Akkor most mi történt az elrabolt kisbabával, akit egy parkban hagytak? A Bírónő vádlottja, Lovász Enikő nem értette, hogy miért őt gyanúsítják, amikor a kislány a keresztlánya. Azonban egy szerelmi viszony, egy szétszakított házaspár és egy csábító negyedik fél is tovább bonyolította az ügy felderítését.
Pirner Alma most ismét rácáfolt a kétkedőkre, akik szerint nem meri vállalni az arcát smink nélkül. Nos, a híresség nemcsak, hogy naturan megmutatta magát, mindezt nem éppen a legideálisabb körülmények között is tette: egy orvosi altatásos szűrővizsgálat előtt.
Távolabbi ismerősei alig ismerik fel Kálmán Olgát, aki az elmúlt egy évben harmincöt kilótól szabadult meg. A súlyvesztést nem csodaszereknek és nem is a stresszes helyzeteknek köszönheti. Úgy érezte, ha nem figyel oda a szervezetére, a munkát egyszerűen nem fogja kibírni.
Egy gyermek érkezése sokak számára az élet legnagyobb ajándéka, de vajon van-e olyan életkor, amikor már késő anyává válni? Heni és párja harminchét éve élnek együtt, ám hosszú ideig fel sem merült bennük a gyermekvállalás gondolata. A véletlenek szerencsés sorozata és egy barátnő segített abban, hogy utána járjon a mesterséges megtermékenyítésnek Pozsonyban, a szlovák jogszabályok pedig lehetővé tették, hogy még részt vehessen a lombikprogramban.
Miután Levi összeverekedett Betonnal és a bandájával, a visszaszerzett biciklijét tolva próbál hazajutni, de fogalma sincs róla, hogy valójában hol van. Vajon sikerül kimásznia a pácból? Ha kíváncsi vagy a folytatásra, streameld a Panelhősöket az RTL+ Premiumon hétfőn szerdán és pénteken, és kiderül!
Karnyújtásnyira a célpontoktól folytatódik a küzdelem A Visszavágó – Kapj el, ha tudsz! döntőjében, ahol a vadászok Budapest utcáin vehetnek revansot. A spanyolországi motorcsónakos menekülés és a drámai pillanatok után kiderül, sikerül-e elkapni Balázst és Fecót.
Koopmeiners és Kolo Muani góljaival már az első félidőben kétgólos előnybe került a Juve, a házihazda hollandok a hajrában mindent megtettek, helyzeteik is voltak, de csak a szépítésre futotta erejükből.
Fehér Janka kollégája, Sarkadi Péter is tanúskodott a Bírónőben, akiről kiderült, hogy több embert is helyretett már a lány életében, akiről azt gondolta, hogy zaklatják. A nem kért védőangyal szerepet azért is vette magára, mert meg volt győződve róla, hogy Jankával együtt vannak. Az áldozat sokkosan hallgatta végig a férfi vallomását.
Hubay Ilona szerette volna, ha fia – akit zaklatással vádoltak a Bírónőben – végre párra talál. Az édesanya éppen ezért adott ki egy szobát lakásukban. Miközben Ilona állította, hogy zaklatásról szó sem volt, a tárgyalóteremben ülő áldozat, Fehér Janka egészen másra emlékezett.
Több mint ötvenezer beszervezési dosszié és ügynökakta vált megismerhetővé, ami évtizedek óta elhallgatott családi sorsokat és titkokat hozott a felszínre. A nyilvánosságra kerülő adatok sokakban kelthetnek szégyent, csalódottságot vagy haragot, a szakemberek szerint azonban elhamarkodott ítélkezés helyett időre és a tények tisztázására van szükség.
A visszavágó - Kapj el, ha tudsz műsorának a végén ugyan Fecó a Vadászok kezére került, Balázs a végsőkig érintetlen maradt. Balázs, Fecó és Joci a sikeres menekülés után a csapatmegbeszélésen nyugtázták, hogy a triójuk továbbra is ütőképes, így folytatják a munkát a Celeb Fegyház és Átnevelőintézetben: ez pedig csak egyet jelent: jövőre is lesz Most Wanted!
