Lola szülése után néhány hónappal költözött be Az Árulók kastélyába, ahova most bevallotta, hogy szorongva indult, ugyanis a szülése után ez volt az első képernyős szereplése. Tartott attól, hogy megfelelő formában van-e. Ám ez a félelme hamar elmúlt, a játék során ugyanis az átélt stressztől csak úgy szaladtak le róla a kilók.
+3 hasonló
A Paris Saint-Germain egy elképesztő, első félidei gólzáporral 6-0-s, megsemmisítő győzelmet aratott a Villarreal otthonában a Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában. A párizsiak ezzel beállították a leghosszabb veretlenségi sorozatot (14 mérkőzés) a francia klubok történetében az európai elitsorozatban.
+3 hasonló
Alekszej Batrakov első félidei duplájával a Galatasaray magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott a VfB Stuttgart felett a Bajnokok Ligájában. A török bajnok ezzel egymást követő második sikerét aratta az elitsorozatban, míg a svábok elveszítették veretlenségüket az idei kiírásban.
+3 hasonló
Orbán Viktor és delegációja legalább 55 millió forint közpénzből utazhatott Kazahsztánba három éve az RTL Híradó számításai szerint. A honvédségi repülőút önmagában 25 millióba kerülhetett. A Fidesz minderre úgy reagált, ilyen a diplomácia.
+3 hasonló
November 4-én elindul a Nyitott Akták nevű weboldal, ahol bárki ingyenesen, regisztráció nélkül hozzáférhet az egykori állambiztonsági iratok egy részéhez. A levéltár szerint az iratok tartalma nem mindig valós.
+3 hasonló
A rendőrség létszámhiányáról és az elöregedett járműparkról beszélt az RTL Híradónak adott exkluzív interjújában Pósfai Gábor belügyminiszter. Elmondta, hogy több ezer rendőrt szeretnének visszacsábítani, és az állomány munkaterheit is csökkentenék.
14 év után véget ért Edvin Marton és felesége, Adrienn házassága. A pár 6 évvel ezelőtt két fiukkal együtt költöztek Balira, és a család azóta is ott él. Ám most kiderült, a hegedűművész és felesége 3 évvel ezelőtt úgy döntöttek, véget vetnek a házasságuknak.
+3 hasonló
Szívszorító videóval jelentkezett a kórházból közösségi oldalán Agárdi Szilvia. Az énekesnő a világ egyik legritkább fájdalmas, nagyon súlyos bőrbetegségével küzd. Szilvi sokáig vívódott azon, hogy megmutassa-e követőinek, a világnak, min megy keresztül. Végül úgy döntött, őszintén beszél a betegségéről, és azt is megmutatja, miért és milyen fájdalmakkal kell megküzdenie.
+3 hasonló
Kezdetét veszi az Európán átívelő Hajtóvadászat! Balázsék előnnyel indulhatnak a Vadászok elől a Papp László Arénától. Majka a Most Wanted – A hajsza első két évadának legelszántabb Menekülőiből Vadászokat faragott, hogy ezúttal megfordított felállásban nekik kelljen Sebestyén Balázst, Frohner Fecót és Pápai Jocit, azaz a Célpontokat elkapniuk. Kövesd A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! műsorát az RTL-en vagy az RTL+ Premiumon!
A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! az RTL vadonatúj műsora, amelyben a Most Wanted nyomozóiból ezúttal üldözöttek lesznek. Mutatjuk a részleteket!
+3 hasonló
Húsz híresség, tíz titokzatos táska és 20 millió forint, amiért érdemes lesz blöffölni. Most pedig az utolsó titkokról is lehull a lepel: Détár Enikő és Rékasi Zsigmond, valamint dr. Tóth Tamás és lánya, Tóth Hanna is beköltözik a luxushotelbe.
+3 hasonló
A Vattacukor és Pápai Joci bimbózó románca egyre szövevényesebbé válik. Egy közös tánc és több becenév után a Nyomozó belátta: lehet, hogy valójában egy férfi lapul a habos-babos jelmez alatt. Ettől függetlenül Joci azt is elárulta, melyik női hírességnek örülne a legjobban. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
+3 hasonló
Az erős forint tett be a vendéglátóiparnak, idehaza 7 százalékkal esett vissza a turisták száma tavalyhoz képest. Horvátországban közben 834 ezer magyar nyaralt szeptember végéig, ami történelmi rekord.
Betörtek a lövői önkéntes tűzoltók szertárába, és az ott parkoló tűzoltóautóból ellopták a baleseteknél használt akkumulátoros feszítő-vágójukat. A parancsnok az RTL Híradónak azt mondta, szerinte emberéletek múlhatnak az eszközön. A rendőrök már vizsgálják a térfigyelő kamerák felvételeit.
Kristof Rebeka ismerős lehet mindenkinek, hiszen 2025-ben ő és édesapja nyerték meg a Csillag Születiket. Rebeka azonban most egyedül szeretné megmutatni, hogy mire képes. ByeAlex meglepődött, amikor meglátta a fiatal lányt, akiről csak annyit mondott mentortársainak, hogy annyira jó, hogy már közösen is felléptek az Arénában. Vajon a versenyzőnek sikerült az X-Faktorban is bizonyítania?
+3 hasonló
A Matolcsy György vezette jegybank 2015-ben 4,5 milliárd forintért vásárolt egy Tizianónak tulajdonított festményt, amelynek eredetiségét több szakértő vitatja. Az RTL Híradónak nyilatkozott az a művészettörténész, aki összegyűjtötte a szakértői aggályokat. A Szépművészeti Múzeum szerint tanulmányok igazolják a kép eredetét, az MNB nem válaszolt a kérdéseinkre.
+3 hasonló
Beslin Bettina a Tűz Ceremónián még biztos volt Vasvári Vivien és Sapkás Piréz ártatlanságában, és már azt számolgatta, mennyi pénzt nyerhet velük. A két gyilkostárs végül együtt nyerte meg az Árulók 2026-os évadát, a Kibeszélőben pedig azt is elárulták, felmerült-e bennük, hogy az utolsó pillanatban egymást is elárulják. Vivien arról is beszélt, korábbi csalódásai ellenére miért bízott ennyire Pirézben.
A Tűz Ceremónia végén már csak Beslin Bettina, Vasvári Vivien és Sapkás Piréz álltak Árpa Attila előtt. A Várúr, látva az utolsó szavazatok eredményét, arra kérte a játékosokat, hogy árulják el legnagyobb titkukat, hogy utána bejelenthesse, ki lett a gyilkosos játék legújabb győztese. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban összes része elérhető az RTL+ Premiumon!
A Tűz Ceremónia utolsó szavazása feszült pillanatokat és megdöbbentő leleplezéseket eredményezett. Vasvári Vivien, Sapkás Piréz és Beslin Bettina döntöttek arról, hogy megbíznak-e egymásban. Miután mindenki tűzbe vetette ítéletét, eljött az igazság pillanata a játékban. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Tűzceremóniájának végén már csak Beslin Bettina, Vasvári Vivien és Sapkás Piréz vártak a végső ítéletre, majd a leleplezésre. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban összes része elérhető az RTL+…
A Tűz Ceremónia első körében mindenki arra voksolt, hogy szavazzanak ki valakit, mert Áruló bujkál közöttük. Mikecz Estilla, Beslin Bettina, Vasvári Vivien és Sapkás Piréz ezek után táblát ragadtak, hogy ráírják annak a nevét, akire gyanakszanak. Vajon még utoljára összefogtak a Gyilkosok, vagy minden összeomlott a győzelem pillanata előtt? Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban összes része elérhető az RTL+ Premiumon!