextrémebb pillanatokat gyűjtötte össze, Solére pedig azt is elárulta, ő hogyan kezelte volna ezeket a helyzeteket.
Már 69 halálos áldozata van a Madrid és Sevilla között történt spanyolországi vonatszerencsétlenségnek. A két vonaton összesen több mint 500-an utaztak, amikor az álló szerelvénybe hátulról belerohant a másik vonat. A hatóságok teljes körű vizsgálatot indítottak, hogy tisztázzák a technikai hiba és az emberi mulasztás szerepét a tragédiában.
+3 hasonló
Joci úgy döntött, hogy Budapesten éjszakázik, ám ez a Vadászoknak is hazai terep volt, ráadásul a szemfülesek is rögtön kiszúrták: Vályi Pistáék már a Hajtóvadászat kezdetekor ráküldtek egy embert, aki végig a nyomában volt. Bár Vályi Pista és Lakatos Laci ígéretet tettek rá, hogy nem fognak futni, az adrenalin végül győzött, és szélsebesen eredtek Joci után.
Év végével megszünteti a kormány a közszolgálati dolgozóknak járó évi egymillió forintos otthontámogatást. A szakszervezet szerint ez sokaknak komoly nehézséget okoz, a belügyminiszter pedig azt mondta, más típusú lakhatási támogatáson dolgoznak.
+5 hasonló
Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetést kapott a két villanyszerelő meggyilkolásáért elítélt győri vállalkozó. A holttesteket sosem találták meg. A 69 éves férfi legkorábban 40 év múlva szabadulhat, az egyik áldozat özvegye sírva beszélt az RTL Híradónak.
+2 hasonló
Szerda délelőtt, a szavazatok mintegy 60 százalékának feldolgozásakor Benjámin Netanjahu pártja, a Likud vezetett 28 mandátummal, míg a Gadi Ejzenkot vezette centrista Jásár párt 21 helyen állt. A becslések szerint Netanjahu jobboldali-vallásos tábora 56, míg az ellenzéki pártok tágabb köre 64 mandátumot szerezhetett. Utóbbi számból ugyanakkor 16 helyet az arab pártok tudhatnak magukénak. Székely Róbert Izrael-szakértő a riportban rávilágított, hogy rendkívül izgalmas és bizonytalan a helyzet…
+2 hasonló
Két nappal a londoni Aranylabda-gála után újabb győztest hirdetett a France Football: a szurkolók Cristiano Ronaldo 2008-as idényét választották minden idők legjobb Aranylabdás teljesítményének. Lionel Messi rekorddöntő 2012-es éve lett a második, miközben a fizetős szavazás sajátosságai is kérdéseket vetnek fel.
+2 hasonló
A kulisszatitkokról szóló beszélgetés során Vásáry André elárulta, hogy az öltözőben teljes titoktartás uralkodott, és a külvilággal sokszor csak kártyák segítségével tudtak kommunikálni, nehogy bárki elszólja magát. A titok megőrzése mellett a fizikai felkészülés is komoly kihívást jelentett, hiszen a próbákra járást is teljesen észrevétlenül kellett megoldani.
Az Aranylabdát 2026-ban immár 70. alkalommal adják át, ami a labdarúgás egyik legrangosabb egyéni elismerése. Mutatjuk, mikor és hol követheted élőben a díjátadót!
+2 hasonló
A harmadik adásban végül a Vattacukornak kellett lelepleznie magát az Álarcos énekes nyomozói előtt. Vajon kit rejtett a maszk, és mit szólt a rejtőzködőhöz legnagyobb rajongója, Pápai Joci? A titokzatos hírességnek már csak az volt feladata, hogy a színpad közepére állva megváljon látványos álarcától. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
+2 hasonló
Ruff Bálint, a Miniszterelnökség vezetője benyújtotta a sportösszeférhetetlenségi törvénycsomagot, amely megtiltaná politikusoknak és állami vezetőknek bizonyos sportszervezetek irányítását. A tervezet 176 egyesületet érinthet, köztük a Ferencvárost és az MTK-t.
+2 hasonló
A szociológus az RTL Híradónak arról beszélt, Magyar Péter „ajánlott egy együttműködést az országgal úgy, hogy abban komoly bérfejlesztést ígért.” Ezeknél sok ágazatban jóval kisebb emelésekre számíthatnak. Somogyi Zoltán szerint ennek ellenére nem biztos, hogy mindez tartósan hatással lesz a Tisza népszerűségére.
+2 hasonló
Minden ősz végén eljön az őszi óraállítás, amikor hajnali 3:00-kor hirtelen újra 2:00 lesz, ezzel pedig az óraállítás ajándékba ad nekünk egy teljes plusz órát. De mit lehet kezdeni 60 perc nyert idővel? Akár a megérdemelt pihenésre, akár a családdal töltött pillanatokra vagy a felhalmozódott házimunkára fordítod, mutatjuk, mi minden fér bele ebbe a visszakapott órába!
+2 hasonló