Elérkezett A visszavágó - Kapj el, ha tudsz műsorának a vége: a Célpontoknak el kellett érniük a városligeti hőlégballonig, és felszállni vele, mielőtt a Vadászok elkapják őket. Fecó el is érte a célt, azonban Puskás Peti és Ember Márk is ekkor ért oda, és megérintették Fecót, majd együtt szálltak a magasba. A játék a hőlégballon felemelkedésével véget ért, Balázst pedig így nem kapták el a Vadászok. Vajon ki nyerte a játékot?
A visszavágó – Kapj el, ha tudsz műsorában úgy tűnik, semmi sem lehetetlen: Balázsék teljesítették a végső Hajtóvadászat második küldetését, és születésnapi bulit szerveztek Dalmának a Hősök terén, és habár a Vadászok végig a nyomukban voltak, egyikőjüknek sem sikerült elkapnia Balázst és Fecót, pedig egy hajszálon múlt.
Majka a Végső Hajtóvadászat során sem kímélte a Célpontokat: a második küldetés tökéletesen kivitelezhetetlennek tűnt, ugyanis találniuk kellett valakit, akinek ma van a születésnapja, és méltó ünnepséget kellett neki szervezni, hangszerrel, emberekkel, tortával és dekorációval. Balázs teljes kétségbeeséssel kezdte el járni a metrót, és végül hatalmas szerencsével talált egy hölgyet, akinek pont aznap volt a születésnapja, és fuvolaórára sietett, így hangszere is volt. Dalma 31. születésnapját…
A Vadászoknak még utoljára lockolniuk kellett, Majka szabálya pedig egyértelmű: az a Vadászpár esik ki, aki a legtávolabb van a kijelölt Célpontjától. Miután Puskás Peti felhasználta a szuperképességét, és az embrióMárkból kifejlődött Ember Márk, együtt folytatták a Hajtóvadászatot: ők Fecó régi szalonja előtt tudtak megállni, így Fecót jelölték meg. Petiék végül 1,5 kilométerre voltak, míg Csobot Adél és Istenes Bence mindössze 800 méterre voltak Balázstól. Kabát Petiéknek viszont nem volt…
Érzelmes pillanatokat hozott A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! egyik utolsó szakasza a Vadászok számára is. Istenes Bence és Csobot Adél között nehéz pillanatok alakultak ki, és egymást ölelve próbáltak feltöltődni a Végső Hajtóvadászat előtt. Mindeközben Majka máris újabb feladatot adott a Vadászokat, a tét pedig a minden eddiginél nagyobb.
A politikusok más háztartásban élő rokonainak vagyonát is vizsgálhatja az adóhivatal, ha felmerül, hogy náluk rejtegetnek vagyont. A K-Monitor szerint ez Orbán Viktor családját is érintheti. A NAV azt közölte, felkészült a vizsgálatokra.
Khloé Kardashian a közelmúltban részletesen beszámolt azokról a szépészeti és plasztikai beavatkozásokról, amelyeken az évek során átesett. A szakember a stúdióban egy próbababa segítségével szemléltette, hogy a valóságshow-sztár milyen esztétikai utat járt be az évek során. Dr. Kovács András részletesen ismertette, hogy a sztár elárulta: a múltban orrplasztikai műtéten esett át, emellett lézeres szőrtelenítést végeztek rajta a hajvonalánál és a testén.
Napokkal Jesús de Miguel halála után a Tenerife vezetője sírva ígérte meg, hogy gondoskodik az elhunyt futballista kislányáról. Közben a vele ütköző kapus, Jesús Owono otthonába zárkózott, és a gyűlölködő üzenetek elől menekül. Gerard Piqué személyesen segíti a játékost, miközben a rendőrség tovább vizsgálja a tragédia körülményeit.
2027-ben is folytatódik az RTL képernyőjén az utóbbi évek legsikeresebb és legnézettebb tehetségkutató show-ja. Vastag Csaba, Kocsis Tibor, Oláh Gergő, Danics Dóra, Tóth Andi, Opitz Barbi, Ricco&Claudia, a USNK, Ruszó Tibi, Alee, Solyom Berni, Fehér Krisztián és Belano után valakinek ismét esélye lesz arra, hogy győztesként állhasson az X-Faktor színpadán.