0 komment

„Miért hamis? Eddig nem volt hamis!” – Solére magába fordult, akkorát csalódott egyik versenyzőjében

Toniq Solére nagy reménysége volt, amikor azonban a versenyző elkezdett énekelni a székes fordulóban, megfagyott a levegő. A saját dal annyira hamisan csendült fel, hogy mentora leállította. Toniq távozása után teljesen összeomlott. Köllő Babett és Ember Márk próbálták tartani benne a lelket: „Ha az én gyerekem lennél, veszettül büszke lennék!” – mondta neki Babett.
0 komment

53 évesen sikerült teherbe esnie – decemberben érkezik a kislánya

Egy gyermek érkezése sokak számára az élet legnagyobb ajándéka, de vajon van-e olyan életkor, amikor már késő anyává válni? Heni és párja harminchét éve élnek együtt, ám hosszú ideig fel sem merült bennük a gyermekvállalás gondolata. A véletlenek szerencsés sorozata és egy barátnő segített abban, hogy utána járjon a mesterséges megtermékenyítésnek Pozsonyban, a szlovák jogszabályok pedig lehetővé tették, hogy még részt vehessen a lombikprogramban.
0 komment

Titokban bekamerázta a lány otthonát: „Csak azért… hogy közbeléphessek”

Fehér Janka kollégája, Sarkadi Péter is tanúskodott a Bírónőben, akiről kiderült, hogy több embert is helyretett már a lány életében, akiről azt gondolta, hogy zaklatják. A nem kért védőangyal szerepet azért is vette magára, mert meg volt győződve róla, hogy Jankával együtt vannak. Az áldozat sokkosan hallgatta végig a férfi vallomását. 
0 komment

Mit érezhet az unoka, ha imádott nagyapja neve szerepel az ügynökaktákban?

Több mint ötvenezer beszervezési dosszié és ügynökakta vált megismerhetővé, ami évtizedek óta elhallgatott családi sorsokat és titkokat hozott a felszínre. A nyilvánosságra kerülő adatok sokakban kelthetnek szégyent, csalódottságot vagy haragot, a szakemberek szerint azonban elhamarkodott ítélkezés helyett időre és a tények tisztázására van szükség.
0 komment

Újra egyesült a Most Wanted nyomozócsapata: Balázsék visszatérnek!

A visszavágó - Kapj el, ha tudsz műsorának a végén ugyan Fecó a Vadászok kezére került, Balázs a végsőkig érintetlen maradt. Balázs, Fecó és Joci a sikeres menekülés után a csapatmegbeszélésen nyugtázták, hogy a triójuk továbbra is ütőképes, így folytatják a munkát a Celeb Fegyház és Átnevelőintézetben: ez pedig csak egyet jelent: jövőre is lesz Most Wanted!
0 komment

Itt az igazság pillanata: Vajon ki nyerte meg a A visszavágó – Kapj el, ha tudsz Hajtóvadászatát?

Elérkezett A visszavágó - Kapj el, ha tudsz műsorának a vége: a Célpontoknak el kellett érniük a városligeti hőlégballonig, és felszállni vele, mielőtt a Vadászok elkapják őket. Fecó el is érte a célt, azonban Puskás Peti és Ember Márk is ekkor ért oda, és megérintették Fecót, majd együtt szálltak a magasba. A játék a hőlégballon felemelkedésével véget ért, Balázst pedig így nem kapták el a Vadászok. Vajon ki nyerte a játékot?
0 komment

Egy hajszálon múlt: így lógtak meg a Vadászok elől Balázsék a Hősök terén

A visszavágó – Kapj el, ha tudsz műsorában úgy tűnik, semmi sem lehetetlen: Balázsék teljesítették a végső Hajtóvadászat második küldetését, és születésnapi bulit szerveztek Dalmának a Hősök terén, és habár a Vadászok végig a nyomukban voltak, egyikőjüknek sem sikerült elkapnia Balázst és Fecót, pedig egy hajszálon múlt. 
0 komment

Lehetetlen küldetés? Balázsék szülinapi meglepetéssel mentették meg a feladatot

Majka a Végső Hajtóvadászat során sem kímélte a Célpontokat: a második küldetés tökéletesen kivitelezhetetlennek tűnt, ugyanis találniuk kellett valakit, akinek ma van a születésnapja, és méltó ünnepséget kellett neki szervezni, hangszerrel, emberekkel, tortával és dekorációval. Balázs teljes kétségbeeséssel kezdte el járni a metrót, és végül hatalmas szerencsével talált egy hölgyet, akinek pont aznap volt a születésnapja, és fuvolaórára sietett, így hangszere is volt. Dalma 31. születésnapját…
0 komment

Így dőlt el a Vadászok sorsa: ők estek ki A visszavágó döntőjében

A Vadászoknak még utoljára lockolniuk kellett, Majka szabálya pedig egyértelmű: az a Vadászpár esik ki, aki a legtávolabb van a kijelölt Célpontjától. Miután Puskás Peti felhasználta a szuperképességét, és az embrióMárkból kifejlődött Ember Márk, együtt folytatták a Hajtóvadászatot: ők Fecó régi szalonja előtt tudtak megállni, így Fecót jelölték meg. Petiék végül 1,5 kilométerre voltak, míg Csobot Adél és Istenes Bence mindössze 800 méterre voltak Balázstól. Kabát Petiéknek viszont nem volt…
0 komment

Könnyek és feszült pillanatok vártak a Vadászokra a Végső Hajtóvadászat előtt

Érzelmes pillanatokat hozott A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! egyik utolsó szakasza a Vadászok számára is. Istenes Bence és Csobot Adél között nehéz pillanatok alakultak ki, és egymást ölelve próbáltak feltöltődni a Végső Hajtóvadászat előtt. Mindeközben Majka máris újabb feladatot adott a Vadászokat, a tét pedig a minden eddiginél nagyobb.
0 komment

„Ma már rá sem lehet ismerni!” – Khloé Kardashian mindent bevallott

Khloé Kardashian a közelmúltban részletesen beszámolt azokról a szépészeti és plasztikai beavatkozásokról, amelyeken az évek során átesett. A szakember a stúdióban egy próbababa segítségével szemléltette, hogy a valóságshow-sztár milyen esztétikai utat járt be az évek során. Dr. Kovács András részletesen ismertette, hogy a sztár elárulta: a múltban orrplasztikai műtéten esett át, emellett lézeres szőrtelenítést végeztek rajta a hajvonalánál és a testén.

Bejelentkezés vagy regisztráció