Jákob Zoli ezúttal ismét egy igazán különleges úti célt választott a pihenéshez. Az üzletember hosszú utat tett meg, mire megérkezett nyaralása helyszínére, az érkezéséről pedig követőinek is beszámolt. A közösségi oldalán azt is megmutatta, milyen lélegzetelállító táj fogadta. Mutatjuk, hol tölti a vakációját!
A No Shave November a világ egyik legismertebb őszi mozgalma, amely során férfiak milliói növesztik a szakállukat és bajszukat egy teljes hónapon át. Az egész akció lényege a figyelemfelhívás és a szolidaritás, ám a háttérben meghúzódó történet jóval meglepőbb, mint azt sokan gondolnák.
Megdöbbentő eredményre jutott egy 7200 európai pilóta részvételével készült felmérés: a válaszadók 78 százaléka számolt be arról, hogy már előfordult vele akaratlan elalvás szolgálat közben. A kutatás szerint sokan nem jutnak elegendő pihenőidőhöz, és vannak, akik a következményektől tartva akkor is munkába állnak, amikor túl fáradtnak érzik magukat a repüléshez.
Éveken át a glutént kiáltottuk ki minden emésztési gond forrásának, ám a kutatások és a klinikai tapasztalatok egyre inkább azt mutatják, hogy az évszakváltásokkor jelentkező hasfájás, puffadás és gyomorégés mögött legtöbbször egészen más áll.
Egy elhagyatott vasúti terület helyén különleges, háromszintes közösségi és gasztronómiai központ nyílt Zürichben. A Remise Rosa nevű, 2500 négyzetméteres épületegyüttest a magyar HELLO WOOD tervezte és valósította meg mindössze öt hónap alatt. Az új helyszínen étterem, sörkert, teraszok és játékos közösségi terek is helyet kaptak.
Egy olasz szakács inkább az állását is kockára tette, mint hogy ananászt tegyen egy pizzára. Az Ausztráliában dolgozó férfi szerint a hawaii pizza elkészítése sérti az olasz gasztronómiai hagyományokat. A munkahelyi vita végül elbocsátáshoz vezetett, és a szakács hiába támadta meg a döntést, nem járt sikerrel.
Egy kiadós eső könnyen eláztathatja a kedvenc cipődet, a nem megfelelő szárítás pedig akár tönkre is teheti. A radiátor és a hajszárító helyett érdemes néhány kíméletes módszert választanod, hogy a lábbeli megőrizze eredeti formáját és állapotát. Mutatjuk, mire figyelj, ha legközelebb elázik a cipőd!
Három és fél év küzdelem után először érezte úgy Rubint Réka, hogy legyőzheti ritka, agresszív daganatos betegségét. A fitneszedző elmondása szerint a külföldi és hazai kezeléseket követő PET-CT-vizsgálat azt mutatta, hogy az alapdaganata, valamint több, korábban kimutatott daganatos góc is eltűnt. A kedvező eredmények hallatán elsírta magát, de tudja, hogy a harcnak még nincs vége: a májában lévő négy aktív góc miatt további beavatkozásokra lehet szüksége, a csontokon lévő elváltozások miatt…
1950. november 7-én adták át a forgalomnak az Árpád hidat, amely ma Budapest egyik legfontosabb dunai átkelője. A hely története azonban jóval régebbre nyúlik vissza: már a római korban is híd állt a környéken, az építkezés során pedig olyan leletekre és természeti kincsre bukkantak, amelyek ma is részei Budapestnek.
Erős Antónia neve az évtizedek alatt összefonódott a hiteles tájékoztatással, a társadalmi érzékenyítéssel és az egészségtudatossággal. Az 56 éves műsorvezető – aki cukorbetegségéről is nyíltan és példa értékűen beszél – ezúttal egy másik, rendkívül fontos, mégis sokszor elhallgatott témában hallatta a hangját. A menopauza világnapja után a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a változókorról, azonnal eloszlatva a sokakat megbénító kétségeket és szorongásokat.
Éld át testközelből az X-Faktor izgalmait! November 14-én ismét megnyílik az RTL stúdiója a közönség előtt, így élőben drukkolhatsz a döntősöknek. A jegyek csak limitált számban érhetők el, ezért érdemes időben lecsapni rájuk.
Tory hatalmas izgalmak és egy feszült párbaj után – ahol végül Gáspár Laci is közbeavatkozott – került Solére élő show-s csapatába. A videóban elmesélte, hogy dalait saját érzelmei inspirálják, és naplóként tekint a zeneírásra. Manuel nagy rajongójaként reméli, hogy az X-Faktor segítségével még több saját szerzeménye jut el a közönséghez a következő egy évben.
Titkos jegyzetek, megtévesztés és folyamatos taktikázás: tíz celebpáros küzd a 20 millió forintos főnyereményért az RTL Hotel Blöff című stratégiai realityjében, amelyet Gundel Takács Gábor vezet. A Tokaj környékén forgatott játékban nem az erő vagy a szerencse dönt, hanem az, hogy ki tudja a legügyesebben megtéveszteni a többieket, és kinél marad az utolsó napon a pénzes táska. Kiss Ádám első realityszereplése során még a karórájától is megvált, Rékasi Zsigmond titkos cetlin követte a táskák…
Tizenöt éve még Bagosi Alexával versenyzett az X-Faktorban Tarány Tamás, most pedig az énekesnő 18 éves lányával, Veres Annával készít közös dalt. A két versenyző korábban nem is tudta, milyen kapcsolat fűzi őket egymáshoz: Tamás a Fókuszból értesült Anna indulásáról, és ekkor ismerte fel, hogy egykori versenytársa lányáról van szó. A stúdiózás Alexa és Tamás számára is különleges pillanatot hozott, hiszen közel tíz év után találkoztak újra. Miközben Bruno Mars és Rosé APT. című dalán…
Tizenkét híresség ül vissza az iskolapadba az új reality game-showban, A nemzet hülyéjében, ahol a szokásos vetélkedőkkel ellentétben senki sem szeretne győzni. Aki helyesen válaszol és jól teljesít, megmenekülhet, aki viszont sorra elrontja a feladatokat, egyre közelebb kerül a nem túl hízelgő címhez. Kabát Peti, Pumped Gabo, Bay Éva, Sápi Vivi és a többi versenyző tudását, logikáját és gyorsaságát is próbára teszik, miközben Linczényi Márkó és Turai Barna humorral és csipkelődő…
Egyre szövevényesebb szálakon futott tovább Appel Gergely megtámadása a Bírónő tárgyalótermében. Kiderült, hogy az áldozat nem is annyira áldozat, mint ahogyan előadta magát. Ráadásul a betöréshez és a támadáshoz a vádlott testvérének, Szalontai Líviának is komoly köze volt. Családi dráma robbant ki a teremben.
Egy rögtönzött születésnapi buli, egy egész Budapestet megmozgató hajsza és egy vitatott célba érés tette emlékezetessé a Visszavágó – Kapj el, ha tudsz döntőjét. Sebestyén Balázs és Frohner Fecó a metrón találkozott Sarnyai Dalmával, akinek tortával és dekorációval szerveztek meglepetésünnepséget, miközben a vadászok egyre közelebb kerültek hozzájuk. Az Európán átívelő üldözés végül a Városligetben, egy hőlégballonnál ért véget: Fecó szerint már megkezdődött a felszállás, amikor elkapták, a…
Patkányok okozta károk miatt kért segítséget a rendőrségtől egy túrkevei férfi, ám amikor megtudta, hogy az ügy nem tartozik a hatáskörükbe, elveszítette a türelmét. Azzal fenyegetőzött, hogy ha 15 percen belül nem intézkednek, felgyújtja a szomszédját. A férfit terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével vádolják, ő azonban nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését, és indulatkezelési problémáira hivatkozott. Az ügyben még nem született ítélet. A történet arra is rámutat, milyen…
November 4-én 60 ezer ügynökakta vált nyilvánosan kereshetővé, a dokumentumokban pedig több ismert magyar zenész neve is felbukkant. Köztük van a Karthago frontembere, Szigeti Ferenc is, akinek kartonján a „Csabai Vilmos” fedőnév szerepel. A zenész azt állítja, soha nem jelentett senkiről, és felidézte, hogyan próbálták rávenni arra, hogy egy másik zenekarban játszó barátját befolyásolja. A nyilvánosságra került iratok között Dévényi Tibor kartonja is megtalálható, a szakértők azonban…
Noha Horváth Éva elmúlt 2 éve az orvosok, operációk és egyéb kezelések soráról valamint a gyógyulásról szóltak, nem riad attól vissza, hogy ismét műtétnek vesse alá magát. Egyelőre még nem döntötte el, hogy valóban bevállalja, ám egyre inkább hajlik rá.